KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/október
BLOG
• Wostry Ferenc: A kiúttalanság történetei Cinefest 7.
• Baski Sándor: Tablóképek Ká-Európából CinePécs 2010
KÖZELJÖVŐ-FANTÁZIÁK
• Kömlődi Ferenc: Közeljövő-képek Poszt-cyberpunk a XXI. század első évtizedében
• Kubiszyn Viktor: Háló által homályosan Virtuális közeljövő
MALICK
• Hlavaty Tamás: Az égig érő fa Az élet fája
ÁLOMMOZI
• Jankovics Márton: Kamera a tudattalanban Álomfilmek
• Lovas Anna: Álmok a negyedik falon túlról Satoshi Kon
• Géczi Zoltán: Álomterror Satoshi Kon: Paprika
FRANCE NOIR
• Géczi Zoltán: Marseille-i éjszakák Francia krimi 2000–2010
• Ádám Péter: A metropolis démona Ős-noir: Fantômas-sorozat
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Színésztükör Kállai Ferenc
PORTRÉ
• Zalán Vince: Kisvárosi víkendek Ivan Passer másfél cseh filmje
FILMISKOLA: A MONTÁZS
• Vincze Teréz: Tér-idő-gondolat Vágás és montázs
• Vincze Zsuzsanna: Filmek újratöltve Tévére vágva
• Varga Balázs: Folytonossági hiányok Az ugró vágás
TELEVÍZÓ
• Klág Dávid: Kentucky cowboy A törvény embere
KRITIKA
• Pápai Zsolt: Posztforradalmi jasszkorszak Kolorádó Kid
• Horeczky Krisztina: A boldog részünk Pina Bausch: Álomtánc
• Schreiber András: Egyik sír, másik nevet Juan José Campanella: Szemekbe zárt titkok
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Az ígéret megszállottja Ben Sherwood: Charlie St. Cloud halála és élete
• Szabó Noémi: Sekélyes sírhant Charlie St. Cloud halála és élete
MOZI
• Vajda Judit: Poézis – Mégis szép az élet
• Vajda Judit: Lourdes
• Forgács Nóra Kinga: A méz
• Zalán Márk: Minden rendben lesz
• Kolozsi László: Szeretők
• Ádám Péter: Dumas
• Vincze Teréz: Nők férfiak nélkül
• Roboz Gábor: Mission London
• Parádi Orsolya: Soul Kitchen
• Alföldi Nóra: Pancserpolice
• Sepsi László: A kaptár – Túlvilág 3D
• Baski Sándor: The Expendables – A feláldozhatók
• Varró Attila: Tolvajok városa
DVD
• Alföldi Nóra: A fantasztikus Róka úr
• Pápai Zsolt: A harcmező hírnökei
• Sepsi László: Mi a gond velem?
• Nagy V. Gergő: A köd

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Pierre Morel: Gunman

Visszafogott vezeklés

Sepsi László

Az új Gunman nem hozza vissza az eredeti bérgyilkos-sztori tragikumát.

 

Ahogy A Keresztapa után a tömegfilm karriergengsztereinek túlélési esélyei is jelentősen javultak, és ma már egyáltalán nem szükségszerű (de még mindig nagyon valószínű), hogy a kis cézárok villamosszékben vagy golyóktól szaggatva végezzék birodalmuk romjain, úgy a bűnöző-hierachia sötét lovának számító bérgyilkosokat is utolérte a feloldozás. A film noir panteonjából kinőtt figura számára a klasszikus és modern érában, bűnbánással vagy anélkül, de csak a halál szolgálhatott méltó jussául, a mindenkori „utolsó megbízások” elfogadása és önfeláldozó végrehajtása a This Gun for Hire-től A szamurájig egyszerre kilépés az erőszak ördögi köréből és a szakmával együtt járó kötelességetika lírai beteljesedése. A posztmodern filmből ugyan nem tűnt el teljesen az elidegenedett, steril emberi kapcsolatok és robotikusan végrehajtott megbízások koordinátarendszerében létező bérgyilkos hagyománya (lásd például Michael Mann Collateralját), de felsorakoztak mellé az egzisztencialista ballaszttól megszabadított fiatalabb kollégák, akik számára egy-egy merénylet remek alkalom a játékos vetélkedésre (Füstölgő ászok) és a hajdani bajtársak kiiktatása sem jelent óhatatlanul önfelszámolást (Kill Bill 1-2).

A bérgyilkos-karakter lehetséges pályaíveinek bővítésében kiemelt szerep jutott Jean-Patrick Manchette 1981-es Gunman című regényének és az egy évvel később bemutatott filmverziónak (A sokk). Melville szikár fatalizmusát Manchette-nél savas irónia és perverz erőszak oldja fel, ahol point blank fejlövés gyógyítja a pszichoszomatikus némaságot és a délceg fegyverforgató súlyos potenciaproblémákkal küzd: mindebből az Alain Delon főszereplésével készült filmváltozat viszonylag keveset tartott meg, a groteszk minőséget itt némi állatszimbolika (kígyó, macska, pulykafarm) és egy pisztollyal kivitelezett orális abúzus képviseli, hogy aztán egy bizarr happy end erősítse meg az átmenetet modernista tragédiából posztmodern pastiche-ba.

Pierre Morel idei feldolgozása teljes egészében elhagyja a történet első két variációjának túlhajtott iróniáját, de a klasszikus és modern bérgyilkos-sztorik tragikumát sem hozza vissza: lehetséges harmadik útként a didaktikus tanulságokkal spékelt naiv banalitást választja, amiből még a szörföző Sean Penn látványa sem képes kibillenteni a filmet. Morel kezei közt Terrier alakjából morális skrupulusok nélküli hitman-karikatúra helyett meghasonlott gazdasági bérgyilkos lesz, aki önhibáján kívül szakad el élete szerelmétől nyolc évre (szemben a korábbi változatok előre tervezett évtizednyi hiátusával), és aki Kongóban humanitárius munkával igyekszik ledolgozni az utolsó merénylete által okozott kárt. Terrier vezeklése az új verzióban egyedül korábbi bérgyilkos-tevékenységére vonatkozik, a 2015-ös Gunmanből, előzményeivel szemben teljesen hiányzik a Terrier érzelmi ürességét illusztráló, csak szextárgyként tartott fiatal szerető alakja és a szerelmi háromszög harmadik csúcsát jelentő tutyimutyi férjalak helyére is egy áruló barát került – akinek gyengesége és romlottsága híven ellenpontozza a bérgyilkos egyetlen súlyos hibáját, miszerint rossz szakmát választott. De Terrier kálváriája, hiába az utolsó megbízatás árulkodó elnevezése, a meghasonlást testi-fizikai szinten aláhúzó betegsége (ami a regényben némaság volt), és a zárlat zavaros bikaviadal-hasonlata, mindenekelőtt nem spirituális (mint Melville-nél), hanem politikai jellegű. Vezeklése és szenvedései a fejlődő országokat a segélycsomagok és politikai merényletek párhuzamos exportjával kizsákmányoló Nyugat bűneit volnának hivatottak kiváltani, majd a kísértő múlt és a véreskezű vadkapitalisták felszámolásával a játszmában csak gyalognak számító bérgyilkos is feloldozást nyerhet vétkei alól – megvilágosodás helyett az Interpolnak köszönhetően. A Gunman ugyanazzal a faék egyszerűségű világlátással nyúl témájához, mint tette azt pár évvel ezelőtt a csak címében kiváló Géppisztolyos prédikátor, de az ugyancsak átpolitizált Amerikai mesterlövész duplafenekűsége is hiányzik belőle – Terrier figurája ebben a formájában annyira sem mutat túl önmagán, mint a nemes lelkű, de nem túl agyas texasi srácból lett gyilok-rekorder Eastwoodnál. Akár gesztusértékűnek is tekinthető, hogy a nyugati világ bűneit ostorozó akciófilm alapját egy köztudottan baloldali regényíró műfajparódiája adja, amiről aztán a posztmodern cicomát lehántva a Gunman épp a parodizált formula egy súlytalan variációjához talált vissza. Ami társadalomkritikus üzenetnek és drámai akcióthrillernek egyaránt kevés.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12218