KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/november
KRÓNIKA
• Durst György: Filmvilág alapítvány az első filmért

• Geréb Anna: Tbiliszi találkozás Szergej Paradzsanov
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A bonsai visszavág Velence
TITANIC
• Csejdy András: Tat a mélyben Titanic fesztivál
• Déri Zsolt: A jéghegy csúcsa Norvég hullám

• Földényi F. László: A lehetetlen prófétája Hullámtörés
• Rózsavölgyi Adél: Európa elrablása A bűn mélysége
• Mátyás Péter: Az ördög ifjúkora Ken Russell
• N. N.: Válogatott filmográfia Ken Russell
• Takács Ferenc: Valóság Filmstúdió A beatgeneráció
• Gazdag Gyula: Egy költő a Lower East Side-on
• Eörsi István: Egy költő a Lower East Side-on
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A túlélésről Az én kis nővérem
• Ardai Zoltán: Ingertréning Út a pokolba
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Baráti kör
• Hungler Tímea: Peacemaker
• Barotányi Zoltán: Kapcsolat
• Harmat György: Törjön ki a frász!
• Mockler János: Manhattanre leszáll az éj
• Turcsányi Sándor: Bean
• Bori Erzsébet: Fújhatjuk!
• Tamás Amaryllis: Tűz a mélyben
INTERNET
• Nyírő András: A fiúk a MIR-en
FILMZENE
• Fáy Miklós: Beledöglünk a szépségbe Pillangókisasszony
POSTA
• Dobos László: Sára Sándor Vád című filmjéről
• Szilágyi Ákos: A vád tanúja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fújhatjuk!

Bori Erzsébet

 

Arról van szó, hogy manapság a szigetország bejönni látszik, majdnem olyan tuti hely, mint Irán, már ami a nemzetközi filmfesztiválok érdeklődésének oly kevéssé széles spektrumát illeti.

Egy jól elhelyezett Frears, egy váratlan Mike Leigh, de még egy brutális Ken Loach is pontokat jelenthet, szerencsés esetben, kokát, ippont.

Szóljon például a film a szénbányász vágyáról. Mire vágy a szénbányász, ha yorkshiri az istenadta. Tudjuk, a komlói komlóra, a pécsi pécsi Symphoniára. A yorkshiri is sörre és szimfóniára. Dallamra. Mert minden bányász lelkében dal van. Margaret Thacher bezáratta a bányákat, mert nem volt neki filhallása az aknászok panaszára. Pedig milyen szép is az, mikor mélyből száll fel a dal, mint gránitporos sóhaj, mint szénpor a szélcsendben. Mellesleg a csehek, a filmművészet zabolázhatatlan bányászlámpás kerti törpéi már a negyvenes évek végén nagyot tártak fel Velencében, mikor a Josef Mach (később Gojko Mitićes indiánfilmek direktora) rendezte Búgnak a tárnák című opusszal lenyomták a művelt mezőnyt. Mit búgtak, mit? Rezet búgtak azok is.

Szóval a vaslédi által szénporig alázott bányászbanda, habár a film során megszűnik néhányszor, végül mégis eljut a Royal Albert Hallba, ahol megnyeri a négyszáz méteres rezesbandaháborút, bányalóhosszal alighanem. És akkor köszönik, nem kérik. Visszautasítják kemény szavakkal, majd könnyű, szívlapátba markoló kézzel elcsenik a díszes serleget. Erkölcsi, fizikai és pirruszi győzelem birtokában dalolva buszoznak haza, áldva a jó szerencsét.

Azt hiszem, az ilyen mozira mondják, hogy, ha lemenne a bányába, följönne a szén.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1697