KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nathalie második élete

Parádi Orsolya

La délicatesse – francia-svéd, 2011. Rendezte: Stéphane Foenkinos, David Foenkinos. Írta: David Foenkinos. Kép: Rémy Chevrin. Zene: Emilie Simon. Szereplők: Audrey Tautou (Nathalie), François Damiens (Markus), Bruno Todeschini (Charles), Mélanie Bernier (Chloé). Gyártó: 2.4.7. Films / StudioCanal. Forgalmazó: Ristretto Distribution. Feliratos. 108 perc.

Nehéz elhinni, hogy az autóbalesetben váratlanul életét vesztő, tökéletes François helyét bárki is betöltheti Nathalie szívében. Pedig a lány családja és barátai örülnének, ha háromévnyi gyász után végre történne vele valami, a munkamánia elhatalmasodásán túl. A francia-svéd vegyes vállalatnál a főnöke próbálkozik ugyan elcsábítani a pezsgős vacsora után, de hiába. Ekkor lép be a képbe az elsőre jelentéktelen és csúnya, nagydarab svéd munkatárs, Markus, és elcsattan egy váratlan csók, ami mindenkit meglep. Főleg Nathalie-t, aki adja. Annyira valószerűtlen, hogy hiába tudja a néző, ebből románc lesz, nem hiszi el. És ez talán a Foenkinos testvérek filmjének legnagyobb erőssége. Amellett, hogy a francia-svéd kulturális különbségeket igen szórakoztatóan tálalja, megkapó bájjal mesél arról, hogy egy bizonyos élettapasztalat birtokában már tényleg a külalak burka mögé lát az ember, ha megnyugvást és életre szóló partnert keres.

Szerencséje van Audrey Tautou-nak, mert a legutóbbi gyengécske limonádé, a Mosás, vágás, ámítás után ismét egy igazi drámai szerepben mutathatja be, mit tud. És azért is, mert François Damiens a partnere, aki a közelmúltban számos francia és belga vígjátékot dobott fel fizimiskájával és tehetségével – ott a Szívrablók, a Finánc a pácban vagy korábban a JCVD. A széles fogsorú, benga belga karakterszínész itt szerelmes bohóc. Olyan esendő, mint egy gyerek, és úgy néz át rajta mindenki, hogy muszáj azonosulni vele. Mégsem szerencsétlen, mert ahogy a film egyik legzseniálisabb jelenetében a féltékeny főnök részegen kifakad: van humora. Emellett poétikus lelkű, és ami a legrosszabb, még udvarias is.

A néhol kissé leülő, de összességében jó tempójú és szívből szerethető romantikus komédia nem csak arról győzi meg a nézőt, hogy van élet a halál után is, hanem hogy néha a legfurcsábbnak tűnő párosítás a nyerő kombináció.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11204