FesztiválBeszélgetés Mészáros PéterrelA szamuráj pillantásaVarga Balázs
A tbiliszi főiskolán szerzett diplomát 1997-ben. Első játékfilmjét, A bolond gránátalmafát 2000-ben készítette.
– Nem szokványos karrier: kiváló főiskolán végzett, többek között Tengiz Abuladze és Otar Joszeliani tanítványaként, két éve túl van az első játékfilmen, ami azonban Magyarországon csak a Filmszemlén volt látható – az Arany Pálmával viszont egy csapásra a reflektorfénybe került…
– Azt gondolom, ezek törvényszerű dolgok. Tbilisziben tanultam, mert vonzott a grúz filmművészet, és az első játékfilmemben is ehhez a tradícióhoz fordultam. A bolond gránátalmafát piszkosul nem értették itthon, bár külföldön számos fesztiválon sikerrel vetítették. Ettől még lehet, hogy rossz a film, de lehet, hogy az adott kulturális közegbe – a Budapestre oly nagyon jellemző értelmiségi divathullámokba – nem illik. Külföldön ráadásul nemcsak tévéknek sikerült eladni, de ez a film hozta meg Mika Kaurismäki barátságát, akinek a produceri segítségével a következő, angol nyelvű játékfilmemre készülök.
Mindenesete ezeket a dolgokat tisztába kellett tennem magamban. Nem azért nem forgattam filmet Magyarországon az elmúlt években, mert nem volt lehetőségem, hanem azért, mert ezt az értetlenséget át kellett gondolnom. Két dolgot tehettem: vagy sértetten visszavonulok – ez nekem nem fekszik, vagy olyan filmnyelvet és mondandót találok ki, amit ugyanannyira vállalni tudok, mint a mestereimtől tanultakat. Sok ötletem volt, bevillantak történetek, képek – és akadt köztük olyan, ami megmaradt: ebből készült az Eső után.
– Mi volt az a kép, ami megmaradt?
– Egy menekülő asszony az esőben. Sokáig úgy gondoltam, hogy rohan. De hogy hová és miért, arról kezdetben fogalmam sem volt… Mégsem hagyott békén a kép, hat hónapig dolgozott bennem, és aztán egy este két óra alatt megírtam a forgatókönyvet. Ekkor már megvolt a Fésős Andrással és Szilágyi Katával közös filmgyártó cégünk, de nem volt elég pénzünk, ezért megkerestem Durst Györgyöt. Neki is tetszett a terv, beszállt társproducerként – a film végül két és fél millió forintból készült. Már a forgatás előtt tudtam, hogy szeretném kiküldeni Cannes-ba, de a csúszások miatt lekéstük a jelentkezési határidőt. Amikor elkészült az első BETA-kazetta, Szilágyi Kata mégis felemelte a telefont, tárcsázta a fesztivál honlapján szereplő számot, és valahogy elérte, hogy a nevezési idő lejárta után két héttel ugyan, de elküldhessük a filmet. Eredetileg tíz film szerepelt volna a versenyprogramban. Ez lett a tizenegyedik. Talán az volt a szerencsénk, hogy későn küldtük el: ez a halk film a benevezett ezerötszázban elveszett volna, így viszont felfigyeltek rá.
– Lírai képekkel mesél el egy szomorú és brutális történetet, bár a filmben semmiféle agresszió nincs, sem elemi kétségbeesés: mintha mindez egy régóta tartó sorozat állomása lenne: nem az első, és talán nem is az utolsó eset…
– Lényegtelen szakaszt emelek ki egy történetből, s ezt igyekszem megvizsgálni. Klasszikusan azt kellene megmutatni, amikor a férfi megveri a nőt, vagy visszafogadja. Számomra viszont az elidőzés, a szemlélődés a fontos, ezért is jutnak különleges szerephez a filmben a tárgyak. Hiszen egy emberi sorsról például a ruha sokkal többet el tud mondani, mint bármiféle akció. Egyáltalán nem új dolog ez, de nem is újat akartunk mondani, hanem inkább megmutatni egy történetet – másképp. Hiszen ez a sztori nem eredeti. Lerágott csont. Mégis, amikor megírtam, úgy érzetem, hogy érdekes és hatásos lehet, ha nem a szokványos oldaláról mutatom meg.
Manapság a filmek többségére a túlhajtott tempó jellemző, engem viszont az idő lelassítása érdekel. A gyorsasággal ugyanis elveszítünk valamit. Ebben a filmben is a szamuráj pillantása foglalkoztatott. A pillantás, amely órákig képes gyönyörködni egy csésze ívelésében, a forma szépségében. Már A bolond gránátalmafának is az egyik legfontosabb kérdése volt, hogy tudunk-e még nézni, látunk-e még, képesek vagyunk-e meglátni az igazán fontos dolgokat. Ehhez viszont a részleteket kell megmutatni, kimerevíteni, és hosszú ideig megtartani egy-egy pillanatot. A többi, hogy mi és miért történt, csak ezután jön. De a sztori értelmezése, már nem csak tőlem függ. Sem szájbarágni, sem elhallgatni nem akartam semmit, viszont a nézők szabadságát is meg akartam hagyni a történet elemzésére.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 922 átlag: 5.51 |
 |
|
