KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/november
• Tordai Zádor: Történelem és emlékezés határán Shoah
• Jeles András: Kép-írás
• Tillmann József A.: Klip-kikelet avagy az esetlegesség esztétikájának eluralkodása
• Sós Mária: Mercutio holdsétája Moonwalker
• Mandelstam Oszip: A milliókat érő baba Filmkritika 1928-ból
• Schubert Gusztáv: Tücsök a vérpadon Veszedelmes viszonyok
• Kozma György: Szubkultúra blue Metro
• Szemadám György: Paradzsanov, a vándor Asik Kerib
• Lugossy László: Mentse, aki tudja a filmet Kerekasztal-beszélgetés a filmforgalmazásról
• N. N.: A magyarországi filmterjesztés szervezete
• Marx József: Oh, Isaura, ki emlékszik rád?
• Lányi András: Mentse, aki tudja a (magyar) filmet Javaslat a nemzeti filmkultúra megmentésére
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A hecc
• Koltai Ágnes: Gazember
• Báron György: Jó reggelt, Vietnam!
• Bikácsy Gergely: A konferanszié
• Zalán Vince: Végzetes vonzerő
• Létay Vera: Tőzsdecápák
• Harmat György: Szeretlek, szeress!
• Koltai Ágnes: Megjönnek a menyasszonyok
• Ardai Zoltán: Halálos mánia
• Tamás Amaryllis: A sötétség fejedelme
KRÓNIKA
• Kövesdy Gábor: Van/nincs Budapesten filmmúzeum
• Bikácsy Gergely: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jó reggelt, Vietnam!

Báron György

 

Olyan ez a furcsa nevű, még furcsább külsejű disc-jockey, ez az Adrian Cronauer, mintha Tom Wolfe lendületes riportázsából, a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonalból lépett volna elő. „Guuuud móórning, Vietnááám!” – üvölti-énekli a mikrofonba, majd hörög-sípol-fütyül-zümmög-dudorászik, be nem áll a szája, miközben a legvadabb rock and rollt nyomja. Mindenki a Cronauer-show-t hallgatja: zöldsapkás tengerészgyalogosok, repülők, haditengerészek, szárazföldiek, még a frontvonalak mögött, a városban lebzselő puhányok is.

1965-öt írunk. A vietnami eszkaláció éve ez. A helyszín: Saigon. Háború és rock and roll. Öldöklés és military-vígjáték. Nehéz a kettőt összehozni, de nem lehetetlen. A súlyos ellenpéldák közül idekívánkozik Kubrick Dr. Strangeloveja és Altman MASHe; az utóbbi a Jó reggelt, Vietnam! alighanem közvetlen ihletője. A rendező, Barry Levinson azonban rossz, képzelőerő nélküli tanítványnak bizonyul. Altman vagy Kubrick filmje lidérces abszurd komédia volt, a Jó reggelt, Vietnam! ezzel szemben szelíd, tisztelettudó vígjáték, mégha időnként merésznek és vadnak is próbál látszani. Vannak benne, akárcsak a rossz emlékmű Szakaszban, jó és rossz amerikaiak. A jók szeretik a vietnamiakat és a kemény rockot. A rosszak nem veszik emberszámba a sárgákat és lassú szalonzenével ámítanák a katonákat. Hősünknek a rock iránti rokonszenve szorosan összefüggni látszik azzal, hogy épp egy Vietkong-partizán hugába lesz szerelmes, míg a Perry Como Bandet hallgatók, úgy tetszik, ennél súlyosabb háborús bűnökre is képesek. Nohiszen.

Mégis, egyedül a főszerepet alakító Robin Williamsért érdemes megnézni a filmet. Williams káprázatos komédiás – a képességeit már Altman Popeye-ében is megcsodálhattuk –, s Levinson legnagyobb rendezői érdeme, hogy hagyja őt kedvére játszani. Ha egyedül néz szembe a kamerával és darálja a zsongító szöveget – elfelejtődik a sematikus sztori, a kimódolt epizódok, a jellegtelen fényképezés és a film élni kezd. Szerencsére a kétórás filmidőnek csaknem a fele Williams jutalomjátéka: a filmtől független one man show, távol Vietnamtól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5515