KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/június
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Ginger Rogers (1911-1995)

• Spiró György: A bűn színpada Égi manna
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Varga Balázs: Godard és a Coca-Cola gyermekei Az amerikai függetlenek

• Almási Miklós: Hozott anyagból dolgozunk A „remake”
• Fáber András: Egy vagány Szűz Jeanne d’Arc színeváltozása
• Szilágyi Ákos: Levelek a Zónából Szergej Paradzsanov
1895–1995
• Péterffy Gabriella: Hét tenger ördöge Kertész Mihály kalandfilmjei
• Molnár Gál Péter: Az extra Artaud, a filmszínész
ANIMÁCIÓ
• Antal István: A tustoll-kamera Japán animáció
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Zseniális túlélők Beszélgetés Dettre Gáborral
• Ozsda Erika: Minden a kamera előtt Filmfőiskola
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mester tanítványok nélkül Beszélgetések Szabó Istvánnal
KRITIKA
• Báron György: Szolgai Művek Elektra, avagy…
• Hirsch Tibor: Vízállásjelentés Rablóhal
• Molnár Gál Péter: Az antitalentum titka Ed Wood
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Mielőtt felkel a nap…
• Gelencsér Gábor: Eső előtt
• Takács Ferenc: Bárhol, bármit, bármikor…
• Ambrus Judit: Kisasszonyok
• Tamás Amaryllis: Egy igaz ügy
• Barotányi Zoltán: Streetfighter – Harc a végsőkig
• Mockler János: F. uss T. ovább W. ells

• Bíró Péter: A reklámzabálók éjszakája Reklám

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Darkman

Ardai Zoltán

 

Jellemzően mai akciófilm ez, amelyben a Jót is, a Rosszat is főként rémalakok képviselik. Mégis, a dramaturgiát illetően, mintha a hatvanas évek francia kalandfilm-iskolájának valamelyik veteránja vetette volna be rutinját újra, abban a hiszemben, hogy immár köteles science-fiction horrornak álcázni munkáját. Sam Raimi ugyan bőven szemelget motívumokat a fedőműfaj jelesebb amerikai darabjaiból is, de vonzódása láthatólag elmélyültebb Philipe de Brocá-hoz, vagy még inkább André Hunebelle-hez. Hogy a háztetőről háztetőre ugráló magányos hős ezúttal Darkman-nak neveztetik, pusztán csak a mitologizmusnak adózó nagyzolás, lévén, hogy Darkman életcélja kimerül egy csekély létszámú, helyiérdekű bűnbanda likvidálásában. Ami a személycsere-trükkökre alkalmas szintetikus álarcokat illeti, a velük való bohóckodás odáig fajul, hogy már csak azt várjuk, mikor fut végre egy kört Darkman Louis de Funès maszkjában is. (Az élethű maszkok előállítását egyébként természetesen nyomon követi a mai kamera, hiszen korunkban már igen látványos bioelektronikus eljárásokról van szó, melyek egész laboratóriumokat igényelnek.) Mégsem egyértelmű azonban, hogy a komikus összhatás Raimi kedve szerint való: művét kissé kompenzációszerűen terhelik meg a patológiásán könyörtelen erőszakosság jelenetei.

Mindössze egyetlen részlet van saját anyagból belefércelve ebbe a madárijesztő-film-be: az a pillanat, amikor az említett banda főnökét estéli hobbyzáson kapjuk. A főnök nagy becsben tart egy arany cigarettatárcához hasonló ujj-lemetsző mechanikát, valamint egy otthonában rejtegetett bársonybélésű nemesfadobozt, mely a legszebb kollekciót tartalmazza áldozatainak zöldeslilára preparált testrészeiből. Most nekilát holt körmöket festegetni. Megkapó kép: a mozitörténet eddigi nyeresége Raimivel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/08 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4182