KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

K. u. K. szökevények

Hegyi Gyula

 

Nem tagadom, sajátos e film Monarchia-képe. Volt ugyebár egy császári és királyi birodalom, a bornírt ostobaság utolérhetetlen mélypontja. Voltak mindenféle lakói, az osztrákok gonoszok és szadisták, a magyarok afféle átmeneti lények a kedves fickók és az osztrákok szervilis kiszolgálói között. És voltak a szlávok, józan és egészséges lelkek, akik alkalomadtán még magyar bajtársaiknak is segítettek a közös hadseregből való szökésben. Aztán végre megbukott az átkozott kétfejű sas uralma, csodálatos eufóriát váltva ki egykori leigázottjaiból. Mi, akik tudjuk, milyen káprázatosan boldog évtizedek köszöntöttek Közép- és Kelet-Európa népeire a Monarchia bukásával, némiképp tűnődve nézzük ezt a tomboló örömet: ha már vesszük magunknak a fáradságot, s végignézzük a K. u. K. szökevények című, lengyel–magyar együttműködéssel készült filmet.

A sátoraljaújhelyi kaszárnyában játszódó mese azt a fajta archaikusan ostoba laktanyahumort igyekszik épkézláb történetté gyúrni, amely a mai néző számára legfeljebb már csak közvetve ismert. A Sörgyári capriccióban feltűnő, kiszolgált baka nagyjelenete zseniálisan villantja fel ezt az ős-primitívséget; Janusz Majewski azonban annyira földhözragadtan komolyan veszi, hogy kizárólag ezen a rendezői konzervativizmuson lehet nevetni. A színészek, köztük néhány jobb sorsra érdemes magyar közreműködő, elviselhetetlenül modorosak, a díszletek pedig hol nevetségesek, hol elszomorítóak. Az még hagyján, hogy az óbudai főtér mai fagylaltozója nyilvános sátoraljaújhelyi vécéként szolgál, habár a korabeli magyar városok főterén a városatyák nem feltétlenül illemhelyet állítottak az abszolút középpontba.

A kassai vasútállomásként mutogatott szerény kis vidéki indóház azonban már elkeserített: a valódi kassai pályaudvar egészen másmilyen, s ha a rendező nem is értesült róla, magyar munkatársai igazán elmondhatták volna neki, hogy ama „átkozott időkben” sem volt egy kis porfészek aprócska állomása. Aztán meg 1918-ban már nem Ferenc József, hanem IV. Károly volt a császár és király, így feltehetően a hivatalos helyiségekben már az utóbbi arcképe lógott a falon – dehát amúgy is dőreség lenne elhinni, hogy e filmnek bármi köze lenne a valóságos, történelmi Monarchiához.

Megfoghatatlan számomra, hogy a film magyar közreműködői miért nem voltak képesek meggyőzni lengyel partnereiket arról, hogy a két ország közös történelmében és külön-külön is gazdag nemzeti irodalmában akad e bárgyú mesikénél alkalmasabb történet is megfilmesítésre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4988