PszichomoziBeszélnünk kell KevinrőlEgy asszony meg a fiaMargitházi Beja
Lynne Ramsay tragédiájának nem annyira az ámokfutó fiú, mint inkább a tehetetlen anya a főhőse. A szóban forgó Kevin nehéz életkorba lépett, kamaszodik. Igaz, a problémák már csecsemőkorában kezdődtek: szinte egyfolytában üvöltött, a szobatisztaságot majd hat évig bojkottálta, később is ritkán működött együtt, kommunikálni pedig inkább csak a bosszantás kedvéért szokott. De beszélni mégsem ezért kell róla, hanem azért, mert tizenhat éves születésnapja előtt pár nappal módszeresen legyilkolta iskolája néhány diákját és alkalmazottját.
Bár készülhetett volna valós történet alapján is, a Beszélnünk kell Kevinről gyújtópontjában álló fiktív iskolai mészárlás inkább apropóként szolgál egy hosszú éveken át bontakozó anya–fiú játszma kiteljesedéséhez, amennyiben döbbenetes hétköznapokkal terhes időszakot zár le végérvényesen, hogy egy szintén nyomasztó, de új életet nyisson meg. A szokatlan mindebben talán az, hogy míg egy hasonló traumáról készült feldolgozás az események közvetlen előzményeit mutatná be időrendben, addig ebben az egyszemélyes lélektani drámában a tragédiának és a pszichopata kamasznak inkább csak mellékszerep jut.
A már bő két évtizede publikáló, de csak azonos című, díjnyertes regényével befutó Lionel (eredetileg Mary Ann) Shrivert legfőképpen a sokáig független, világutazó, végül 37 évesen férje, Franklin kívánságára gyereket vállaló anyafigura érdekli: több mint négyszázoldalas, részletgazdag könyve voltaképpen egy gigantikus monológ, pszichológiai mélymerülés, melyben Eva, két évvel a véres események után, férjének címzett levelek formájában fut neki a miérteknek és hogyanoknak. A görög tragédiát idéző történet alapján készült film cannes-i méltatása és nemzetközi fesztiválkarrierje visszaigazolni látszik Lynne Ramsay (Patkányfogó, Morvern Callar) azon adaptációs stratégiáját, hogy a levélregény-formával szembemenve – és a címbeli felszólítással ellentétben –, olyan filmet rendez, melyben a párbeszédek száma minimális, a főszereplő sohasem bocsátkozik monológokba, és narrátor sem kapcsolja össze, vagy kommentálja a történéseket. Számtalan részlet és érzelmi árnyalat kihullik így az eredeti könyvből, de a végeredmény mégis meglepően gazdag, kellőképpen összetett és sokkolóan sokatmondó.
Gondosan megkomponált, karakteres lakásbelsők, hangfoszlányokkal, fényjátékokkal érzékien megidézett hangulatok és emlékezetes képek kalauzolnak Eva múltja és jelene között, ahogyan egyszerre haladunk előre és hátra az időben. Az emlékek flashback-füzére a magányos túlélés monoton jelenetei köré hurkolódik: miközben Eva munkát keres és az áldozatok hozzátartozói elől menekül, fokozatosan elevenedik fel fia gyerekkora és bizarr viselkedése, az anya és az apa eltérő reakciói, ama bizonyos nap történései és a kamaszodó Kevin egyre durvuló játékai, a vírusos CD-csalitól a házi kedvenc eltüntetésén és a húg szembalesetén át a sárga lakatok megrendeléséig. Ramsay gyakori nyersvágásokkal, szubjektív, elmosódó képekkel, expresszív szuperközelikkel (operatőr: Seamus McGarvey), a meleg és hideg színek váltogatásával fokozatosan éri el, hogy túlbeszélés és monológok nélkül is kompakt összkép alakuljon ki, sőt, a kihagyások, utalások nyomán egyre tapinthatóbb legyen a feszültség és a két életszakasz közti kontraszt.
A szikárabb szerkezeten a regényt ismerők persze számonkérhetik Eva felelősségének hangsúlyozását, az anyai szeretet-hiány tabutémájának felvállalását, mivel Ramsay e téren nem foglal egyértelműen állást, értelmezésében a körülmények és a manipulatív Kevin az igazi akadálya a kapcsolat rendezésének. Elsikkad Franklin szerepe is, mivel azon túl, hogy a karcsú, választékos ízlésű, fekete bubifrizurás Tilda Swinton és a kockás inges, pocakos John C. Reilly duójánál nehéz elképzelni kevésbé összeillő párost, a filmbeli, kevés vizet zavaró, konfliktuskerülő férj egyaránt támogatja Evát és Kevint is. De ha a végeredményt önmagában nézzük, mindezekért olyan erős vizuális megoldások kárpótolnak, mint a vörös frappáns, már-már ironikus végigvonulása a filmen (spanyol paradicsomháború, Kevin festékpisztolya, stigmatizáló festékbombázások, bujkálás a paradicsomkonzervek között), vagy a rettegett, de végül feloldozást hozó fehér ajtó.
BESZÉLNÜNK KELL KEVINRŐL – We Need to Talk about Kevin – brit, 2011. Rendezte: Lynne Ramsay. Írta: Lionel Shriver regényéből Lynne Ramsay és Rory Kinnear. Kép: Seamus McGarvey. Zene: Johnny Greenwood. Szereplők: Tilda Swinton (Eva), John C. Reilly (Franklin), Ezra Miller (Kevin), Alex Manette (Colin). Gyártó: Artina Films / Independent / BBC / Rockinghorse Films. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 112 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 856 átlag: 5.46 |
 |
|
