Magyar MűhelyBeszélgetés a Stúdió vezetőivelTúlélni a törpekortSipos Júlia
A Balázs Béla Stúdió sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a harmincéves BBS anyagi okok miatt április elsejétől kénytelen szüneteltetni tevékenységét.
A helyzet mindenki számára ismert: szabad kultúrát képviselni állami függőségben – állandó politikai ütközést jelent; korlátozást, de mecenatúra nélkül értéket teremteni még nehezebb, azonos a szakadék-akrobatikával. Sok műhely esett e csapdába az elmúlt hónapokban, ezért a BBS helyzetének elemzése során sem a pénzügyi kiszolgáltatottságot feszegettük, sokkal inkább a Stúdió szellemi hátterére voltunk kíváncsiak.
A beszélgetés résztvevői a BBS vezetőségének tagjai közül: Durst György, Gazsi Zoltán, Szederkényi Júlia és Hollós János.
– A Stúdió – egy időre szünetelteti munkáját, volt-e hasonlóan válságosán időszak a BBS történetében?
Durst György: Én úgy emlékszem, hogy hasonló nem volt, pontosabban állandóan válságos helyzetben létezett és funkcionált, de ezek a helyzetek vagy ügyek inkább egy-egy konkrét filmirányzathoz, konkrét filmhez, egy-egy konkrét politikai elváráshoz voltak kapcsolhatóak.
– Nem pénzügyi, hanem politikai huzakodások voltak...
Durst György: Igen, mert a BBS azzal a kiváltsággal rendelkezett, hogy bármilyen témát elkészíthetett, és ezek a témák sok esetben nem feleltek meg a politikának. Ezelőtt 2–3 évvel élt még az a cenzurális rendszer, amely úgy működött, hogy a BBS által elkészített filmeket különböző forgalmazási kategóriákba sorolták, különböző nyilvánossági szinteket engedtek meg bizonyos filmeknek, és kb. 15–20 film vetítését nem engedélyezték, pontosabban külön filmfőigazgatói engedélyhez kötötték.
– Pénzügyi gondjai nem voltak a Stúdiónak?
Durst György: Mindig voltak, mert az a deklarált elv, amely 1961-ben a Stúdió megalakulásától kinyilváníttatott, hogy egy mindenkori átlag játékfilm költség-. vetését kapja meg a BBS – soha nem valósult meg. Még az indulás pillanatában sem, tehát a mindenkori vezetőség folyamatosan harcolt.
– Ezzel együtt az elmúlt évtizedekben sajátos szellemi, művészi műhellyé vált a Stúdió, esélyt adott a fiatal filmesek számára. Tudtak-e élni ezzel a lehetőséggel?
Durst György: Azt gondolom, igen. Az a fajta filmterv elfogadási szisztéma, amit a BBS már kezdetben kialakított, jól bevált. Ezt bizonyítja, hogy a BBS megléte óta alakult nem kifejezetten professzionális stúdiók hasonló módszerrel dolgoznak: gondolok a Társulás Stúdióra, a Hétfői Műhelyre.
– Hány tagja van a BBS-nek, illetve hányan várnak arra, hogy forgathassanak, hány forgatókönyvetek van?
Durst György: A Stúdiónak jelenleg 53 tagja van, de ennél jóval többen várnak filmkészítési lehetőségre, mert nálunk nemcsak a Stúdió tagjai készíthetnek filmet, hanem bárki, akinek filmtervét vagy forgatókönyvét a vezetőség, illetve a tagság elfogadja és támogatásra méltónak ítéli.
– Most milyen az arány?
Durst György: Körülbelül 37 filmtervünk van, ami elvileg fut, gyakorlatilag áll, ez alól van néhány kivétel, amelyeket még tudunk támogatni, de emellett pályázatokat írunk ki, mi is szeretnénk alkotókat felkérni filmkészítésre. Tehát itt nem egy lezárható folyamatról van szó, hetente kapunk 2–3 filmtervet, ötletet, forgatókönyvet, ezeket megvitatjuk és döntünk róluk.
Hollós János: Decemberben írtunk ki egy videópályázatot, éppen azért, hogy a Stúdió videóeszközeit kamatoztassuk és mennél kevesebb készpénzbe kerüljenek. Ennek a pályázatnak 10–15 elfogadott forgatókönyve fekszik, amely csak arra vár, hogy rendelkezésre álljon az a minimális készpénz, amely az elinduláshoz szükséges.
– Vannak-e félig kész, vagy befejezetlenfilmjeitek?
Durst György: Több van, de két ilyen filmet emelnék ki, az egyiket háromnegyed részben már leforgatták. Köpfler Tibor munkája, aki operatőri díjas, és azért is sürgető lenne a befejezés, mert az egyik főszereplő terhes, és a forgatókönyv nem úgy íródott, hogy szülni fog... A másik ilyen film Antal István: A Nap fiai című produkciója, amelynek elkészült a kétszalagos változata, és nem merjük kiküldeni a labormegrendelőt, hogy a kész kópiák is elkészülhessenek, mert nincs rá fedezetünk. Tehát végül is van is, meg nincs is...
– Beszéltünk a politikai válságokról, a pénzügyi válságról, de nincs-e a műhelyben szellemi válság? A BBS nagy korszakaira jellemző ideális képnek megfelel-e a mai szellemi háttér?
Szederkényi Júlia: Valóban volt a BBS-ben is szellemi válság, de ebből úgy lábaltunk ki, hogy nyitottunk... szélesebb köröket vonunk be, teljesen új emberek, új arcok jelennek most meg, így több nézőpont tükröződhet.
Gazsi Zoltán: A BBS nemcsak a főiskolán frissen végzett hallgatók szellemi játéktere, hanem olyan alkotók is bekerültek a társművészetek köréből, akik, mondjuk, nem végeztek főiskolát. A Stúdió nem működhet hitbizomány-ként, mert a tagság 6 éves, a vezetőség 2 éves újraválasztásából fakadóan az elkészült művekhez mindig is demokratikus konszenzusnak kellett létrejönnie. Ennek köszönhető, hogy a BBS nem a kommerszionális filmkészítés kis mesteriskolája, hanem valóban szellemi műhely lehetett, művészettörténészekkel, szociológusokkal, a szellemi élet minden területének képviselőivel... Sehol máshol nem készülhettek volna el ilyen életművek.
Durst György: Én azt látom, hogy most itt a szabadság, csak éppen pénzügyi kötelekkel vagyunk gúzsbakötve. A szabadsággal 30–40 év elnyomás után még nem tanultunk meg élni, ezért vákuumot érzékelek, ami abból keletkezett, hogy eddig a BBS filmjeit és hőskorszakát az jellemezte, hogy valami ellen állt ki, többnyire politikai jellegű esszéisztikus művekkel. Néhányuk persze olyan filmes értékekkel, amelyek ma is nézhetővé és vállalhatóvá teszik e műveket. De ebben a vákuumhelyzetben egyes alkotók most jönnek rá, hogy nem valami ellen kell valamit mondani, hanem valamiért, önmagunkért, vagy a művészetért. Ezért a tétovaság. Addig, amíg számunkra ez belső erkölcsi parancs volt, támogattuk a Fekete Dobozt, de miután fölszabadultak különböző közvetítési lehetőségek, úgy gondolom, hogy a Stúdiónak vissza kellene térnie a 60-as évek elején folytatott gyakorlatához, olyan esztétikai tömörségű filmeket kellene csinálni, mint mondjuk az Elégia volt. Ez nagyon nehéz. Ezért sokkal tétovább a forgatókönyvek megítélésének folyamata is... Mert amikor Ember Judit azt mondta, hogy itt van ez a Pócspetri című történet, milyen őrültség, hogy még 20 év múlva sem lehet róla beszélni, egyértelműen úgy gondolta a Stúdió vezetősége, hogy a filmet meg kell csinálni! Most, amikor különböző kisjátékfilm forgatókönyvek érkeznek be, sokkal nehezebb a döntés.
Szederkényi Júlia: Említetted az Elégiát... Amikor ezek a munkák elkészültek, ugyanúgy nem voltak kanonizálhatóak, mint ahogy ma sem... Szerintem az ember két irányba mozdulhatott el, vagy egy politikai paradoxon irányába vagy pedig a líra irányába. – Az ellenerő, amihez képest ez a két út felállt, már nem létezik. Ha korszellemnek nevezhetjük azt a fajta sokrétűséget, vagy ha úgy tetszik iránytalanságot, amit most látunk, akkor nevezzük bátran annak! Az egyetlen eszközünk, amely az iránytalanságban segít eligazodni – egynémely morális alapon megfogalmazódó – minőségi követelményrendszer.
Hollós János: Azért én úgy hiszem, hogy ez az „itt van a szabadság” szöveg sokszor elhangzik, de még nem létezik. Majd akkor fog létezni, ha azok a gazdasági lehetőségek is létezni fognak, amelyet Nyugat-Európában az effajta filmkészítést lehetővé teszik. Ez a differenciáltan és szabadon működő alapítványok rendszere, amelyek közpénzekből is fordítanak pénzt nem profittermelő filmekre. Magyarországon még mindig a költségvetési pénzek elosztásos módszere működik, ennek az átalakulása van most folyamatban, ami talán előbbre lép a Mozgókép Alapítvánnyal, és talán ebben a Stúdió is megtalálhatja majd a helyét. Akkor is, ha Istennek hála, elmúltak azok az idők, amikor politikai zászlókat kellett vinnünk, mozgalmakba tömörülnünk. Most a szabad filmkészítési hagyomány megőrzése a dolgunk.
– Azt fogalmaztátok meg, amit tudományban, kultúrában mindenütt érzékelhetünk, hogy a hatalommal való politikai szembenállás egyfajta minőséget is jelentett... és ennek szertefoszlásával jött létre a művészi bizonytalanság...
Szederkényi Júlia: Én ezt nem nevezném bizonytalanságnak, hanem azt hiszem, hogy nagyobb figyelemmel, elfogulatlanabbul, tisztább és könyörtelenebb rendszerrel kell a minőségre figyelni. A minőséget én most itt mentális követelménynek érzem...
– Igen, de léteznek a minőségnek a BBS-ben művészi garanciái? Mert szép, szép a tagság rotációja, a vezetőség demokratikus választása, de az alkotás magányos dolog, nem demokrácia kérdése...
Szederkényi Júlia: Azért itt van jelentősége annak, hogy a tagság a tradíció nyomán folyamatosan és szervesen verbuválódik... És ha jól választ a tagság, akkor a vezetőségbe különböző emberek kerülnek, akik viszont egy dologban azonosan gondolkodnak: morálisak a döntéseik, vagyis semmilyen másodlagos szempont nem befolyásolja őket, csak a minőség.
Durst György: Ilyen garanciák nem is létezhetnek, csak annyiban, hogy éppen milyen a tagság összetétele, milyen a Stúdió szellemi vonzásköre, kik szólnak ott hozzá a filmtervekhez.
A Stúdió nem sziget, ebben a társadalomban élünk, ettől a társadalomtól kapunk felkészült vagy kevésbé felkészült szellemiségű alkotókat...
– Azért a BBS nem mindig volt nyitott. Évekkel ezelőtt a Kőbányai Non Professional Stúdió tagjai éppen arról panaszkodtak, hogy milyen nehéz ide bejutni. Mennyire belterjes a BBS?
Durst György: Ma már mást mondanának, mert tagjai a BBS-nek, és nálunk készített filmet Ács Miklós, Szőke András. De hát nyilván el kell foglalni a Stúdiót. Én minden végzős osztálynak, minden generációnak azt mondom, hogy gyerekek, ez a Stúdió a tiétek, és olyan lesz, amilyenné ti formáljátok! Ez az a szabadság, ami viszont más stúdiókban nincs meg, mert kinevezett stúdióvezetők döntenek egy művészeti-tanács meghallgatása után, hogy ez, ez, és ez a filmterv készül el. Nálunk az eszmék szabad áramlása és cseréje határozza meg az elkészült filmek színvonalát.
Gazsi Zoltán: Mi az első szabad többpártrendszerű választások másnapján fogalmaztuk meg azt a levelet a Fekete Doboznak, amelyben megírtuk nekik, hogy innentől kezdve egy szabadpiacon információval kereskedő cég vagytok, tehát kénytelenek vagyunk üzleti viszonyba lépni, ezentúl külső cégként bérelitek az eszközeinket, amikor használjátok. Szóval ez a politikához való viszonyunk... A többi valóban az a morál, amit mindenki maga képvisel...
– A rendszerváltással változik-e a társadalom és a filmszakma viszonya? Mindig is érzékelhető volt egyfajta intolerancia a társadalom részéről, ami egyetlen demagóg mondatba sűrítve így hangzott: „nyafognak a fiatal filmesek, akiket a szülők benyomtak a főiskolára és csak művészkednek...” Változik-e a megítélésetek?
Szederkényi Júlia: Azzal mindenki tisztában van, hogy a film, mint művészeti ág kulturális luxuscikk. A legluxuriózusabb kultúrcikk, ez kerül a legtöbbe. Vannak olyan korszakok, amelyek az ilyen költséges művészeti ágnak nem kedveznek, szélsőségesen nem kedveznek, ez annyit jelent, hogy a társadalom akár meg is szüntetheti a művészeti ágat. A mi dolgunk, hogy ez ellen a magunk eszközeivel megpróbálunk tenni, hogy bebizonyítsuk: erre a civilizáció által megteremtett művészeti ágra szükség van. Természetesen morális lény nem vállalja, hogy emberek haljanak éhen, a pénz miatt, amit esetleg filmre fordítottunk, de azért van némi történelmi szkepszisünk, ami a filmre fordítandó pénzek egyéb felhasználásának hatékonyságát illeti, vagyis, hogy jó helyre kerülne, amit mi nem költünk el.
Durst György: Az a szembeállítás, hogy most vagy lesz Filmvilág vagy Balázs Béla Stúdió, vagy eggyel kevesebb kórházi ágy lesz – nagyon régi és elavult gondolkodási rendszert tükröz, és ezt nem engedheti meg magának egy úgynevezett társadalmi rendszerváltású kormány kulturális vezetése. Amíg az állami költségvetés két legalacsonyabb budgetjével bíró tárcája, – az egészségügyi és a kulturális – egymás ellen kijátszhatók, addig valami nagy baj van.
Hollós János: Ráadásul a szellemi javak fogyasztása elmozdult a mozgókép felé. Azt látni, hogy a tévéből az amerikai és egyéb klipekből aprópénzre váltva árad az a filmnyelv, aminek a filozofikus gondolkodásra ébresztő változatát 10– 20 éve már a BBS-ben is megcsinálták, csak akkor experimentális és kísérleti filmnyelvnek hívták. Nem hagyhatjuk, hogy a mozgókép ne a gondolat eszköze legyen, hanem egy külföldről importált szériakultúra aprópénze.
– Akkor most mi az elképzelésetek a közeljövőtökről?
Durst György: Megpróbáljuk túlélni a törpekort, amiben most élünk, berendezkedünk egy hibernált létformára, de nem fogjuk feladni a Balázs Béla Stúdiót. Utolsó csepp vérünkig ragaszkodni fogunk ehhez a szellemi műhelyhez, ugyanakkor nemcsak hazai szponzorok után kutatunk, hanem megpróbálunk Európa felé nyitni. Az európai filmművészet ugyanis eljutott ahhoz a felismeréshez, hogyha szembe akar szállni az amerikai vizuális rágógumi-áradattal, akkor Európának össze kell fognia. Magyarország is Európa része, így Európa érdeke is, hogy a magyar filmművészetét segítse.
Hollós János: Európa is elkezdte védeni saját szellemi termékeit, és létrehozott egy csomó olyan szervezetet, ami a non-profit, pusztán szellemi értékekre épülő filmművészetet támogatja, talán ennek része lehet a Stúdió is.
Durst György: És egyáltalán a magyar filmművészet...
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1093 átlag: 5.58 |
 |
|
