KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/november
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kúnos László: Sven Nykvist (1922–2006)
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Bódy éji dala A személy mint műalkotás
• Varga Anna: Budiwood Magyar zsáner
• Hirsch Tibor: Hét bőr Taxidermia
• Kolozsi László: A test filozófiája Taxidermia
• Schreiber András: A producer felelőssége Beszélgetés Andrew G. Vajnával

• Géczi Zoltán: A törvényen kívüli rendező balladája Kinji Fukasaku
FESZTIVÁL
• Báron György: Napszépe és éjkirálynő Velence

• Nevelős Zoltán: Négyórás töredék Gyilkos arany
VÁROSVÍZIÓK
• Kelecsényi László: Vászonszerelmek Mozipest
• Lajta Andor: Fórumtól Puskinig
TELEVÍZÓ
• Hungler Tímea: Tetemre hívás Helyszínelők
• Reményi József Tamás: A viszkis Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: „egy kandi szem azért leskel reánk...” Ede megevé ebédem
• Stőhr Lóránt: Egy tiszta film Madárszabadító, felhő és szél
• Muhi Klára: Film-emlékmű Mansfeld
• Vajda Judit: 56 gyermekei Budakeszi srácok
• Barotányi Zoltán: A hidegről jött ember Kellemetlen igazság
• Bíró Yvette: Varda kikötője L’Ile et Elle
LÁTTUK MÉG
• Kárpáti György: Egy bolond százat csinál
• Vajda Judit: Mennyei háború
• Ádám Péter: Eladó a szerelem
• Ádám Péter: Élj és boldogulj!
• Kolozsi László: A nagy fehérség
• Vízer Balázs: Brazil ritmus
• Varró Attila: Az ember gyermeke
DVD
• Pápai Zsolt: Harakiri
• Csillag Márton: Aeon Flux
• Tosoki Gyula: Mr. Tűsarok

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Brazil ritmus

Vízer Balázs

Brasileirinho – brazil–finn–svájci, 2006. Rendezte: Mika Kaurismäki. Írta: Marco Forster, Mika Kaurismäki. Kép: Jacques Cheuiche. Zene: Marcello Goncalves. Szereplők: Teresa Cristina, Ademilde Fonseca, Zezé Gonzaga, Paulo Moura, Luciano Rabelo. Gyártó: Marianna Films. Forgalmazó: SPI. Feliratos. 90 perc.

 

Mika a két Kaurismäki testvér közül a kevésbé (el)ismert, ám ő a vidám és spontán alkat a családban, nyilván nem véletlen, hogy többnyire brazil témájú filmeket készít, ahol a zene a legfontosabb alkotóelem.

Mika Kaurismäki tizenvalahány éve javarészt Braziliában él, és számos nagyjátékfilm és egyéb projekt után a Buena Vista Social Club sikere nyomán bízta meg egy francia tévétársaság első zenés dokumentumfilmje, a Moro no Brasil elkészítésével. A film bemutatását követő közönségtalálkozók egyikén kérdezte meg Mikát egy férfi, hogy vajon miért hagyta ki a choro műfaját, majd az illető, bizonyos Marco Foster ezek után a choróról szóló film producere lett – noha korábban sosem foglalkozott ilyesmivel. Hát ez a Brazil ritmus születésének színes története, és annyit mindenesetre bőven illusztrál, hogy itt kérem minden szívből szól. Nem is igen beszélhetünk történetről vagy igazi szerkezetről, mindössze annyi történik, hogy a Trio Madeira Brasil nevű együttes tagjai megbízást kapnak, hogy egy közelgő ünnepre szedjék össze a legjobb choro zenészeket. A choro, amelyet szokás a brazil jazznek is nevezni, az európai szalonzenék, az afrikai ritmusok és az ősi brazil indián ütemek elegye, és, mint megtudhatjuk, nehézségi foka révén a legjobb zenészképző, valamint közvetve a szamba és a bossa nova elődje. Mindez interjúk hosszú sorából derül ki, melyek között a trió vendégzenészekkel megtartott koncertjének számait láthatjuk, és van ebben valami repetatív, ami a legvégére már kicsit fárasztó. Szerencsére a brazil zenészek között nincsen unalmas típus, egyikőjük sem ismétli önmagát vagy a másikat, zenéjük pedig tényleg magával ragadó. Mindenki figyelmébe ajánlanék egy Yamandu nevű pufók, félig olasz gitárost – az ő átszellemült, mégis kissé ripacskodó előadása rendre a film fénypontja!

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/11 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8784