KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lány a hídon

Pápai Zsolt

 

A mondabeli ciprusi király elefántcsontból faragta ki szobrát, s amikor szerelemre gyúlt műve iránt, Aphrodite életre keltette azt. A modern Pygmaliont már nem érzelmei, hanem a fagyos érdek és a hideg számítás vezeti. Az eleven anyag ihleti meg, abból gyúrja alkotását: virtusból mondén dámát varázsol a virágáruslányból (My Fair Lady), hétköznapjai unalmát megunva szűzies szeretőt az utcanőből (Pretty Woman), precízen mátrixba foglalt munkaterv alapján profi bérgyilkost a csövező nimfából (Nikita).

Patrice Leconte története az öngyilkosságra készülő naiváról és az őt a halálból – szó szerint – visszarángató, majd múzsájává emelő cirkuszi késdobálóról napjainkban játszódik. Modern Pygmalion-mese, de főirányában az eredeti mondát, s nem annak 20. századi permutációit követi. Igaz, hősnőjében van valami a monda kortárs változataiban feltűnő nőalakok vásott varázserejéből, férfifigurája azonban már egyértelműen nem az ezen variánsokból ismert nagyhangú kivagyi. Inkább az egykori ciprusi király egyenesági leszármazottja: szemérmességét és gyűrött, mord ábrázata mögé rejtett félénkségét is tőle örökölte.

A Lány a hídon finom humorral tálalt, csöppet a tündérmese felé emelt századvégi pikareszk, melynek lélekben elcsigázott hőseit egy bizalomteli kapcsolatokkal átszőtt világ utáni vágyakozás hajtja egymás felé: Zampano és Gelsomina ötlik fel előttünk. A fekete-fehér nyersanyagra forgatott film csúcspillanataiban, a késdobálós jelenetekről van szó, a feszültség ereje és az érzékiség tánca majd' kicsapja a biztosítékot. Igazán emlékezetes szekvenciák.

Patrice Leconte a kortárs francia film egyik legnagyobb kismestere, hazája exportképes rendezőinek egyike: bármely műfajban, habkönnyűben vagy fajsúlyosabban próbáljon is szerencsét – legyen az bűnügyi jellemrajz (Monsieur Hire), sziporkázó dialógusokban megírt kosztümös szatíra (Rizsporos intrikák) vagy a blődli határát súroló krimikomédia (Két apának mennyi a fele) – fölényes formabiztonsága és arányérzéke okán alig tud hibázni.

Itt is csak egyszer: a szeszélyes, ámde kiszámítható véletlendramaturgiától rózsaszínre satírozott zárójelenetben. De ennél nagyobb bajunk ne legyen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2937