KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Cápafióka

Bori Erzsébet

A gyerekkort a modernitás fedezte föl, Freud doktor nyomán. De itt még nem a gyerek volt érdekes: a felnőtt ember személyiségének titkait akarták kifürkészni általa. Az irodalomban jött Proust jöttek Cocteau Vásott kölykei, a 20. századi valóság pedig olyan rémségeket produkált, amelyek örökös főszerepet osztottak a gyerekekre: a világ állapotáról semmi sem ad oly kíméletlenül igaz képet, mint az ő sorsuk. A háborús vagy a háború hatása alatt készült művek, Valahol Európában, Németország nulla év, A legyek ura) ha kimondatlan is, a világégést teszik felelőssé, a szélsőséges helyzetet a gyermeki szenvedésért vagy kriminalizálódásért. Mostanában új hírek és képek sokkolnak minket: a modern társadalmak „örök békéjében” ember alatti szinten élő, hivatásosan bűnöző, irracionálisan pusztító, kegyetlenkedő, gyilkossá váló kiskorúakról. Brazíliában vadásznak rájuk, és lelövik őket, mint a veszett kutyát; Blier Ipi-apacsában ki fegyverrel, ki a konyhaasztalra kitett pénzzel, kenyérrel várja a menetrendszerű éjszakai besurranót. Agnes Merlet filmjében egy kisváros áll szemben tehetetlenül két lázadó, kivonuló kölyökkel. Martin és Simon testvérek. Anyjuk elhagyta őket, de otthon várja őket az apjuk, vannak segítőkész tanárok, szomszédok, szociális gondozók… Miért választja hát a két kisfiú – 11 és 13 évesek – a számkivetettek nyomorult életét, a tehervagonban, partra vetett roncsban való fagyoskodást, éhezést, a rendőrök elől való folytonos menekülést? Igazából nincsen felelet, s érdeme a rendezőnek, hogy nem is erőlteti. Filmje nem szociológiai látlelet vagy lélektani elemzés: gyerekportré. Újsághír az alapja – mint annyi újkori műnek – de Merlet nem akart általánosítani, valami más, fontos dolgot mondani vele – egyszerűen utánajárt. Szereplői, ezek a vad, feszült, kihegyezett kölykök hitelesek, mert nem kényszerítették őket íróasztalnál kiötölt, kiszámítottan hatásos könnyfakasztó jelenetekbe. A film gyerekekkel beszélgetve, a tőlük hallott történetek alapján készült.

Ha van hibája a Cápafiókának, hát az, hogy szép. A kamera feszült, gyors vágásokkal követi a gyerekek véget nem érő rohanását, de közben kedvtelve időz a kisváros varázsosan megvilágított esti utcáján vagy a tenger (Truffaut tengere) északi fényein és tágasságán. De szép itt a bérház meg az elhagyott pályaudvar is, nem szólva a déltengeri búvárok által készített nagyon színes felvételekről, melyek a gyerekek álmait, képzeletét hivatottak megjeleníteni. Martinnak van egy könyve az anyjától. A halak életéről szól, telitűzdelve a Maldoror énekeiből vett idézetekkel. Mindig magával hordja a megviselt kötetet, olvassa, fantáziál, elmélkedik fölötte. Ez a könyv az egyetlen a világon, amivel kommunikálni tud: gondolatokat, verssorokat hív elő belőle, az önkifejezés első ügyetlen kísérleteit – abból a lényből, ki még a testvérével is csak ütések és rúgások útján képes közölni valamit.

A Cápafióka nagyszerű felmenőket mondhat magáénak. Jean Vigo L’Atalante-ját, Magatartásból elégtelenjét és Truffaut Négyszáz csapását. De nem másolat; ott kezdődik, ahol a mintául vett filmek véget érnek. Ezek a fiúk nem a szabadság ritka perceiért lázadnak; ők már kiszakították magukat minden kötelékből. Elutasították a felnőtt társadalom nem rájuk szabott, engedelmességet követelő és semmit, sem szeretetet, sem jövőt nem adó világát, lemondtak a gondoskodásról is. Maguk vannak. Ridegtartásban élnek, a vadság állapotában. Minden tettük és gesztusuk bűn a társadalom szemében: bűnöznek, hogy fenntartsák magukat, és akkor is, ha jót akarnak cselekedni. Az intézmények nem tudnak velük mit kezdeni. Gyerek létükre a maguk kezében van a sorsuk, és talán maradt még választásuk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/12 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=797