KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/november
• Tordai Zádor: Történelem és emlékezés határán Shoah
• Jeles András: Kép-írás
• Tillmann József A.: Klip-kikelet avagy az esetlegesség esztétikájának eluralkodása
• Sós Mária: Mercutio holdsétája Moonwalker
• Mandelstam Oszip: A milliókat érő baba Filmkritika 1928-ból
• Schubert Gusztáv: Tücsök a vérpadon Veszedelmes viszonyok
• Kozma György: Szubkultúra blue Metro
• Szemadám György: Paradzsanov, a vándor Asik Kerib
• Lugossy László: Mentse, aki tudja a filmet Kerekasztal-beszélgetés a filmforgalmazásról
• N. N.: A magyarországi filmterjesztés szervezete
• Marx József: Oh, Isaura, ki emlékszik rád?
• Lányi András: Mentse, aki tudja a (magyar) filmet Javaslat a nemzeti filmkultúra megmentésére
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A hecc
• Koltai Ágnes: Gazember
• Báron György: Jó reggelt, Vietnam!
• Bikácsy Gergely: A konferanszié
• Zalán Vince: Végzetes vonzerő
• Létay Vera: Tőzsdecápák
• Harmat György: Szeretlek, szeress!
• Koltai Ágnes: Megjönnek a menyasszonyok
• Ardai Zoltán: Halálos mánia
• Tamás Amaryllis: A sötétség fejedelme
KRÓNIKA
• Kövesdy Gábor: Van/nincs Budapesten filmmúzeum
• Bikácsy Gergely: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végzetes vonzerő

Zalán Vince

 

A Végzetes vonzerő a Flashdance rendezőjének, Adrian Lyne-nak a harmadik filmje. (A második, a 9 és 1/2 hét még bemutatásra vár.) Adrian Lyne azok közé a rendezők közé tartozik – Hugh Hudson, Ridley Scott, Alan Parker –, akik az egy időben Hollywoodban is tevékenykedő, neves angol producer, David Puttnam segítségével, a hatvanas évek eleji kommersz angol filmek ízlésével próbálnak hollywoodi filmeket készíteni. Adrian Lyne ez alkalommal az amerikai középosztálynak szeretne jól oda-mondogatni, bemutatván két, jólszituált kiadói alkalmazott hétvégi „félrelépésében” (és ennek következményeiben) az álságos erkölcsöket. A „félrelépés”, mint hirtelen fellobbanó, őrületes szenvedély ábrázoltatik, férfi (Michael Douglas) és nő (Glenn Close) ölelik-tépik egymást, szeretkeznek a konyhakredencen, s a liftben; a műveltebb nézők kedvéért pedig (baljóslatúan) felidézik a Pillangókisasszonyt. Mire belenyugodnánk, hogy a rendező a szex-tornából csihol szenvedélyt (és nem fordítva), addigra eljönnek a „munkás hétköznapok”, vége a szenvedélynek, s majdhogynem a filmnek is, mivel a következőkben hősnőnk, mint ahogy emancipált nőhöz illik, a szenvedélyt öntudatra cseréli, s követeli születendő gyermeke jogait, a papává lett hétvégi szex-társ kötelességtudó, gondoskodó magatartását. Mire azonban tisztelni kezdenénk e hősies „szabadságharcot”, a rendező, (mint aki megúnta már ezt az egész „nyavalygást”) a Psycho fürdőszobai képsorából és Clouzot Ördöngősök fürdőkádjelenetéből kevert horrorfilm-kotyvalékban végez hősnőjével. Hol van már a szenvedély, hol van már a női, az anyai öntudat, hol a középosztálynak szánt kritika? Kés villan, vér fröcsköl, lövés dördül, s a néző (ismét) jólesően nyugtázhatja: a végzetes vonzerő és a végzetes dramaturgia között (azért) van különbség.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5517