KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/szeptember
• Vaskó Péter: Minotaurusz-rend Titkos társaságok
• Beregi Tamás: A király álma Arthur-legendárium
• Kubiszyn Viktor: Kémiai menyegző Az okkult film
• Molnár Gál Péter: Orfeusz alászállt Marlon Brando
• N. N.: Marlon Brando (1924–2004)
MAGYAR FILM
• Hirsch Tibor: Csak a húszéveseké… Fiatal film
• Varga Balázs: Egyről a kettőre Török Ferenc: Szezon

• Fekete Ibolya: „Kívül van a történelmen” Holocaust és mozgókép
• Kemény György: Halál-klip Auschwitz Album
TELEVÍZÓ
• Dániel Ferenc: Aranylábak A berni gyász
DVD
• Pápai Zsolt: Missouri, kolorlokál Vincente Minelli: Találkozz velem St. Louisban
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Nevető viaszarcok Pedro Almodóvar: Rossz nevelés
• Vágvölgyi B. András: Kampányfilm Michael Moore: Fahrenheit 9/11
• Muhi Klára: Euroszkeccs Európai víziók
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Terminál
• Vincze Teréz: Az élet nélkülem
• Nevelős Zoltán: McDagadsz
• Pápai Zsolt: Carandiru
• Vaskó Péter: A hazugsággyáros
• Varró Attila: A sötétség krónikája
• Hungler Tímea: Garfield
• Köves Gábor: Az igazi szőke
• Dóka Péter: A semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tokiói tortúra

Kis Anna

 

Sylvie Testud Karlovy Varyban a legjobb színésznő díját kapta az életrajzi ihletésű könyvadaptációban nyújtott alakításáért. Kár, hogy számomra a film két problémás pontja épp a főhősnő megformálása, illetve a történet hitelessége volt.

A mágikus Kiotóban nevelkedett, francia lány felnőttkorában a gyermekkori varázs nyomába ered, visszatér Japánba, és tolmácsnak szerződik egy felhőkarcoló negyvennegyedik emeletén található, embertelen céghez. Mindjárt ezen a ponton érthetetlen, hogy miért gondolja szegény, hogy bármiféle párhuzamra is bukkanhat a paradicsomi gyermekkort idéző, valóban csodás nyitókép, és a sivár, rideg irodai világ között. A néző erősen hajlik afelé, hogy azonmód elmefogyatékosnak titulálja a főhősnőt, ahogy „tévesen, és nyilvánvalóan igazságtalanul” teszik japán főnökei is a továbbiakban.

A kortárs francia filmek mostanság imádják „imádnivalóan dilis” fiatal lányok köré építeni édeskés történeteiket. Ezért lehet tán, hogy a miénknek is első dolga rögvest „kiugrani az ablakon” és ábrándozva körözni egyet a felhőkarcolók felett. Amelie-utánérzés, jut rögtön eszembe, mire a filmben először kimondják főszereplőnk nevét: Miss Amelie. Utánérzés ide vagy oda, az adaptált mű íróját valóban Amelie-nek hívják, ettől azonban a mi főszereplőnk még erőltetetten bohókás, a színésznő alakítása pedig jóllehet szórakoztató, helyenként mégis idegesítően túlzó.

Ami a történetet és a levonható tanulságokat illeti: a vécépucoláshoz túlkvalifikált mazochista leányzó egy évig tűri rabtartói igáját, szélsőséges megaláztatásait (tragikomikus keretek között), miközben a nézőnek alkalma nyílik összevetni az európai és a japán munkahelyi kultúra döbbenetes különbözőségeit (vajon ez volt a feladat?), és ha lassacskán is, de talán Amelie-nek is leesik végre, hogy ez a Japán bizony nem az a Japán. Eközben azért álmában még köröz egy picit. Mármint a felhőkarcolók felett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2021