Láttuk még

Zöldövezet

Sajóhelyi Gábor

Radev professzor, az ökológus (és a filmben a humánum birtokosa) következetesen érvényre szeretné juttatni tudománya, azaz élete igazságát. Magányos farkasként, csak hóbortos ötletnek ítélik terveit: akadályozzák meg a természet ily mértékű pusztítását. Amikor rangot, korlátozott hatalmat kap, minden emberinek hitt kapcsolata kollégáival, „barátaival” a fonákjára fordul, s tragikusan igazi mivoltát mutatja. Megkezdődik Radev kettős küzdelme: harc a simulé-kony és fondorkodó karrieristákkal, az angolszász eleganciájú manipulátorokkal; a kölyökkutya csaholású (esetenként gazdájukba harapó) szemforgató, modern Tartuffe-ökkel. A másik fronton pedig: küzdelem önmagával, igazságával, vagy ha tetszik: „monomániájával”.

A gépezet törvényszerűen maga alá temeti Radevet. A főhős nem egy személy tragédiáját képviseli, a film tragikusan kelet-közép európai értelmiségi modellt ábrázol. Láthatjuk, hogy a szenvedélyes igazságkeresés eredményét legfeljebb az alkoholelvonók ápolói, vagy az öngyilkosjelölteket egykedvűen begyűjtő pályaőrök ismerhetik meg.

Sajnálatos, hogy a film ezt a kiváló témát túl hosszan tárgyalja: 130 percből legalább ötvenet elvesz a sablonos operettábrázolás, valamint a sok ismétlődő gesztus. Az intés viszont jogos: nemcsak a természet, hanem emberi kapcsolataink is szennyesek, s a sok kompromisszumkötés közben elfeledjük lassan, hogy egyáltalán volt valaha lelkiismeretünk.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 43. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8063

Cikk értékelése:

szavazat: 836 átlag: 5.41