KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/április
KRÓNIKA
• Ragályi Elemér: Szabó Árpád
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Tisztelt hullaház! Halálutak és hajnalok
• Bérczes László: Amatőrök vagyunk mindahányan Európa Kemping; Éljen anyád!
• Székely Gabriella: Új magyar kemping Beszélgetés Simó Sándorral
• Turcsányi Sándor: Egyéb nyelvjárások BBS

• Forgách András: Visszapiszkolódás gyönyörűbe A Pont Neuf szerelmesei
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: A palotaforradalmár Kék Duna keringő
• Békés Pál: Hazafelé, felúton Édes Emma, drága Böbe (Vázlatok, aktok)
• György Péter: Titok nélküli titkok A nyaraló
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Forradalmi végződések, 1989–1991 Folytatásos történelem (3.)
KRITIKA
• Forgách András: Finom horzsolások V. Henrik-adaptációk
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Cape Fear – A Rettegés Foka
• Békés Pál: Hook
• Asbóth Emil: Fiúk, ki jön az ágyamba?
• Turcsányi Sándor: Négykezes géppisztolyra
• Hegyi Gyula: Huncutka
• Tamás Amaryllis: Törnek a kromoszómák
OLVASTUK
• Wisinger István: Mítoszok harca A JFK amerikai sajtóvisszhangja
HÁTTÉR
• Richter Rolf: Kelet-Európa, nulla év Berlin
• Pošová Kateřina: Kelet-Európa, nulla év Prága
• Rubanova Irina: Kelet-Európa, nulla év Moszkva
• Pethő Ágnes: Kelet-Európa, nulla év Bukarest

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Háttér

Prága

Kelet-Európa, nulla év

Pošová Kateřina

Filmgyártás, fordulat után

Kevesen tudják, hogy a második világháború után a Csehszlovák Köztársaságban a film volt az első államosított szakterület: Beneš elnök már 1945 augusztusában aláírta az államosítási dekrétumot, és 1947-ben született meg az a törvény, amely szerint minden 35 mm-es film gyártására, behozatalára, valamint bel- és külföldi forgalmazására kizárólagosan az állam jogosult. (Tehát egy évvel az 1948-as kommunista hatalomátvétel és az azt követő általános és a végsőkig következetes államosítási folyamat előtt.) E monopólium jegyében ugyancsak 1947 óta volt érvényben az a pénzügyi-gazdasági rendszer, amelynek értelmében az egész filmszakma egyfajta „állam az államban” elv szerint működött. A Cseh-Szlovák Filmfőigazgatóságot közvetlenül a kormányelnökség (1968 óta szövetségi szinten) irányította, vezetője miniszteri rangban dolgozott, a szakma nem tartozott a kulturális minisztérium hatáskörébe. Az idetartozó gazdasági egységek – a prágai, zlíni (néhai gottwaldovi), pozsonyi játék- és rövidfilm stúdiók, laboratóriumok, forgalmazási és külkereskedelmi vállalatok, a filmipar, a filmtudományi intézetek stb. – bevételei és költségei nem tartoztak az állami költségvetés keretébe, hanem önállóan kezelt pénzügyi egységet alkottak. Külföldi és hazai filmek forgalmazása, a filmiparban gyártott berendezések eladása, forgatási szolgáltatások, bérmunkák, hazai filmek külföldi eladása stb. alkották azt az anyagi bázist, amely lehetővé tette az évi 35-40 játékfilm és 1000-1300 rövidfilm legyártását, szemlék és fesztiválok költségeinek fedezését, beruházásokat, az egész szakma működését. Ezt a rendszert a „,peresztrojka” jegyében 1988-ban megszüntették; ettől kezdve a szakma egyes vállalatai a minden más állami gazdasági egységre vonatkozó elvek szerint működtek, vagyis számukra is kötelezővé vált az illetékes adók befizetése az állami kincstárba, ahonnan azután támogatást, dotációt kaptak. Ez az állapot azonban csak körülbelül két évig tartott; az 1989-es novemberi „csendes forradalom” óta minden megváltozott és változik. S amilyen hirtelen, elementáris és pozitív volt a forradalmi megmozdulás, olyan nehézkes, késlekedő, konfliktusoktól, problémáktól terhes lett az átalakulási folyamat.

1989 novembere óta Csehszlovákiában nincs többé cenzúra, nincs politikai, ideológiai akadály, nincs sem hazai, sem külföldi betiltott film; teljes az alkotói szabadság. Ám hogyan alakult a gyakorlat?

1990 januárjában az újjászületett (1969-ben betiltott) Filmművész szövetség közgyűlése megszavazta a Központi Filmfőigazgatóság megszüntetését, felszámolását. Ezt a lényegében indokolt és helyes döntést azonban nem követték eléggé gyors és megfontolt intézkedések. A filmszakma sorsa az új szövetségi választmány, tehát elismert művészek, nagy tekintélyű, erkölcsileg feddhetetlen emberek kezébe került, akik azonban többnyire nem voltak járatosak szervezési, gazdasági, jogi kérdésekben.

Először hetekig, hónapokig folyt a vita arról, irányítsa-e továbbra is egy közös föderális csúcsszervezet a cseh és szlovák filmszakmát; 1990 közepén dőlt el, hogy a két szakma, a két illetékes nemzeti kulturális minisztérium égisze alatt teljesen különválik, önállósul. (A továbbiakban ez a beszámoló már kizárólag a cseh filmszakmáról szól, mivel a szlovákiai helyzetet, bár nagyjából hasonló, nem ismerem eléggé). Közben folyt a prágai központi Filmfőigazgatóság felszámolása anélkül, hogy a legfontosabb szervezeti, gazdasági, jogi és személyi kérdésekben megfelelő döntésekre került volna sor. Mindennek következtében jelentős mértékben megszakadt a szakma működésének folyamatossága, bár az egyes vállalatok, stúdiók egyfajta tehetetlenségi erőtől hajtva folytatták a munkát.

Közben kétszer cserélődtek a cseh kulturális minisztérium és a szövetségi választmány vezetői is; 1990 folyamán pályázati úton új igazgatók kerültek valamennyi vállalat és intézmény élére.

A Barrandov Filmstúdióban 1990 második felében – ugyancsak pályázati úton kinevezett neves művészeti vezetőkkel az élükön – újjászervezték az alkotócsoportokat, amelyek javarészt azonban csak egy-két új produkciót indítottak be. A Stúdió új igazgatója a gazdasági feltételek gyors változása miatt 1991 márciusában mintegy 1500 munkatársnak felmondott. Vonatkozott ez csaknem valamennyi alkotóra (forgatókönyvírók, dramaturgok, rendezők, operatőrök, színészek, díszlet- és jelmeztervezők, vágók), de gyártásvezetőkre, tisztviselőkre is. Ezentúl egy-egy produkcióra szerződtetik a stábok tagjait.

Menetközben, 1991 februárjában nevezte ki Milan Uhde, a cseh kulturális miniszter, filmszakmai tanácsadójának Igor Sevčiket. Ezt a negyvenéves – eredetileg amatőrfilmesből 15 évvel ezelőtt profivá lett tehetséges grafikust és rajzfilm-rendezőt, másfél éves önzetlen közösségi aktivitása alapján a Szövetség javasolta erre a tisztségre. Azóta a Szövetség már néhányszor követelte leváltását – eredménytelenül. Tény, hogy Igor Sevčik ma az az ember, aki a néhai központi Filmfőigazgató, Purs elvtárs „székében” – egyenlőre négyszemélyes apparátusával – igyekszik legalább valamennyire rendezni (legszívesebben azt mondanám: helyrepofozni) az egész szakmában uralkodó, eléggé áttekinthetetlen zűrzavart. Az itt közölt információk javarészt tőle származnak.

Mi tehát ma, 1991 novemberében a cseh kinematográfia helyzete? Az 1945-ös gyártási és forgalmazási állami monopólium még mindig érvényben van. Az új törvényjavaslat többszörösen átdolgozott változatát a cseh parlament e cikk megjelenéséig tán jóváhagyja. Az új törvény lényege (amely valószínűleg az ún. sajtótörvény keretében jön létre, együtt a tv-re, rádióra, periodikus sajtóra vonatkozó rendelkezésekkel) elsősorban az eddigi helyzet végleges megszüntetése és a cseh filmgyártás állami támogatásának biztosítása a Kinematográfiai Alap segítségével. Ez az Alap, amely a néhai állami dotációt helyettesíti, és 1991 óta évi kb. 100 millió koronával rendelkezik, hivatott fedezni a fontosnak minősített vállalkozásokon, kezdeményezéseken, beruházásokon kívül elsősorban azokat a hazai produkciókat, amelyek a nemzeti filmkultúra átmentése, fenntartása szempontjából fontosnak ítéltetnek. E célból 1991 őszén kezdte meg munkáját az ún. Grant-Bizottság, amely az alkotók (vagy bárki jogi személy) által benyújtott filmtémákat, tervezeteket, forgatókönyveket bírálja el, és ezek egy részét a miniszternek elfogadásra javasolja. A végső döntés joga a kulturális minisztert illeti meg.

1991-ben az említett 100 millió koronás összeg felét a bizottság azonos elvek szerint némely, már előzőleg beindított produkció vagy befejezett film költségeinek (adósságának) fedezésére javasolta fordítani (a megmaradt pénzt pedig már új tervezetek javára kell indítványoznia). A grant-rendszer egyébként a nyugati tőkés világban megszokott és bevált finanszírozási módszer, melyet eddig a volt szocialista országokban kevéssé ismertünk. Lényege, hogy anyagi támogatást kizárólag szigorú szabályok alapján működő pályázati úton, azaz szabad versenyben lehet elnyerni. Továbbá, hogy a rendelkezésre álló alapot (tőkét) minden lehetséges törvényes módszerrel kamatoztatni, gyarapítani kell.

Miközben mindez létrejött és működni kezdett, egyre-másra születtek – tulajdonképpen a még hatályban levő törvény ellenében – különböző független vállalkozások, produkciók, magánkezdeményezések, vegyes vállalatok, gyártó és forgalmazó cégek. S elkészültek az első „maszek” filmek is. Az említett törvényjavaslat egyébként a mozi- és tv-forgalmazási, és ezzel összefüggő adóztatási rendszerre is kiterjedt. Feltehetően éppen a pontosan megszabott adórendszer az az eszköz, amely a hazai produkcióknak, valamint az igényes külföldi műveknek a moziforgalmazásban bizonyos teret, védelmet nyújt.

 

Weisz Györgyi fordítása

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=546