Film / Regény

Jon S. Baird: Mocsok

Szorul a hurok

Roboz Gábor

A bravúros és merész Mocsok a Trainspotting után újabb nagyszerű Welsh-adaptációt kínál.

Jon S. Baird vakmerőségéhez szemernyi kétség sem férhet: úgy vágott bele a Filth adaptációjának elkészítésébe, hogy számolnia kellett a Boyle Trainspottingja által igencsak magasra tett léccel, egy több szempontból is hálátlan alapszövegből dolgozott, ráadásul Cass című egészestésével nem feltétlenül azt jelezte, hogy ő a megfelelő ember a feladatra.

A rendre alulnézeti perspektívát választó Irvine Welsh regényéből forgatott Trainspotting kultikus státusza valóban elrettentő hatást gyakorolhatott volna, a helyzeten azonban valamelyest javított, hogy a kettes számú Welsh-adaptációnál lejjebb nehezen süllyedhetett volna a friss mozi. A Rob Heydon által rendezett Ecstasy morálisan, érzelmileg és cselekménybonyolítás terén nagyjából annyira komplex és radikális, mint mondjuk egy Szomszédok-epizód, és a képi világa sem sokkal izgalmasabb – Baird műve viszont a tavalyelőtti feldolgozás szöges ellentétét képviseli.

Welsh 1998-as regénye azért állította komoly kihívás elé az idei mozi stábját, mert főhősével, szerkezetével és szellemiségével olyan forrásművet jelentett, amelynek esztétikai értelemben sikeres adaptálása kompromisszummentes hozzáállást és belevaló szerzői víziót igényelt. A Filth narrátora olyan extrém antihős, akire talán még Dexter Morgan, Walter White és társaik sem készítették fel a szélesebb nagyközönséget: rasszista, szexista, kokainista, alkoholista, mizantróp rendőr, aki mindenkit átver és/vagy megaláz, hogy ezzel elérje aktuális célját, vagy csak szórakoztassa magát. A Jim Thompson bűnszerző egyes alakjait idéző Machiavelli-figura története könyvformában közösülések, maszturbálások, megszégyenítések és átejtések hosszú ideig végtelennek tűnő epizódláncolata, ahol a kezdeti gyilkossági rejtély teljesen a háttérbe szorul, így a regény krimiként olvasása hamar lehetetlenné válik. Az adaptációt forgatókönyvíróként is jegyző Baird számára tehát – az alapmű koromfekete humorát leszámítva – nagyjából semmi sem állt rendelkezésére ahhoz, hogy a közönséget megszólítani képes filmet forgasson, feldolgozása ezzel szemben pontosan arról árulkodik, hogy frappáns sűrítéssel és kreatív finomhangolással még egy ilyen nihilista sztori is mozi-kompatibilissé gyúrható anélkül, hogy a regény szellemisége kárt szenvedne.

Baird a fent említett epizódtípusokat gyakorlatilag maradéktalanul átveszi, a jórészt karikatúrafigurákból álló karakterparkon sem csorbít, és ugyanazt az ívet járja be, mint Welsh regénye, amelynek során a főhős szinte szó szerint darabjaira hullik. Bruce Robertson leépülés-történetét a rendező roppant szórakoztatóan tálalja, és hamar egyértelműsíti, hogy a Cass által sejtetett tisztességes iparos helyett vagány stiliszta, aki sorra produkál mutatós és tempós jeleneteket, és a rázósabb epizódoknál sem szégyenlősködik. Egyetlen igazán látványos kurtítása a regényben lévő galandféreg-szál (egyúttal persze az ominózus narratív réteg) kiiktatása, amit rövidebb-hosszabb, jól pozícionált víziójelenetekkel helyettesít, és talán pontosan ennek kapcsán tudja közelebb hozni a befogadóhoz a történetet.

Mert míg Welsh könyvében rengeteg repetitív oldalon kell végigrágnunk magunkat ahhoz, hogy teljesen átlássuk a főhős sajátos pszichológiai alkatának okait, Baird a sűrítés és az arányok finom megváltoztatása révén már a játékidő második felére lehetővé teszi, hogy viszolygás helyett szánalommal közelítsünk Robertsonhoz, akinek gyakorlatilag akkor is a nyakán van a hurok, ha épp nem fojtogatós szexben vesz részt. A Welsh által felvázolt családi háttérből ugyanakkor a film sajnos egy kicsit lefarag, így pedig kimarad az élet szentségét mindenek fölé helyező vallásos felfogás éppen csak érintett kritikája és a determinisztikus szemlélet közvetítése, ami a regény szempontjából alapvető jelentőségű. És bár minimális változtatást eszközöl a könyv vérfagyasztó zárójelenetén is (hogy még pont elviselhető mértékűvé tompítsa a tragédiát), Baird azért így is képes gyötrelmes melodrámaként elmesélni Welsh történetét. A Mocsoknak minden esélye megvan arra, hogy a Trainspotting rangjára emelkedjen, és jelentős publicitáshoz jutott produkcióként képes még magasabbra tornászni a mozilátogatók ingerküszöbét.

Mocsok (Filth) – brit, 2013. Rendezte: Jon S. Baird. Írta: Irvine Welsh regényéből Jon S. Baird. Kép: Matthew Jensen. Zene: Clint Mansell. Szereplők: James McAvoy (Robinson), Imogene Potts (Amanda), Eddie Marsan (Bladesey), Jamie Bell (Ray), Joanne Froggatt (Mary). Gyártó: Steel Mill Pictures / Logie Pictures. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 104 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 51-51. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11689

Cikk értékelése:

szavazat: 675 átlag: 5.75