KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/január
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : Metropolis pályázat
• (X) : Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv-író pályázat

• Varga Anna: A Paradicsom kapui India – Bollywood
• N. N.: Indiai melodrámák
• Király Jenő: Dévi, a Földanya Az indiai melodráma asszonyai
• Beregi Tamás: Gőzdaliák és turbinakriplik Az ipari forradalom mozija
• Poszler György: Tudomány és regénycsoda Verne és a kalandregény
• Varró Attila: A fehér ember bölcsője Tarzan, a civilizátor
• Szilágyi Ákos: A toll démona Eizenstein erotikus rajzai
• Pápai Zsolt: Aranypolgár, Budapestről Fejős Pál portréjához
• N. N.: Fejős Pál filmjei a Duna Televízióban
TELEVÍZÓ
• Ozoli Gábor: Tiétek a világ A francia zavargások és a média
• Reményi József Tamás: A Nagy Óvoda A Nagy Könyv
• N. N.: A Nagy Könyv
FESZTIVÁL
• Palotai János: Mozgóképzőművészet Velencei Biennálé
• Karátson Gábor: A legfőbb jóság Kínai filmhét
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és filantrópok Manderlay
• Báron György: Csoda a plázában Az igazi Mikulás
• Bori Erzsébet: Bumfordiak Szőke kóla
• Csillag Márton: Ajándék ez a mag Csak szex és más semmi
• Barotányi Zoltán: A pénz szaga Kulcsár & Haverok
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: Harry Potter és a tűz serlege
• Kolozsi László: Az igazság fogságában
• Wostry Ferenc: Hideg csontok
• Békés Pál: Szent Lajos király hídja
• Csillag Márton: Bőrnyakúak
• Kárpáti György: A köd
• Parádi Orsolya: Mianyánk kivan
• Földes András: A bomba átmérője
• Köves Gábor: Durr, durr és csók
• Dercsényi Dávid: Kisiklottak

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szőke kóla

Bumfordiak

Bori Erzsébet

Ember embernek nem mindig farkasa. Antirasszista komédia a kemény, de érző szívű nyóckerből.

 

Amit előre tudtam a Szőke kóláról (akkor még Pesti Harlem), az több mint elég lett volna ahhoz, hogy menekülőre fogjam. De nem kell kékharisnyás esztétának lenni, hogy titkos rémálmunkat lássuk megvalósulni egy mozgóképipari termékben, amelyben Majka, Beleznay Endre és Görög Zita szerepel, a Barátok közt meg az Európa expressz írói gründolják össze az RTL Klub hathatós támogatásával, gengszterek, vállalkozók és cigányok a hősök, a helyszín meg mi is lehetne más, mint a nyócker... Közepesen gyakorlott néző már a felsorolt összetevők egyikétől is kétkedni kezd, olyan sokszor nyúltak már ehhez a recepthez jónevű, régi alkotók és feltörekvő új undokok, akik a közönség szent nevével ajkukon a zsánerfilm zászlaját lobogtatva jöttek felénk, de ha jobban megnéztük, kiderült, hogy nem is lobogó, hanem egy nagy kasza van a markukban.

Egyáltalán, mi az a „szőke kóla”? Rémlett valami az átkos múltból: hiteles forrás szerint ez egy sorkatonai szakkifejezés a Kádár-korból, és világos színű gyanús üdítőitalt („lónyálat”) jelöl. Ebből megint csak rosszat sejdíthetünk, a Goodby Lenin magyar változatát, egy újabb nevetős búcsút a múlttól. Ez a veszély szerencsére elhárult: a szőke kóla töketlen gádzsót („fehért”, „magyart”, vagyis nem romát) jelent újcigányul. Az így minősített címszereplő fiatal és gazdag építési vállalkozó, ki agykontrollal kel és az „ember embernek farkasa” filozófiájával nyugszik, van úszómedencés háza, szép barátnője, luxusautója, egyszóval mai mérce szerint, mindene. A konfliktust avagy a drámai összeütközést egy minisztériumi pályázat indítja el; az alkotók nem terhelnek minket a részletekkel, talán jobb is. Ezt a százmilliós eszmei értékű pályázati anyagot autóstól lopja el az üzlet és a bűnözés fakó határát átlépő konkurencia, éppen a „nyolcban”, és máris nyakig vagyunk a kemény öklű, de meleg szívű romák, perlekedő kurvák és vicces rendőrök megannyi mozidarabból ismerős világában. Meg a Karácsonyi énekben, amelynek végén szociálisan érzékeny, jótét lélek lesz a gátlástalan pénzhajhászból, örök barátság az etnikai előítéletekből, és minden a lehető legjobbra fordul. Mert ez egy antirasszista oktatófilm.

Azt sem hallgathatom el, hogy a Szőke kólának oly nagyok és számosak a hibái, amiért már fércműnek kéne nevezni, de ezt én nem teszem. Az okokról majd később, most lássuk a felsorolást. Hogy a forgatókönyv nincs rendesen kidolgozva, az honunkban nem újság. Az írókat az sem látszik zavarni, hogy azt a nagyon kevés tudást, amivel a vállalkozókról, a Józsefvárosról vagy a romákról rendelkeznek, szinte kizárólag a moziból meg a tévéből szerezték. A főcím szerint romaszakértő is volt, ha ez igaz, akkor nem hallgattak rá: a Szőke kóla cigányai többnyire csak statiszták, s akik érdemleges szerepet kaptak, azok Kusturica vásznáról léptek le. A figurák jellemzését esetenként szóbeli közlésekre bízzák, minden látszat ellenére, bemondásra kell elhinnünk, hogy a főhős barátnője (Gubás Gabi) okos, Veréb (Majka) húga (Görög Zita) meg ritka ronda. A gazdag kerület – szegény kerület képi megjelenítése mintha a Dopeman Megyünk lopni című gyöngyszeméhez készült klipet venné alapul. És ami végképp érthetetlen, az a gyenge zene. Bármit gondoljunk is a nyolcról, az elvitathatatlan, hogy zenében erős, remek jazzisták, rapperek, népi- és cigányzenészek laknak és működnek benne, látjuk is a filmben Kicsi Tysont, a Váradi Roma Cafét, de a soundtrack egészében inkább szedett-vedett benyomást kelt, és nem csak a sűrű műfajváltogatások miatt. Magam a ritmustalanságot érzem a film legnagyobb bajának. A tempóérzék teljes hiányát, ami a jelenetek felépítésétől a poénok előkészítésén át a zenei vágásig mindenben tetten érhető.

Ezek után talán meglepő kijelentésnek fog hatni, hogy a Szőke kóla szeretnivaló mozi. Érződik rajta, hogy a készítők nem hétpróbás profik, hanem lelkes félamatőrök, akik kicsit sután, bumfordian lavíroznak a közhelyek, sikerpatronok és saját nemesebb szándékaik között. A mai gagyitévés-közönségfilmes klisék dacára mintha egy háború előtti magyar vígjátékot látnánk a maga ódonságával, verbális humorával, statikus beállításaival, de még szereplőválasztásával is. A szereplők – színészek és nem színészek – egyszerűen helyesek. Vannak igazán jó roma arcok (pédául a Néma Bob típust hozó Nyáry Oszkár); Beleznay egész meggyőző, aki pedig végképp nem tud játszani, mint például Majka, az megható, őszinte igyekezetével tűnik ki. Nem lehet őket nem szeretni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8487