KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/november
• Szilágyi Ákos: Szovjet triptichon Ellenőrzés az utakon
• Zalán Vince: Máglyába rakott fejfák Búcsúzás
• Lengyel László: „Aggyakijamijár” Kovbojok
• Ardai Zoltán: Égszínkékben A rejtőzködő
• Schubert Gusztáv: A brácsaverseny elmaradt Első kétszáz évem
• Kornis Mihály: Szép Európa, hol vagy? Egy faun megkésett délutánja
• Debreczeni Júlia: A kaméleon-szindróma Zelig
• Lukácsy Sándor: Koreohistória A bál
• Báron György: Odüsszeusz nem tér haza Utazás Kithirára
FESZTIVÁL
• Fáber András: Zátony és örvény között Taormina

• Hegyi Gyula: Kettős kötöttségben Egyiptomi filmek
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: Moszkvai csata I–II.
• Kovács Ágnes: Bocsáss meg, Madárijesztő!
• Székely Gabriella: Macskafogó
• Kabai József: A flotta kedvence
• Gáti Péter: Az első lovashadsereg
• Nóvé Béla: Alsino és a kondorkeselyű
• Nóvé Béla: Gyilkosság a nemzeti szenátusban
• Szemadám György: A vörös szív lovagja
• Justyák János: A holtak tanítják az élőket
• Harmat György: A birsalma illata
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: Amatőr videósok találkozója Siófokon
KRÓNIKA
• N. N.: Török filmhét
• N. N.: Görög filmhét

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Taormina

Zátony és örvény között

Fáber András

Kiküldött munkatársunk beszámolója

 

Ha egy eseménnyel kapcsolatban túl sok számadatot olvashatunk, az általában annak a jele, hogy a mennyiségi mutatók mögé bújó adatközlő éppen a dolog lényegi, minőségi oldala megítélésében bizonytalan. Nem volt ez másként az idei taorminai filmfesztiválon sem. Világosan érezhető volt: a szakmai világ eme – ha nem is a legnagyobb, de mindenképpen a legszebb természeti környezetben megtartott – nagy múltú rendezvénye maga sem igen tudja, hova álljon, merre hajózzék a filmvilág mai válsághangulatának Szküllája és Kharübdisze között. Hiszen – mint már a görög mitológiából, majd Homérosztól (Odüsszeia) s a latinoktól tudjuk – aki az egyiket elkerüli, könnyen válhat a másikuk áldozatává („Indicit in Scyllam, qui vult vitare Charybdim”). Többszörösen is indokolt e fesztivállal kapcsolatban a fenti mitikus személyeket emlegetni, hiszen – mint azt a paleográfia (a régmúlt idők földrajza) bebizonyította: egy macskaugrásnyira innen (illetve – Magyarországról nézvést – onnan), a messinai szorosban található az a zátony és az az örvény, melyet az ókori hajósok imigyen megszemélyesítettek. S ugyanez okból formáznak a taorminai filmfesztivál díjai arany, ezüst, illetve bronz Kharübdisz-figurát.

A fesztivált valamikor – több mint harminc évvel ezelőtt – az életkorát és szellemét tekintve egyaránt fiatal filmművésznemzedék istápolására hozták létre. Nos, ebből a nemes szándékból a nyolcvanas évek derekára nem sok maradt. Persze a mai ínséges időkben ez a kevés sem kevés, hiszen az alig száz éves Hetedik Művészet (a film) gályájának eresztékei recsegnek-ropognak, amint – napjainkban – átevickélni igyekszik a fennkölt avantgarde Szküllája és a népbutító felnőttmesék Kharübdisze között. Erre igyekszik Taormina is, ahol

– a XXXII. Nemzetközi Filmtalálkozót,

– a XVII. Nemzetközi Filmfesztivált,

– a IV. Nemzetközi Művészeti Feszvált (Taormina Arte – Film, Színház, Zene), valamint

– a IV. Amerikai Filmhetet rendezték meg az idén.

S ha mindehhez még hozzávesszük, hogy ez alkalomból osztották ki negyvenedik alkalommal az Olasz Filmújságírók Szövetsége által alapított „Ezüst Szalag”-díjakat a legjobb olasz és külföldi filmalkotóknak és -szereplőknek, akkor igazán senki nem érezheti légből kapottnak, amit a bevezetőben a számokkal kapcsolatos bizonytalanságról állítottam.

A Csontváry által is megörökített Antik Színház, ahol a fesztivál gálaestjeit és a populárisnak szánt vetítéseket tartották, egyébként puszta létével, fennállásának háromezer évével cáfol rá mindazok károgására, akik minden rezdülésnyi válság idején máris temetni készülnek a művészetet. Ahogyan Geneviève Rioux, a Denys Arcand-rendezte hosszadalmas és lapos francia-kanadai film jobb sorsra érdemes üdvöskéje mondta: annyi szamárságot elviselt már ez az aréna, majd csak kibírja ezt az idei fesztivált is. Az amerikai birodalom végnapjai egyébként – képi közhelyeivel, széteső szerkezetével, dologtalan értelmiségi hőseinek véget nem érő (főként verbálisán megjelenített) szexuális kalandjaival – éppúgy a szürkeséget igyekezett esztétikai értékteremtő elvvé emelni, mint az ugyancsak versenyen kívül bemutatott szovjet film, az Igor Maszlennyikov rendezte Téli cseresznyék, mely egy gyermekét egyedül nevelő, a besavanyodás határán álló, fiatal dolgozó nő érzelmi kapcsolatteremtési kísérleteit mutatja be némi keser-édes elérzékenyültséggel. Be kell vallanom, a szegénység eseménytelenségéből fakadó gondokat közelebb érzem kelet-európai önmagunkhoz, mint a célja-vesztett, összkomfortos jómód gyötrelmeit. Ez esetben azonban sem az egyik, sem a másik világ nem került közel hozzám, noha mindkét ábrázolásmód szubjektív tisztességét kétségtelennek éreztem.

Nem mondhatom el már ugyanezt azokról a filmekről, amelyek – burkoltan vagy nyíltan – a közönségsikert, illetve a busás bevételt vették célba. Főként az Amerikai Filmhét több darabját, illetve az italo-amerikaiként számon tartott – nagy csinnadrattával, ez alkalomra megjelentetett, külön sajtóértekezleten beharangozott monográfiával „megfejelt” – Brian De Palma-retrospektív több darabját éreztem nagy mesterségbeli tudással, de hideg számítással kiügyeskedett csinálmánynak. A modern thriller e divatos mesterétől – többek között – olyan híres filmeket láthatott a nagyszámú helybéli érdeklődő közönség, mint a Blow Out vagy a Scarface. Volt aztán idegborzoló kísértethistória (Poltergeist 2, rendezte Brian Gibson) és volt édesbús csavargótörténet, Beverly Hills környékén, rendezte Paul Mazursky (– egyébként egy híres régi Renoir-film, A vízből kimentett Boudu nyomán). Minden jel arra mutat, az amerikaiak jól tudják, mitől döglik a légy, azaz: mire megy be a közönség.

Sajnos, a fiatal filmesek között is akadt több olyan, aki a már mások által kitaposott utakat többre becsülte az egyéni stílus megteremtésére tett kísérleteknél. The last song (Az utolsó dal), mely Dennis Berry rendezésében (Anna Karina szerzői és színészi közreműködésével), svájci–francia koprodukcióban készült, legfeljebb halvény visszfénye volt az angol Alex Cox itt is bemutatott Sid and Nancy című filmjének: az azonos recept (vegyítsd a popzene világának közhelyeit némi bűnügyi pikantériával) nem hozott hasonlóan átütő sikert. Egy Olaszországnak átadott italo-amerikai gengszter és egykori barátja, az amerikai titkosszolgálat tisztje párviadalából forgatott látványos, ám minden gondolati tartalmat nélkülöző thrillert az operatőrként szép reményekre jogosító olasz Federico Bruno, Black tunnel (vagyis Fekete alagút) címmel. Mindkét film esetében már a címadás is jelzi, hogy a stáb nemzetközi sikerre és további (pénzes) megbízatásokra számít – főleg angolszász tőkével.

„Utánlövés” volt – noha némiképp más jelleggel – a belga versenyfilm, Ugrani címmel (rendezte: Jean-Pierre de Decker), mely pszeudo-szürreális, lila ködbe borította témáját, egy elaggott milliomosok költséges – és gyakran képtelen – vágyait busás haszon fejében teljesítő magánszanatórium ál-életét.

Senki sem várta, hogy az idei mezőnyben világra szóló új tehetségek fognak jelentkezni – a filmszakma jelenlegi helyzete egyébként is kevéssé látszik kedvezni a nagy kiugrásoknak, hacsak be nem dőlünk az üzleti fogásból, vagyis mesterségesen, manipulatíve keltett szenzációknak. Az idei taorminai fesztivál mérlegéhez azonban az az örvendetes tény is hozzátartozik, hogy nem kevés filmből a tehetség jelei is kiérezhetők voltak. Rokonszenves volt a francia Gérard Frot-Coutaz Szép idő, estefelé, zivatarral című, apró életmozzanatokból hiteles világot formáló alkotása, amely már Cannes-ban feltűnést keltett (nem utolsó sorban a film szeretve-marakodó idős házaspárját játszó Claude Piéplu, illetve a második legjobb alakítás díjával jutalmazott Micheline Presle jóvoltából). S az a ritka eset állt elő, amikor a kritikus nem kívánja vitatni, hogy az Osima <agisza elnökletével összeült zsűri (melynek hagyományosan magyar tagja is volt, ezúttal Kézdi-Kovács Zsolt személyében) méltányos döntést hozott: az általa is legjobbnak érzett három filmnek ítélte oda a fődíjakat. Nemcsak azért szolgált örömömre a zsűri döntése, mert kétségtelen tehetségeket ismert el, hanem azért is, mert a díjazott alkotók többségének hazájában ez az elismerés lendületet adhat a nagy nehézségekkel küszködő filmművészeknek.

A bronz Kharübdisz nyertese, az ír Peter Ormrod egy T. S. Eliot-verssort választott filmje címéül (Eat the peach): „Válasszam a hajam fülemnél? Szabad barackot ennem, / S fehér flanellruhában a tengerpartra mennem?” (J. Alfred Prufrock szerelmes éneke, ford. Kálnoky László). A Barackot enni olyan hősöket mutat be, akiknek őstípusát talán a görög Zorba alakjában lehetne legjobban megragadni. Két találékony ír férfi házilagos kivitelben motoros „halálkatlant” barkácsol, hogy így törjön ki a szürke hétköznapokból. A karcos humorral ábrázolt vállalkozás végül kudarcba fullad, de hőseink nem vesztik kedvüket: a befejező képsorokon saját készítésű helikopterükben ülnek, mely forgó légcsavarral – a földön áll. Már majdnem repül – mint közép-kelet-európai lelki rokonaik megannyi terve-tákolmánya.

Az ezüst Kharübdisz nyertese, a színházi rendezőként hazájában jó nevűnek számító argentin José Santiso egy sikeres színművet vitt filmvászonra Malayunta címen. Fontos dolgokról szól fordulatos és differenciált módon. A diktatúráktól megszabadult Argentínában játszódik, ahol azonban még elevenen él az „ancien régime” nem egy baljós emlékű kísértete. Nestor, a film hőse, nonkonformista fiatal szobrász, szobát ad ki egy látszatra derék, idősebb házaspárnak. Az albérlők – látván „botrányos” életmódját (éjszaka él, vegetáriánus, extravagáns tárgyakkal veszi körül magát, torzpofákat rajzol a tévé képernyőjére stb.) – „jobb belátásra” akarják téríteni; bezárják, megkötözik, megkínozzák, végül meggyilkolják. A film láttán megerősödött az a benyomásom, hogy hosszú és rögös a demokrácia útja minden olyan országban – így feltehetőleg Argentínában is –, amelynek múltja erőszakkal, intoleranciával terhes. S megerősödött az a meggyőződésem, hogy nagyobb derűlátással szemlélhetjük a demokratikus hagyományokban szegény országok jövőjét, ha a múlt tanulságainak újragondolását olyan művek segítik elő, mint José Santiso filmje.

Arany Kharübdiszt nyert a tunéziai Nuri Buzid Homokember című filmje, mely egzotikus s egyszersmind szívünkhöz közeli világot ábrázol erőteljes képi megfogalmazásban, jórészt civil szereplőkkel. Hasmi, a felnőtté váló műbútorasztalos-tanonc, és barátja, a kamasz Farfat párhuzamos sorsának-barátságának története a film, mely párhuzamosan több mintát-modellt ad az elmaradottságból-nyomorból való kitörés lehetőségeire. A régi erkölcsök és az újat akarás konfliktusa, a zsidókérdés, a hiedelmek és bizonyosságok egymásba játszó dialektikája és még sok más problémagubanc torlódik-zsúfolódik Buzid erőteljes filmjében, mely – feltehetőleg – a tunéziai filmművészet Talpalatnyi földje lesz – majd későbbről visszatekintve.

A homok jelkép. Eredeti állapotában a legenyhébb szél is szétzilálja. Nincs semmi tartása. De ha formát adnak neki (megművelik, megkötik, feldolgozzák), olyan teherbíróvá válik, mint a kő. Ez lehet egyben e kissé felemás taorminai filmfesztivál tanulsága is: a megformálás mikéntje dönti el, hogy egy film a talmi vagy az igazi értékek közé tartozik-e. Díjaival ez a fesztivál mindenesetre ez utóbbiakra szavazott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/11 38-39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5675