|
|
|
Láttuk mégDráma a vadászatonBende Monika
Se nem felszínes, se nem ellenszenves – de nem is jó film a Dráma a vadászaton. Pedig Emil Lotjanu ellenáll a számára legnagyobb kísértésnek: az orosz cigány folklór túlburjánzó megjelenítésének. Igyekszik ezúttal egy szenvedélymentes filmet csinálni: a gyönyörűen fényképezett orosz tájba kamaradarabbá formálja Csehov elbeszélését, Kamisev nyomozót Camus Meursault-jává idegeníti.
Bármennyire lehangoló Csehov véleménye a századvég orosz dzsentri társadalmáról, novellája mégsem ennyi csupán. Fordulatosabb is – rendhagyóan – de főként: a tehetetlenség, az állóvíz, a züllöttség közepette – ellenpontként – képes felvillantani a cselekvést, az érzelmeket. Igaz, a tettek értelmetlenné válnak, félúton elhal a lendület, az érzelmek semmit sem váltanak meg, de mégis – más a szomorúság és más a közöny. Lotjanu ezeket az érző-cselekvő hősöket hagyja el filmjében, Kamisev passzív énje mellől a jobbikat: Hunyori doktort, „aki hisz erősen és könnyelműen az emberi becsületességben”, – és az önfeláldozó Nágyát. A gróf misztikus kéjenccé alakul át a gyenge és korcslelkű emberből, a kisemmizett Urbenyint alig láthatjuk. A piros ruhás Olga, aki oly korán felismeri szépségének csereértékét, a francia Boszorkány Marina Vlady-jára emlékeztet, igaz oly szép, hogy még ő a legtaszítóbb és legszánandóbb csehovi hős.
Úgy mondják, csak a szovjetek tudnak a nagy orosz klasszikusokból filmet csinálni. Kár, hogy ez a megállapítás nem visszafordítható – attól, hogy szovjet a rendező (s hogy úrrá akar lenni romantikus hajlamán) még nem okvetlenül érez rá nemzetének remekműveire.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1382 átlag: 5.46 |
 |
|
|
|
