KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/március
KRÓNIKA
• N. N.: Magyar filmhét Rómában és Triesztben

• Létay Vera: Mephisto ezredes Szabó István új filmjéről
• Zalán Vince: Hiteink lombtalanodása
• Lengyel László: Lezárult-e a per? A magyar nép nevében
• Lengyel László: Börtönbeszélgetések Háborús bűnösök – önmagukról
VIDEÓ
• Jancsó Gabriella: Gyártók, piacok, jogok Kitekintés a képmagnózás világára
• Koltai Ágnes: Képmagnózás – itthon Beszélgetés dr. Gombár Józseffel
• N. N.: A Mokép videókazetta-kínálata
• N. N.: A Pannónia Filmstúdió videó műterme
• N. N.: A televízió videókazetta-kínálata

• Deák Tamás: Antonioni és a megismerés esélyei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: A másik Amerika New York
• Koltai Ágnes: Kortársunk a háború Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Tavaszi szimfónia
• Lajta Gábor: Erotikus képregény
• Schreiber László: Prognózis
• Bérczes László: Berthe
• Ardai Zoltán: Ha már egyszer megesett
• Magyar Judit: Gumi-Tarzan
• Kapecz Zsuzsa: Az önvédelem nagymestere
• Harmat György: Házibuli
• Gáti Péter: Megtorlás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Emlékezzünk játszva Szivárvány
• Breitner Miklós: Képhiba Gazdaság a tévében
• Koltai Tamás: Az eposz hitele Vaskor
• Szilágyi János: Péntek esti saláta Beszélgetés Balogh Náriával, a Televízió Ifjúsági Szerkesztőségének vezetőjével

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Gazdaság a tévében

Képhiba

Breitner Miklós

 

A magyar gazdaság és a Magyar Televízió – a műsorokból úgy tetszik – haragban vannak egymással. A televízió, mint intézmény, kevesli azt a pénzt – joggal –, amelyet a gazdaság működéséhez folyósítani képes. A magyar gazdaság pedig a tévé tükrözésében a valóságnál hol szebbnek, hol csúnyábbnak hat.

Esetleg „torzít a kamera”, az arra szerződtetettek nem tudják vagy talán nem akarják „bevilágítani” az információt kínáló terepet? A nézőnek ennyit sugall a televízió műsorkínálatából a gazdaságot érintő rész.

 

 

Álruhában

 

Először nézzük a mennyiséget; bizonyításul vegyük elő a műsorújságot és igyekezzünk megkeresni benne a kimondottan gazdasági témájú műsorokat. Ha a Híradótól kezdődő esti műsoridőt böngésszük, akkor hétszámra alig találunk valamit. A délutáni, „csupa kisbetűvel” nyomtatott műsorok között elvétve, elejtve, ajánló szöveg nélkül, itt-ott előbukkan néhány adás. A gazdaság huszadrangúvá vált volna a tévében? Nem. Csak nem biztos, hogy jó helyen keresgélünk. Olykor a legjobb, az igazi gazdasági elemzéseket kulturális, ismeretterjesztő műsorokban láthatjuk. Vagyis, aki a gazdaságról tudni akar, ne feltétlenül a gazdasági műsorokat figyelje.

De maradjunk a mennyiségnél és készítsünk leltárt. Milyen műsorok adnak hírt a gazdaságról? Először a gyakorisági sorban a TV-Híradó áll, rövid félperces információkkal, kommentárokkal. Ezután A Hét, a maga 7–10 perces anyagaival. Ezt követik az esti műsorok: a Kockázat – rétegműsorként, későn este. A külpolitikai szerkesztőség eredetileg a témaválasztást, talán a hatásköri villongásokat elkerülendő, beszűkítette és csupán világgazdasági magazinként ajánlotta a programot. A népgazdasággal foglalkozó szerkesztőség a Hatvanhat című műsorban mutathatná meg képességét, ugyancsak főműsoridőben. (Az eredetileg kifejezetten gazdaságinak elképzelt műsor egyik legutóbbi adásában például az állam és az egyház viszonyáról szólt!) Ide sorolható még elvileg a Tudósklub adásainak nem kis hányada, s ezzel újabb rétegműsorral gazdagodott a kör. A kialakult vákuumot, a hír- és elemzésszegénységet igyekszik kéthetenként betölteni a Hírháttér, amely eredetileg egyértelműen csak politikai műsorként indult, mégis ma egyre nagyobb mértékben a friss gazdaságpolitikai döntések közvetítőjévé igyekszik válni. Ezzel szemben az utóbbi időben – mint már jeleztük – a Stúdió vagy az Ízlések és pofonok láttatják leginkább, modellezik gazdaságunkat. (Gondoljunk itt a könyvkiadás–nyomtatás–terjesztés gondjainak bemutatására. Ami ott elhangzott – hétről hétre visszatérve a témára – az pontosan illeszkedik a kutatásfejlesztés, a gyártás és a kereskedelem „szentháromságának” modelljére. Csak egyetlen mondat hiányzott: így működik az egész magyar gazdaság. Ha ez elhangzik, akkor az utóbbi idők legjobb gazdasági műsorának nevezhetnénk a céljában ennél szerényebbre tervezett vizsgálódást. Vagy például a formatervezett termékek piacrajutásának gondjai után nyomozó Ízlések és pofonok is példásan bizonyította, hogy a honi exportösztönzési rendszer miként zilálja szét a gazdaságot.)

Visszatérve a délutánokra, a koraestékre: itt-ott feltűnik a gazdaság (az ipar, a mezőgazdaság, bel- vagy külkereskedelem) ilyen vagy olyan címmel. Vélhetőleg meglehetősen visszhangtalanul maradnak ezek a produkciók, nem is érződik rajtuk az igyekezet, hogy szerkesztők, riporterek a felszín alá ássanak, többet mutassanak, mint amennyit a néző maga is tapasztal, függetlenül attól, mi a foglalkozása, hol dolgozik, és milyen beosztásban. Ezekhez kapcsolódik a szocialista országok életét bemutató Objektív, valamint a szakszervezetek bábáskodását élvező Új Reflektor Magazin.

No lám, ha mégis ennyi műsort fellehetett sorolni, akkor miért az elégedetlenség? Nem várható, hogy a televízió milliónyi teendője mellett éjjelnappal gazdasági anyagokat adjon. Talán mégsem a mennyiséggel volna a baj? De igen, mennyiségben is kevés a kínálat, s emellett, talán ezért is, a míísorszerkesztés szempontjából koncepciótlanok, rendszertelenek a gazdaságpolitikával foglalkozó adások.

 

 

Rózsaszín lakk

 

Folytassuk a vizsgálódást a tartalmi elemzéssel, és újból először a TV-Híradóval. Emlékeztetőül: néhány hónappal ezelőtt – meglehetősen furcsán – a Híradó szerkesztősége visszautasította az Élet és irodalom kritikáját. Tesszük a dolgunkat, az ország lakosságának körülbelül felét tájékoztatjuk estéről estére – nagyjából ezt mondta a műsorvezető. Az említett vita tárgya: vajon a Híradó belpolitikai tájékoztatása egyoldalú-e, félrevezető-e? Sajnos a negatív jelzők többnyire igazak. Hangsúlyozni kell, ez az érzés nem az igen rövid tudósítások láttán támad, nem arról van szó, hogy néhány tucat másodpercben nem lehet finomságokat érzékeltetni. Milyen kép alakul ki a nézőben – például a hazai gépiparról? Egyik exportügylet jön a másik után, az egyik újdonság a másik után, egyik siker a másik után születik. Nézzünk bele az újságba, hallgassuk a rádiót, figyeljünk oda magas rangú állami vagy pártvezetők beszédére, írásaira; a gazdaságpolitikusok kritikájának első számú tárgya a gépipar, amely nem versenyképes, amely rendre a tervezettől elmaradó teljesítményt nyújt. A Híradó képein beinutattatott gépipari példák láttán már nem változtat a lényegen az, ha a riporter vagy a műsorvezető kijelenti: „még nem mindenütt ez a helyzet”. Arra nem szabad hivatkozni, hogy nem lehet mélységekbe leereszkedni. Ha lehet, akkor a Híradó mezőgazdasági anyagai éppen a kifogást cáfolják. Az agrárgazdaság eredményeiről, gondjairól – ugyancsak néhány másodpercben, de koncepciózusan, példákkal mondják vagy mondatják el Práger György és a vidéki tudósítók azt, ami az ország tájékoztatásához szükséges. Olykor érződik, a szerkesztőségnek nincs kiindulási koncepciója, máskor „szíves invitálásra” küldenek forgatócsoportot, amelytől reklámízű lesz a híradás, esetleg a külföldi utaztatás reményében „kölcsönadják” a kamerát és a mikrofont – így nem csodálkozhatunk a végeredményen. (Az utaztatásban pontosan tükröződik gazdaságirányításunk egyik, el nem hanyagolható szociológiai jelensége. A hazai vállalatok nem kis hányada jobban jár, ha a televízió stábját küldi külföldre üzletkötői helyett vagy mellett. Sokszor az üzletnél, a piaci sikernél fontosabb, ha a tévénéző államigazgatási, társadalmi vezetők tudatában alakul ki kedvező kép a vállalatról. Ez támogatásokban, preferenciákban többet „hozhat a konyhára”, mint a kemény piaci küzdelemben elérhető nyereség.) A riporter vagy a műsorvezető – sajnos – többnyire nem veszi a fáradságot, hogy legalább a televízió archívumában, dokumentációjában – ha van? – utánanézzen, mi is jelent meg a sajtóban az adott gyárról, szakmáról, és ebbe az összképbe illessze a helyszínen hallottakat. Így a gazdaságról óhatatlanul torzkép születik, a hazai gazdaságpolitikát pedig aligha szolgálhatja az ilyen műsorszerkesztési koncepció.

Igazságtalanok volnánk azonban, ha ilyen sommásan ítélkeznénk. Mert például az energia- vagy anyagtakarékosságról készülő híradások pontosabban, árnyaltabban közvetítik a valóságot. De vajon miért nem látszik – legalább időnként – a kétkedés: a beruházás nyomán ennyi vagy ennyi tonna kőolaj elérhető megtakarítása vagy helyettesítése a jelenlegi árak mellett mégis mikor térül meg? S ha nincs kétkedés, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy kritikátlanul, átgondolatlanul jut a nézőkhöz a csillogóra fényezett exportsikerekről, az importhelyettesítésről, az új beruházások bemutatásáról szóló jelentés. S a néző elgondolkodik, ha mindez igaz, akkor miért a tengernyi gazdasági gond az országban?

 

 

Egyszerűség és banalitás

 

„Ne tévesszétek össze az egyszerűséget a banalitással” – írta Karinthy Frigyes Noteszában. A TV -Híradóra, de még sok tévéműsorra is igaz az, hogy a közérthetőség, az egyszerűség igénye helyett banalitásokat hallhat a néző. Vajon miért képzelik kisiskolásnak, olykor óvodásnak a nézőt az illetékesek? Miért kap érvek helyett közhelyeket, általánosságokat, semmitmondó frázisokat?

Ez olykor igaz A Hét gazdasági anyagaira is. Itt ugyan – látszólag – nagyobb lélegzetvétellel kezd mondavalójába a műsorvezető. Igyekszik a keretet is bemutatni, elhelyezni a konkrétat az általánosban, mégis sokszor csak – legfeljebb kulturált megfogalmazásban – banalitásokra futja az erőből. (Üde kivétel volt nemrégiben az az összeállítás, amely Hortobágyi Éva vitavezetésével a hazai elektronika helyzetét érintő tanácskozáson készült. Ahogy mondják: az összeállítás képben „nem volt kitalálva”, a megkérdezettek úgy látszottak, mint „négerek az alagútban”, rossz volt a felvétel minősége, mégis a gondolat, a mondandó vélhetőleg eljutott a nézőhöz. A szerkesztés szigorú logikája néhány percben is bizonyította, milyen e kiemelt fejlesztési program helyzete, mi történik akkor, ha a piaci tényezőket az államigazgatási aktusok igyekeznek felváltani. Az alkatrészeket felhasználók okkal és joggal panaszkodtak, hogy a hazai háttéripar miként teszi tönkre nemzetközi versenyképességüket, miközben az érintett gyártók csak azt tudják elmondani, hogy ők a kijelölt programot teljesítik…)

Bizonyára sokan felfigyeltek arra, hogy ha Indiáról, Nicaraguáról vagy az Egyesült Allamokról esik szó, akkor minden további nélkül a legszárazabb, legszakszerűbb adatokat is tálalni lehet, miközben ennek magyar megfelelőit túl nehéznek, csak a szakembereket érdeklőnek minősítik a szerkesztők. Az amerikai költségvetés helyzetéről lehet beszélni, a magyaréról nem? Téved az, ha valaki most azt hiszi, hogy holmi titkok nyilvánosságrahozását követelem. Nem tiltja semmiféle „embargó”, hogy megvitassák – példánknál maradva – a költségvetési hiány vagy többlet előnyeit, illetve hátrányait. Ez túl nehéz a nézőnek – állítják sokan. Hát, kérem, az amerikai, nicaraguai nem…? A külföldi adat bármikor helyet kaphat A Hétben, a hazai legfeljebb a Kockázatban… Nincsen itt aránytévesztés? Nem félreértett az agitációs politika? Olykor mégis – szerencsére – megfordul ez az információs politika. Baló György például a második beszélgetésben Fekete Jánossal, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesével, addig kérdezősködött – teljesen helyénvalóan és felkészülten –, addig igyekezett tisztázni a magyar fizetési mérleg változását, amíg Fekete az egyik kérdésre azt válaszolta: „Kérem, ez már banktitok.” Így van rendjén. A riporter eljutott a határig, a megkérdezett pedig – mint mindenütt a világon – nyugodt szívvel hivatkozhatott a titokra. Egy másik alkalommal, Gubcsi Lajos a Kockúzatban a magyar élelmiszerkivitel kapcsán addig faggatta a Terimpex vezérigazgatóját, amíg az nem közölte a KGST-országokba irányuló dollárelszámolású kivitelből a vállalatot érintő adatokat. (Ezek is, mint mindenütt a világon, üzleti titkok közé sorolódnak, hiszen különleges üzleti konstrukciót érintenek. Az igazgató azonban nem mert vagy nem akart a titokra hivatkozni.)

Félreértés ne essék, a Magyar Televíziótól sem várja el senki, hogy riporterei, szerkesztői mindenáron titkok kiszivárogtatásával lepjék meg a közönséget, de azt igen, hogy felkészültségükkel rátermettségükkel legalább annyit kérdezzenek és kommentáljanak, amennyit a hazai információs politika megenged, amennyi nem sérti gazdasági érdekeinket.

 

 

Megvágott demokrácia

 

Első osztályú műsoridőben másodosztályú műsort adni – vétek. Ezt minden tévés szakember tudja. Ezért ezek az unalomba fulladó műsorok többnyire megmaradnak a délutáni blokkban.

A kivétel a Hatvanhat, az illetékes osztály eminens műsora. Az ötlet – ha nem is új – de jó. A nyugati televíziók „talk-show”-inak másolása. Helye volna a nap alatt. Főképpen, ha élőben menne. De előre rögzített, sőt megvágott műsor. Jó indulattal: lényegre tömörítve. Kevésbé jó indulattal: unalommá sűrítve. Mindig az előadónak, a magas rangú megkérdezettnek lesz igaza, és érdekes módon mindig sikerül meggyőznie a jelenlevőket, már amikor a jelenlevő közönséget véleményükről kérdezik… Már régebben történt, de azért emlékezetes, amikor az OTP vezérigazgatója a kamatpolitikáról vitázott a közönséggel. Látszólag „megnyerte” a szavazást, „elfogadtatta”, hogy teljesen érthető az alacsony betéti kamatok politikája. Azóta az OTP emeli a kamatokat… Mindehhez Bán János asszisztált, noha, mint közgazdásznak végig kellett volna gondolnia a hazai lakosság megtakarításának ösztönzéséhez fűződő, az OTP ügyleteit jócskán meghaladó fontosságú érdekeinket. Úgy érezte, erre nincs jogosítványa?

„Kitörni az unalomból” jelszóval nemrégiben új műsor indult: a Szaldó. (Azóta kiderült, 1985-ben már nem jelentkezik majd.) Kopeczky Lajos szerkesztő-műsorvezetőként felkérte az elmúlt években kiváló szerkesztői képességeit bebizonyító Vince Mátyást, hogy működjön közre és adjon szerkesztői ötleteket egy gazdasági magazinhoz. Mit is tehetett a felkért közreműködő? Saját lapjában, a Heti Világgazdaság-ban már feldolgozott témákat átvitt a televízió képernyőjére. Még ez sem volna baj, hiszen várhatóan sikeres témákról van szó, csak éppen periférikusak az ügyek. (A sport, a pop pénzügyi szabályozása – például…) Hasonló a helyzet a Hirháttérrel is. A már megjelent, a gazdasági hetilapokban (Figyelő, Ötlet) közzétett elemzések kapnak képi feldolgozást. Már amennyire képernyőre sikerül ezeket a témákat alkalmazni… Mert a helyszínen vagy a stúdióban rögzített interjú nem éppen igazi képi „megfogalmazás”. Igaz, a hetilapok nyilvánossága sokkal szűkebb, csakhogy az újságírás íratlan szabálya, hogy mindenki igyekszik valami mást, valami újat találni, megelőzni a konkurrenciát. A módszer ezúttal, úgy látszik, fordított: dolgozz konkurrencia, és majd mi megvásároljuk az erőfeszítés eredményeit.

Az Új Reflektor Magazin még ennél is egyszerűbb megoldást talált: dolgozik néhány ellenőrzéssel, vizsgálattal megbízott szervezet széles e hazában. Munkájuk eredményét csak rögzíteni kell – s máris közérdekű, érdekvédelmi a műsor. Csakhogy… A felelősségteljes újságírói magatartás a sokszor egyoldalú (mert célzott) vizsgálatot elhelyezi a nagyobb összefüggésbe. Érezhette ezt Ilkei Csaba is, amikor a szerződésbe vett vendéglőben „oknyomozott”, s már majdnem eljutott e forma tagadásáig, betiltásának követeléséig, amikor talán észbekapott, hogy a kisvállalkozás jelenleg támogatott forma.

A legszuverénebb gazdasági műsor még mindig a Kockázat. (Szerencsére a mozgékony, szélesebb látókörű külpolitikai szerkesztőség felfedezte az információs vákuumot, és betört az esti műsoridőbe.) Itt végre összecsapnak az álláspontok, a műsorvezető tudatosan, felkészülten, bár olykor egyoldalúan provokálva igyekszik a nézőt kiszolgálni. Itt nem zavar az, hogy a stúdióban ülnek a résztvevők és beszélgetnek. A dolog nyitja: felnőttnek tekintik a műsor készítői a nézőt, hogy ha aktivizálni szükséges az ország lakosságát gazdasági gondjainak mérséklésére, akkor tudniuk kell a polgároknak, honnan származnak a gondok; a kiút kijelölésében miben van véleményeltérés, hol csapnak össze a nézetek. (Némileg hasonlóan jár el a Tudósklub is, amikor gazdasági témával foglalkozik, de a műsor jellegéből, témaválasztásából, megközelítési módjából adódóan, itt a kutatóműhelyek nézetei, tehát elvi szempontok kapnak hangot.)

 

 

Személyiség kerestetik

 

A műsorok – főképp ha sorozatként, állandó cím alatt jelennek meg – természetesen hullámzó színvonalúak. A gond inkább az, hogy a televízió működésének harmadik évtizedében sem találta meg azt a – mondjuk – fél tucatnyi személyiséget, akik a televízió különféle rovataiban, osztályain vagy ha így jobban tetszik: műhelyeiben mint gazdaságpolitikai szakértők felléphetnének. Lett légyen szó a Híradóról, A Hétről, a Hírháttérről stb. Riporterek már több ízben találtattak, de gazdaságpolitikát értő tévés személyiségek még mindig kerestetnek. Bán Jánost indulása, alapképzettsége erre jogosította volna. A közgazdász Poór Klára megmaradt riporternek, nem vált kommentátorrá. A gazdaságpolitikai műsorokat szerkesztő Kopeczky Lajos – jellemző! – a Híradóban sporthíreket olvas fel. Puch Tamás gazdasági műsorokban is mérnök. Az all-round Baló György, Wisinger István tisztességgel felkészült, jó szimatú kívülálló. Gubcsi Lajos, ma már a Magyar Ifjúság főszerkesztője. Mester Ákos, Kondor Katalin – a rádióból alkalmilag szerződtetett műsorvezető. Lehet, hogy mégsem a szerkesztőkben, riporterekben vagy a műsorszerkezetben van a hiba?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/03 56-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6181