KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rómeó és Júlia

Ardai Zoltán

 

Nemde rövidlátó dolog folyton arra vágyni, hogy kedvünkre részesüljünk a javak készletéből, ha létre is hozhatunk javakat, amelyekből majd mások vágynak részesülni? Mondjuk, New York születéséhez először is olyan emberek kellettek, akik hátat fordítottak az akkor ismert legpompázóbb városoknak, és elmentek fenyőmagot enni, kapjon csak szabad utat a teremtés kényszere. A nagy szerelmeknek pedig egyenest alapelve, hogy nem kellenek a megálmodott álmok. Egyre fellengzősebb elv, amint múlik az idő, de sajnos máig nem tűr ellentmondást, például a legutóbbi Rómeó és Júlia-mozifeldolgozás kontraötleteit kérlelhetetlenül tönkreforgácsolta, rossz odanézni.

Főhelyen, az eredeti darab kellős közepén szaval arról Júlia, hogy Rómeót, ha ez odaveszne, csillagokká kell az Éjszakának szaggatnia, felújítván vejük az égboltot, mígnem a Föld rá se néz már a Napra, mert az Éjbe szeret bejé. Mottó ez minden nagy szerelemhez (mint egyéb szent őrületekhez is, lásd: 1848, te csillag; ha még egyszer azt üzeni). A szokott ábrándokból való kizökkenés, valami sohasem vágyott, előre kitalálhatatlan hatás vagy körülmény a kulcsa ezeknek. A veronai példázat főalakjai nem képzelegtek előre arról, milyen lenne épp az ellenséges klánból felcsípniük valakit, hát ezért megkapták. Harmatos kölcsönvonzalmukból aligha vált volna végül énekes halott, ha közben nem taszítja mániába őket a rémítő helyzetfelismerés, kibontva a viszony egyszer] színösszetételét, szerelem egyéniségét. A viszonyt a rút viselkedésű környezet gerjesztette naggyá, majd viszont nem kímélte meg, vagyis nem hagyta visszahatni magára. Tragédiává fajult az eset, így lett belőle cserépre égetett rege, és bús békülésre kélt az ismerős szürke reggel; már megjut későn okultatok.

A mostani, ezúttal amerikai filmváltozat triviális vágyálmok szerinti helyszínt kreált a regének, egy mai vagy jövőbeji mondén települést Floridában. Mercutio piros motorháztetőn feszít és soklövetűt forgat, bőre mint az ében. Tirádázása ugyanakkor szelíden betegesnek mutatja. A képi effektekkel megtámogatott modipopos dinamika és a szereplőnépség fenséges beszédstílusa kiüresítik egymást, semmiért és egészen. Amikor azonban a sületlenkedés már nem fokozható, váratlanul felülkerekedik a szöveg és a főalakokat játszó színészek tradíciós pallérozottsága; a rikító ostyából kibújik a patinás pirula. Vele ugyan előbúvik elkent zongoramuzsika és az olimpiai gálára emlékeztető dalkíséret is, de a jelmez- és díszletfantazmák, oda se neki, archaizálódnak. Rómeó még cigarettára gyújt egyszer, ezzel válik füstté mindaz, ami a csábos újrarendezési projektből eddigre megmaradt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1456