– Első nagyjátékfilmje, a vidám-szomorú Nyugat után a 4 hónap, 3 hét és 2 nap merész stílusváltásnak tűnik. Miért választotta a kevésbé kommersz, kevésbé közönségbarát vonalat?
– Attól tartottam, ha egy újabb, a Nyugathoz hasonló filmet rendezek, beskatulyáznak majd. Mivel azonban, úgy érzem, rendezőként teljesen szabadon cselekedhetek, ráadásul a 4 hónap, 3 hét és 2 nap történetét a hosszú beállításos dokumentarista stílus szolgálja a legjobban, egy időre szakítottam az epizodikus, sok kis történetet elmesélő filmek készítésével. Tavaly ilyenkor volt egy kész forgatókönyvem, és hozzá a szükséges anyagi támogatás, mégis félretettem: meg akartam mutatni a Nyugat és az Elveszett tárgyak (szkeccsfilm, melyben Mungiu egy epizódot jegyez – A szerk.) után, hogy képes vagyok egy olyan kerek történet elmondására, mely rövid idő alatt játszódik.
Arra törekszem, hogy minél egyszerűbb megoldásokat találjak, hogy ne akarjam rendezői hatalmamnál fogva elkápráztatni a nézőket. A 4 hónap, 3 hét és 2 nap utolsó jelenetéhez például megalkottunk egy havas jelenetet, mely túl szépre, már-már álomszerűre sikerült. Éppen ezért a forgatáson úgy határoztam, felveszünk egy másik befejezést is, és végül az egyszerűbb változat került bele a filmbe.
– A nők társadalmon belüli elnyomásának bemutatásán túl a 4 hónap, 3 hét és 2 nap a Ceausescuéra hangulatának megidézésében is nagyon erős. Melyik motívum dominált a forgatókönyv írása során?
– A legfontosabb az volt, hogy a történetet szolgáljam, és ne az üzenetet, vagy a környezetet. Sosem gondoltam azt, hogy az abortuszról vagy a kommunista rendszerről akarok filmet készíteni, azt azonban tudtam, hogy olyan történetet akarok filmre vinni, amit közelről és jól ismerek, és mely éppenséggel ebből az időszakból való – hiszen az én generációm számára meghatározó élmény volt a Ceausescu-korszak. Amikor pedig elkezdtem írni a forgatókönyvet, nem a téma mozgatott, hanem az egyes szereplők lehetséges mozgástere: ezért szól a film az emberekről, döntéseikről és döntéseik következményeiről.
– Gondolja, hogy Romániában az Önt követő generáció is érteni fogja, magáénak fogja érezni ezt a történetet?
– Remélem, hogy igen, és nem teljesen alaptalanul. Amikor ugyanis a 4 hónap, 3 hét és 2 nap írása előtt belekezdtem egy forgatókönyvbe, mely a Ceauşescu-érában játszódó vígjáték, és megmutattam nálam fiatalabb embereknek, nagyon hasznos visszajelzéseket kaptam. Egy abortusz körüli dráma természetesen nehezebb, de a két film együtt – ha a Történetek az Aranykorból is elkészül – talán kiegyensúlyozhatja a korszakról mutatott képet, és a következő generációk tisztábban láthatják majd a múltat.
– Azért ábrázolja női nézőpontból a történéseket, mert a korszak elnyomása leginkább az ő szenvedéseiken keresztül írható le?
– Azért választottam ezt a történetet és ezt a nézőpontot, mert személyesen ismerem azt a két nőt, akik akkor abban a szobában tartózkodtak. Minden pontosan így történt, ahogyan a filmben látható, én csak a szobán kívüli történéseket írtam hozzá, a motivációkat tettem világosabbá, és kicsit strukturáltam a történéseket. Számomra a legérdekesebb tanulság az, hogy ha az embernek a személyes szabadságáért kell küzdenie, akkor el sem lát a probléma erkölcsi vetületéig.
– Látták ezek a nők a filmet?
– Igen, egyikük látta, és nagyon meghatódott. Számára azonban nem volt meglepő, amit látott, hiszen az írás során ő volt a vezetőm, minden lényeges ponton ő adott tanácsokat.
– Melyik lányról van szó?
– Erről nem szívesen beszélek, mert túl személyes kérdés.
– Mit szól ahhoz a feszült várakozáshoz, és élénk suttogáshoz, ami a filmjét övezi? (Az interjú a díjátadó előtti napokban készült.)
– Mivel nem tudom, hogy mi lesz az eredmény, igyekszem nagyon boldognak lenni, hiszen ez egy kiváltságos pár napja az életemnek, amikor arra készülhetek, hogy akár a legnagyobb csoda is megtörténhet. Ugyanakkor nagy a teher is, hiszen teljes ismeretlenként érkeztünk ide. Összességében azonban már győztünk: bekerülni a cannes-i versenyprogramba önmagában véve is hatalmas siker. Ráadásul a filmet sokan látták, beszélnek róla és sok ország meg is vette már.
