|
|
Láttuk mégHódító PelleLétay Vera
„A szív szocialistája, s így Dánia büszkesége és az egész világ morális tulajdonosa” – nyilatkozott Thomas Mann Martin Andersen Nexőről, a dán nagyrealizmus, vagy ahogyan nálunk egy időben mondták, a szocialista realizmus mesteréről, akinek Hódító Pelle című regény-tetralógiájából készült az 1988-ban cannes-i Arany Pálmát nyert filmváltozat, Bille August alkotása.
Ez a dús és érzéki, a jellem-és társadalom-ábrázolás tekintetében egyaránt elmélyült film, amely a nagyepikai lélegzetvételű történet első szakaszára közelít csupán, valószínűleg hibátlan mű: bonyolult és gazdag emberi kapcsolatok, a skandináv századvég hangulatának a paraszti cselédsorsra is rávetülő dekadens pompája, a természet bukolikus életereje, a szociális feszültségek és ábrándok finom szövevénye elnémítja a kritikai okvetetlenkedést. És mégis – talán a több évtized alatt ízlésünkben felhalmozódott antitoxin, a nehézrealizmus szakadatlan támadása nyomán kialakult rezisztencia teszi, a démoni cincogás a súlyos és ünnepélyes világmegváltás és társadalomkritika zenekarának ellenében – a moziban ólmos közömbösség lesz úrrá rajtunk.
Kétségtelen, a Svédországból Dániába emigráló nincstelen paraszt, az öregedő, társtalan apa és a tízéves Pelle szeretetteli kapcsolata, a falusi cselédtársadalom hierarchikus belső drámái, a kikapós földesúr és mellőzött feleségének szerelem és gyűlölet szélsőségei között vergődő viaskodása, mely a véres férfiatlanítás bosszújába torkollik, a fiú öntudatra ébredésének folyamata, a sokalakos, széles freskó, egy érintetlenebb nyugati közegben a miénkénél melegebb fogadtatásra talál.
Lehet, hogy néhány év múlva, amikor fásultságunkat és telítettségünket már kihevertük, s az új szociális feszültségek új érzékenységet ébresztenek, a filmet újranézve, a mi arany pálmánk is kihajt.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2873 átlag: 5.43 |
|
|
|
|