KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Csillagok háborúja

Az erő velünk van

Tillmann József A.

A Csillagok háborúja húsz év távolából többet mond, mint újkorában: a keleti és a nyugati kultúra nagy találkozása.

Mely erő?

 

Egy középkori japán traktátus szerint a kardvívás művészetének három fokozata van: az első az, amikor a támadás és a támadás észlelése között nem telik az idő. A második fokozatát az jelenti, amikor a támadás és visszaverése között nem telik el idő. A tudás harmadik és legmagasabb foka az, amikor egyáltalán nem telik idő, és a kard maga találja meg a célt. Ez a zen-buddhista harcművészeti munka jutott eszembe, amikor újra megnéztem George Lucastól a Csillagok háborúját. A két évtizede készült kultfilm a distancia jókora pátosza folytán más megvilágításba került. Számomra legalábbis a korábbinál jóval többet mondott eredetéről. Elsősorban Amerikáról, annak is keleti forrásairól. Így feltűnt, hogy a lovagias díszletek ellenére a történet (lézer)kardforgatói nem Arthur király kései leszármazottai, hanem a szamuráj szellem követői. Az a természetfölötti erő ugyanis, amit megidéznek, és amire hagyatkoznak, személytelen. Nyugaton ilyen nem ismeretes; ez egy keleti koncepció. Persze szó sincs arról, hogy akár a szerzők, akár a színészek szigorú kiképzést kaptak volna egy kardforgató zen-mester mellett. Akkor ugyanis aligha adott volna a „vallás utolsó hírmondója” olyan instrukciót tanítványának, hogy hagyatkozzék a megérzésére. A keleti harcművészet mestere ugyanis nem saját személyes megérzésére hagyatkozik, hanem a személytelenre. A filmtrilógiát így a keleti és a nyugati kultúrák keveredésének eddig – népszerűsége folytán – legnagyobb hatású megnyilatkozásaként lehet tekinteni. Nem mintha erre korábban nem lett volna példa: a pop-buddhizmus a 40-es évektől kezdve – olyan kiemelkedő alkotók révén, mint amilyen John Cage – meghatározóan jelen van az amerikai szellemi életben. A kérdéses nem is a keveredés ténye, hanem a kimenetele: „ezidőtájt – írja Detlef B. Linke, nemcsak szűkebb szakmájában járatos német agykutató – döntő küzdelem zajlik a világkultúra alakításáért. Úgy néz ki, mintha a napnyugati kultúra két fő karakterisztikuma, az egológia és a technika teljesen fölébe kerekedne az Ázsiában kialakított életformáknak.”

 

 

Lucas evangéliuma

 

Lucas esetében is úgy fest, hogy az egológia és a technológia kerekedik felül a Kelet szellemén. Filmjének forrásai, a mese, a sci-fi és a western közül az utóbbi, a magányos hősöket termő műfaj a meghatározó. Ez képezi a trilógia kötőanyagát; egyúttal ez az igazán filmes, és teljesen az amerikai hagyományban gyökerező összetevő. Igaz, a vadnyugat ezúttal valahol a világűrben van, de a történet felütése a western alaphelyzetét intonálja: a a kietlen vidék telepeseinek és egy világhódító birodalomnak a harcát. A világűrbéli western is Amerika mitikus honfoglalásának történetét ismétli, akárcsak ősképe. (Sőt, nyíltan hirdeti a császári egyeduralommal szemben a Szövetség republikánus eszméjét, igaz, az alkotmányos királynőiség mesebéli, de politikailag korrekt díszítményével.) A szabad cowboyok itt ugyan a hightech és a hadseregek között portyáznak, de a világűr még tágasabb és fenségesebb is a prérinél. A coltok párbeszéde mellett ez esetben ugyan olykor archaikus kardpárbajokat is vívnak a kiválasztottak, de ez – a lovagi jelmezek, illetve az erő megmutatása mellett – leginkább a technikai elemek ellenpontozására szolgál. (Ami nélkülözhetetlen is, hisz a hősök paripái ezúttal másfélszeres fénysebességgel száguldanak, és sasszemük is rendszeresen rászorul egy robot kémlelő kompjuterére.) Az „arisztokratikus”, leszármazási láncon hőssé váló Luke Skywalker mellett a Harrison Ford által alakított csempész a klasszikus western-figura, aki túlnő önmagán és hőssé válik.

 

 

Kultusz és liturgia

 

Vilém Flusser szerint a mozi kartéziánus bazilika. Ezt a filmezés gesztusáról írott esszéjében ugyan majdhogynem vallási vonatkozásoktól menten, a mozi és a bazilika építészeti hasonlóságára tekintettel mondja. A kultikus dimenzió nála legfeljebb az árnyak nézésének mai, mozibeli és egykori, barlangi kultuszának párhuzama kapcsán, mellékesen merül fel. Ezért, ha megéri, bizonyára meglepőnek találta volna a hírt, hogy a Csillagok háborújának (újjá)születésnapi bemutatója során a bejutott boldogok több moziban együtt mondták a szöveget a vásznon látott színészekkel (hvg 97. 02. 10.). Azaz a kartéziánus bazilikában ezúttal nem pusztán metaforikus kultusz, szemlélődő részvétel, hanem igazi liturgia, a hitvallás orációját is magába foglaló mise folyt. (A példátlan kultusz kialakításában bizonyára az is közrejátszott, hogy a Csillagok háborúja volt az első olyan sorozat, melynek már a bemutatójára elkészültek a licenctermékek, így a képzelet azonnal kézzelfogható kegytárgyakhoz jutott.)

 

 

Civilvallás

 

A 60-as évek végén R. B. Bellah írt egy tanulmányt az amerikai civilvallásról. Ezt olyan vallásoktól és egyházaktól független kultuszként jellemzi, mely a puszta állampolgári tudaton túlmenően teremt valamiféle közös köteléket a polgárok között. Ennek nyomán Hannes Böhringer a westernt tartja Amerika civilvallásának. Ennek a mesés, keleties technowesternnek a fogadtatása messzemenően igazolja alapgondolatát, miszerint „a westernben a magatartásmódoknak és értékeknek nemzeti önértelmezéssé történő begyakorlása megy végbe.” Ám azt aligha gondolta volna bármelyikük is, hogy egy amerikai mozi – bizonyára felnőttekben is bővelkedő – közönsége egyszer még fennhangon hitvallja a filmvásznon hangjával együtt, hogy „az erőnek nagy hatalma van a gyenge akaraton...”

Az erő és az akarat csillagos-háborús filmjének fogadtatása méginkább megerősíti Detlef Linke diagnózisát; azt, hogy a „keleti gondolkodásmódoknak a nyugati világkoncepcióba illesztése, illetve, a keleti és nyugati-technikai gondolkodásmódok integrálása jövendő világkultúránk alapvető problémája”. Mindehhez, úgy fest, még a Keletnek is lesz hozzáfűznivalója. Legalábbis erre enged következtetni egy nemrégiben megjelent könyv: Japán nemet tud mondani. Ebben szerzője, Sintaro Isiharc háromszoros nemet mond: „az európai modernizmusnak”, „a keresztény hiperindividualizmusnak”, valamint „az ember szellemi elnyomorodásának és az amerikai társadalomban uralkodó káosznak”. Könyvével Ázsiában bizonyos értelemben máris iskolát teremtett: előbb a maláj miniszterelnök vált a tanítványává, és írt vele közösen egy könyvet (Ázsia nemet tud mondani), utóbb pedig kínai szerzők adtak ki egy kötetet Kína még nemet tud mondani címen, mely azonnal könyvsikerré vált. Kérdés ezek után, hogy a Csillagok különböző háborúi nyomán milyen is lesz az az erő, melynek velünk kell lennie?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1475