Streamline mozi

Super Dark Times

Lichter Péter

Super Dark Times – amerikai, 2017. Rendező: Kevin Phillips. Írta: Luke Piotrowski és Ben Collins. Kép: Eli Born. Zene: Ben Frost, Marc Streitenfeld. Szereplők: Owen Campbell (Zach), Charlie Tahan (Josh), Elizabeth Cappuccino (Allison), Sawyer Barth (Charlie). Gyártó: Ways & Means / Neighborhood Watch / Om Films. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 103 perc.

 „Amerika egyetlen végtelen kamaszkor” – írja Ben Lerner Az iskola Topekában című könyvében. Talán ebből a tömör metaforából is kiviláglik, hogy a tengerentúli irodalom- és filmkultúra miért nyúl olyan gyakran a tinédzserek zavaros, abszurd, néha költői és erőszakos miliőjéhez. Az amerikai független film mindig is rajongott ezért az ellentmondásos közegért, Richard Linklatertől (Tökéletlen idők) Richard Kellyn át (Donnie Darko) Harmonie Korine-ig (Gummo) sokan, sokféleképpen formálták mozgóképpé a kamaszok érzelmileg kaotikus mindennapjait.

Kevin Phillips debütáló filmje a ritka meglepetések közé tartozik: formanyelvileg megkapóan érzékeny stílusa és minden hivalkodástól mentes realizmusa tökéletesen kikerüli a nosztalgikus tinifilmek összes közhelyét. Pedig a film alapkoncepciója nem ígér sokkal többet a mostanában divatos, retrókeretbe ágyazott tinithrillereknél. A ma már romantikus ködbe burkolt, még éppen analóg kilencvenes években járunk, amikor a Facebook helyett az iskolai évkönyveket pörgették a szarkazmusukat kiélő tinik. Két jellegzetesen geek srác egy gardróbból előkerülő szamurájkarddal véletlenül meggyilkolja az iskolatársukat egy tesztoszteronnal (és fűvel) felpumpált vita során: a pánikot követően a holttestet a közeli erdő szomorú avarja alatt hagyják. Phillips azonban nem a premisszából logikusan következő bűnügyi szálra koncentrál, hanem a kamasz hősök lelki felőrlődésére: a rendező a megtagadott thrillerből valójában egy rendkívül intenzív közérzetfilmet sző. A Super Dark Times ezért is köthető leginkább a Van Sant által rendezett Paranoid Parkhoz: ám a lassan kibomló cselekménye, költői montázsszekvenciái, fotogén (de nem magamutogató) kompozíciói és felkavaróan ötletes álomjelenetei messze az átlag fölé emelik, nem is beszélve a tökéletes kiválasztott színészekről, akiknek minden nyegle és bizonytalan gesztusa a helyén van. Phillips filmje azok közé a meglepetések közé tartozik, ami manapság ritkán szokott felbukkanni a streaming-szolgáltatók túlméretezett bőségfolyamaiban.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2021/01 61-62. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14785

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -