|
|
|
Láttuk mégApró titkokTosoki Gyula
Little Children – amerikai, 2006. Rendezte: Todd Field. Írta: Tom Perrotta művéből Todd Field. Kép: Antonio Calvache. Zene: Thomas Newman. Szereplők: Kate Winslet (Sarah), Patrick Wilson (Brad), Jennifer Connelly (Kathy), Gregg Edelman (Richard). Gyártó: New Line Cinema / Bona Fide. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 130 perc.
A kortárs amerikai függetlenek körében divatos az a filmtípus, amely sok szálon futtatott, gyakran kertvárosi környezetbe helyezett kisrealista történeteket beszél el, afféle leleplező célzattal. Todd Solondznak vagy éppen az Amerikai szépséget készítő Sam Mendesnek köszönhetően ez a nemrég még trendtörőnek számító filmfajta mára kevesebb újdonsággal szolgál, mégis változatlanul népszerű.
A lakkozott felszín alatt korrodálódó életek megmutatásának vágya hajtotta Todd Field (A hálószobában) rendezőt is új művében. A Tom Perrotta regénye alapján készült film nevenincs suburbaniában játszódik, és maroknyi szereplőt mozgat több szálon. Radikálisnak tetszik (de nem igazán újszerű), hogy Field – úgymond – kendőzetlenül mutatja be az inkább laktanyához vagy a zánkai úttörőtáborhoz, mintsem életteli kisvároshoz hasonló közegben tengődő figurák nyavalyáit, kezdve az ártatlan vágyképektől a bizarr szexuális fantáziálásokig és a pedofíliáig. A kusza ösztönénjük és lelki frusztrációik által megzavart érzelmi szegények a maguk módján keresik a kitörési pontokat barakkamerikából, mindhiába.
Kihaltak az utcák, és üresek a homokozók, de az Apró titkok bukéját nem a leleplezni kívánt világ rajza adja, a film a rendező fojtott humora, valamint lenyűgöző színész- és cselekményvezetési technikája miatt emelkedik ki a tucatmozik közül. Field elsősorban Kate Winslet mozgatásában, továbbá a Robert Altman műveit vagy éppen a tavalyi Oscar-libling Ütközéseket idéző többszálú narratíva briliáns alkalmazásában kamatoztatja kiváló képességeit. Kár, hogy a koncepciót nem gondolta át eléggé alaposan, és ezzel csorbult filmje egysége. Az Apró titkok gyilkos szatírának indul, de a játékidő teltével többször nekikoccan a melodrámának – márpedig a „szatirikus melodráma” mint műfaj meglehetőst idegenszerűnek tűnik. Vagy egyszerűen csak szoknunk kell kicsit.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1115 átlag: 5.43 |
 |
|
|
|
