|
|
Láttuk mégBajtársakZsilka László
A téma jobb filmet ígért.
A frontról hazatért fiatal jugoszláv ellenállóknak újra bele kell illeszkedniük kisvárosuk miliőjébe. Amikor elmentek, gimnazisták voltak, most megint az iskolapad várja őket. Csakhogy azóta igencsak megváltozott a világ körülöttük, mások lettek ők is. Nehezen tűrik az iskolai fegyelmet, régi tanáraikat a háborúban mutatott gyávaságuk miatt lenézik, megvetik. Szokatlan számukra az új társadalmi rend építésével sajnálatos módon együtt jelentkező dogatizmus, túlzásba vitt „forradalmiság”, ártatlan emberek meghurcoltatása. A bajtársak – négy fiú és egy lány – a fronton más célokért harcoltak, más, igazabb, becsületesebb törvények szerint éltek. A kétféle morál „összeütköztetése” érdekes és izgalmas filmre adott volna lehetőséget. Az alkotók azonban csak „játszottak” ezzel a gondolattal. Szentimentális szerelmi kapcsolatok, látványos vadnyugati verekedések ábrázolásával próbálják meg eladni filmjüket. A váratlan, tragikus fordulat: az egyik bajtárs halála, teljesen felesleges, csak azért van rá szükség, hogy még felemelőbb legyen a boldog vég. Hőseink a matura után tiszta ingben, simára borotváltan indulnak Belgrádba, az egyetemre – a szebb jövő felé.
A Bajtársak egyetlen erénye a sűrűn felhangzó délszláv dalokban, zenében rejlik. Ám egy filmnek a szemhez és az értelemhez is illik szólnia.
Cikk értékelése: | ![](buttons/szomoru.gif) | ![](buttons/number1.gif) | ![](buttons/number2.gif) | ![](buttons/number3.gif) | ![](buttons/number4.gif) | ![](buttons/number5.gif) | ![](buttons/number6.gif) | ![](buttons/number7.gif) | ![](buttons/number8.gif) | ![](buttons/number9.gif) | ![](buttons/number10.gif) | ![](buttons/vidam.gif) | szavazat: 995 átlag: 5.59 |
![](buttons/bontas.gif) |
|
|
|