Képregény legendák

Yukito Kishiro: Battle Angel Alita

Mocskos arcú angyal

Kránicz Bence

Kishiro mangájának hősnője halálosztó angyal, akinek nincs rögzített neve, teste, identitása, ezért mindenki felismeri benne, akire szüksége van.

Nyugati olvasóként és nézőként reflexszerűen az európai kultúráról alkotott ismereteinket hasznosítjuk. Nekünk az Alita szóról leginkább Jakov Protazanov tudományos románca, a szovjet science-fiction klasszikusaként tisztelt Aelita juthat eszünkbe. A japán Yukito Kishiro nyilván másféle kulturális minták, előképek alapján dolgozik, de mérget vehetünk rá, hogy neki is az Aelita szolgált inspirációként, mikor elindította leghíresebb és a mai napig futó mangasorozatát. A szovjet Aelita ugyanis a Mars királynője – hogy a japán Alita is marsi csodalény, az csak jó pár kötet után derült ki.

A nemzetközivé vált angol cím ugyanakkor annak is eminens példája, hogyan sajátítja ki és formálja át a nyugati kultúripar a keleti művet, az eredeti kiadó jóváhagyásával. A Battle Angel Alita japán címe Gunnm, két angol szó, a „Gun Dream” összevont alakja. A hősnő neve az eredetiben nem a jól csengő, science-fiction asszociációkat beindító Alita, hanem Gally: egyszerűbb, semmitmondóbb és kislányosabb név. Ám az Alita név is szerepel a mangában. Dr. Idónak, a génsebésznek és fejvadásznak két macskája van, Gally és Alita. Gallyról nevezi el az emberi csonkként megtalált lányt, de a történet egy későbbi pontján Gally azt álmodja, hogy valójában Alita az igazi neve. Vagyis már az eredetiben sem könnyű követni, pontosan hogyan is hívják a hősnőt – ahogy egyre többet megtud a gyerekkoráról, kiderül, hogy akkor még egy harmadik néven nevezték. Az angol fordításban tehát kicserélték a Gallyt Alitára, és így persze az álombéli nevek is felcserélődtek. Minderről csak azért érdemes tudnunk, mert a bizonytalan és sűrűn cserélgetett névváltozatok a manga fontos pontjára világítanak rá: arra, hogy Gally-Alita üres lap, biztos identitásától megfosztott, egyszerre ember alatti és ember fölötti létező.

A Battle Angel Alita disztópia, a 26. században játszódik, nem Japánban, hanem az egykori Egyesült Államok területén. Ennek nincs különösebb jelentősége, az évszázadokkal korábban szétesett nemzetek feloldódtak a multikulturális televényben. Egyedül a helynevek jelzik, hogy ahol Alita jár-kel, ott egykor esetleg Kansas volt. A sötét jövővilágokat bemutató sci-fik gyakori megoldásával találkozunk a Battle Angel Alitában is: a földfelszín jóformán élhetetlen, a tehetősebbek, a hierarchia csúcsán állók egy lebegő városban, Tipharesben élnek. Meg sem lepődünk, hogy Tiphares neve is más a japán eredetiben. A várost ott Zalemnek hívják, ami egyszerre kelt bibliai allúziókat és idézi fel a salemi boszorkánypereket. Ha a mangának azokra a szereplőire gondolunk, például Dr. Idóra, akiket száműztek Zalemből, akkor rögtön találunk párhuzamokat. A földfelszín neve, legalábbis ott, ahol Dr. Ido tengeti napjait, Ócskavastelep, és valóban, amerre a szem ellát, szemétdombok terülnek el, csak éppen szerves szemét helyett gépi alkatrészek, kábelek, vegyi anyagok borítják a vidéket. Növényzet, természet nincs. Az ember az utolsó szerves organizmus, de jóformán már az ember sem az.

Dr. Ido itt találja meg azt, ami Alitából maradt, de az is kérdés, volt-e egyáltalán valaha egész ember a lány. A Battle Angel Alita Pygmalion-történetként kezdődik, Ido a saját szája íze szerint rakja össze, teremti meg újból Alitát, a kiborgot. Hamarosan kiderül, hogy Alitának különleges harci képességei vannak, tulajdonképpen mindenkinél erősebb, ebben az elfajzott, alig-emberi világban nincsenek ellenfelei. Az Ócskavastelepen élő ember-gép hibridek nem alkotnak társadalmat, a zalemi hatalmasok pedig gondoskodtak róla, hogy „lentről” soha ne jusson fel közéjük senki. Ebbe őrül bele Hugo, a becsvágyó fiú, akiért elkezd dobogni Alita szíve, illetve az, ami a szíve helyén van. De mindenki a feljutással, a kitöréssel próbálkozik, amelynek nincs más módja, mint a saját test és a mások testének folyamatos manipulációja, átalakítása, tovább-gépiesítése. Ócskavastelepen a fogyasztás testrészek vásárlására korlátozódott, e téren viszont vadkapitalizmus van, gerincoszlopokat adnak-vesznek, vagy rabolnak el a másiktól. Ez persze azt is jelenti, hogy a történet világában folyamatos az erőszak és a gyilkosság, ezzel kapcsolatos erkölcsi aggályok senkiben, még a pozitív szereplőkben sem maradtak.

Az első történetszálak legsokkolóbb jelenete talán nem is a mangában, hanem az annak alapján készült második animében található, amelyben egy kutyát vágnak ketté és beleznek ki. A Battle Angel Alita tele van gyomorforgatóan erőszakos jelenetekkel, Kishiro pedig azáltal ér el groteszk hatást, hogy a legvéresebb mészáros maga a címszereplő. Alita eközben a címhez illően angyali lény, minden erejével igyekszik megvédeni a szeretteit, például a tragikus sorsú Hugót. A körülötte feltűnő alakok folyamatosan a saját céljaikra próbálják használni őt, végső soron Dr. Ido sem tesz mást. A manga szereplői tátongó hiányokkal küzdenek, úgy érzelmi, mint fizikai értelemben, és ezt a hiányt általában Alita révén, rajta keresztül akarják betölteni. Alita pedig olyan, mint a Lillian Gish-figurák D. W. Griffith melodrámáiban: szelíd és kedves, örök naiva, mégis halálosabb mindenkinél. Problémái érzelmi természetűek, mint akármelyik kamaszlányé, de saját, radikálisan idegen testtapasztalata folyton az érzelmi kiteljesedés útjában áll. „Ez a testem mesterséges. Nem a saját testem, hanem természetellenes. Gyorsabban mozog, mint bárki másé, és képes plazmát lövellni – de a szerelemre képtelen” – szomorkodik a második kötetben, miután Hugót megismeri.

Alita figurája árulkodik róla, hogy a manga szerzője, Yukito Kishiro elsősorban nem sci-fi, hanem romantikus minták alapján dolgozott. Példaképe Rumiko Takahashi, a gimnáziumi közegben játszódó, kultikus sorozat, a Maison Ikkoku alkotója. Igaz, a Battle Angel Alitával közvetlenebb kapcsolatban van Takahashi Mermaid Saga című fantasyje, amely ugyancsak egy menthetetlenül magányos, halhatatlan nő története. Kishirónak rendkívül korán, 17 éves korában jelent meg első mangája, a Space Oddity. A Battle Angel Alitát 23 évesen, 1990-ben indította el a Shueisha Business Jump magazinban, amely nem kifejezetten science-fictionre szakosodott. A korai kötetek azért mesélnek viszonylag zárt, önállóan is működő történeteket, mert Kishiro nem volt biztos benne, hogy meghosszabbítják a szerződését. Az első hosszabb történetív végül kilenc rész alatt fejeződött be, de ekkor már készült az angol fordítás. A Battle Angel Alita részese volt a manga és az anime nagy nyugati áttörésének a kilencvenes években, annak a hullámnak, amely műfaji szempontból kissé szemellenzősen elsősorban a japán science-fictiont tette népszerűvé az Egyesült Államokban, majd Európában. Ám ez a siker tette lehetővé Kishirónak, hogy az ezredfordulón visszatérjen fő művéhez: a Last Order című folytatás 19 kötetet számlál, a 2014-ben indult, ma is futó Mars Chronicle egyelőre a hatodik részénél tart.

Alita azért alkalmas végtelen hosszúságú történetek főszerepére, mert ahogy a teste is folyton változik, úgy a jelleme is képlékeny. Bárki belevetíthet bármit: megváltófigura, aki mindenkinek mást jelent, és mindenkit egyéni utakon visz közelebb a saját sorsának kiteljesítéséhez. Ezoterikus, angyali lény, amely folyton a halandóságra, a test pusztulására emlékeztet. Ám az ő szelleme, mindenki máséval ellentétben, nemes és tiszta.

Ezt a kívülállást, idegenséget nyomatékosítja Robert Rodriguez friss filmadaptációja azzal, hogy digitális mangalányt formál Rosa Salazar színésznőből, míg a többi színész megtarthatja az arcát. A motion-capture technológiának ezt a különösen bizarr változatát korábban főként Robert Zemeckis animációs filmjeiben (Beowulf, Polár Expressz) láthattuk, az eredmény viszont ezúttal kevésbé hátrahőköltető, mert Salazar így is képes megmutatni karaktere eleven, életvidám természetét. A népes mellékszereplő-gárdából ugyanakkor csak Christoph Waltz Dr. Idója tud érvényesülni Alita mellett – a kialakuló apa-lánya kapcsolat hitelesebb, mint a hősnő és Hugo bimbózó románca.

A részben James Cameron, az Alita-feldolgozás ötletgazdája által írt forgatókönyv egyébiránt magabiztosan gyúrja össze a manga első két kötetének történeteit, kiegészítve azokat a harmadik és negyedik részben központi jelentőségű sport, a halálos görkorcsolyaként jellemezhető motorball versenyjeleneteivel. Az alapanyagtól való legsúlyosabb eltérés az Ócskavastelep ábrázolását érinti: a horror és a noir műfaji közegeit mozgósító, kilátástalan világ helyett napfényes fantáziabirodalomba érkezünk, ahol érvényét veszti a karakterek nihilizmusa és erőszakos természete. A gyerekbarát áthangolás, amelyet a motorball-jelenetek is szolgálnak, a Kémkölykök nyomdokain haladó, vásári látványosságként értelmezi át Kishiro mangáját. Alita így a kortárs fantasy gyerekhőseihez kerül közel, az viszont erősen kétséges, hogy a népes siserehadból éppen az ő traumatikus múltjára lesz kíváncsi a folytatáshoz bemelegített közönség.

ALITA: A HARC ANGYALA (Battle Angel Alita) – amerikai, 2019. rendezte: Robert Rodriguez. Írta: Yukito Kishiro képregényéből James Cameron és Laeta Kalogridis. Kép: Bill Pope. Zene: Tom Holkenborg. Szereplők: Rosa Salazar (Alita), Christoph Waltz (Ido), Jennifer Connely (Chiren), Mahershala Ali (Vector), Keenan Johnson (Hugo). Gyártó: 20th Century Fox. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 122 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 40-42. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14009

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -