KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

„hol zsarnokság van...”

Sneé Péter

 

A tényfeltáró és értékelő munka lassanként a történészek feladata lesz megint, s a dokumentumfilmek visszazökkennek helyükre. Azt mutatják, amit érvényesen mutathatnak, az embert. Lelkére vadásznak, arcjátékát figyelik, apró rezdüléseit örökítik, amint elhomályosul az emlékező tekintete, vagy görcsbe rándulnak izmai a szörnyű, s – olykor, ritkán – a derűs emlékek hatására.

Eddig főként az áldozatok szólaltak meg, történelmünk kárvallottjai, most a másik oldal nyilatkozik. A recski kényszermunka tábor foglyai után Gyarmathy Líviának és Böszörményi Gézának sikerült szóra bírnia egy korabeli ítélőmestert is, a katonai bíróságon dolgozott Sárközy Endrét. Míg a volt rabok állításaihoz kétség sem férhetett, hiszen minden szavukat a szenvedés hitelesítette, itt már helyénvaló a rendezőnő szarkasztikus kérdéseiben foglalt hitetlenkedés. Mert nem akármilyen bűnök kerülnek terítékre: homályos és bizonyítatlan vádak alapján tucatnyi halálos ítéletet hozott a bíró úr – nyílt politikai nyomásra.

Hogy pontosan mennyit, arra már nem emlékszik, mint ahogyan az általa bitóra juttatottak neveire sem. Ez a döbbenetes! Halálra ítélt, azt sem tudva igazán: kit és miért. A rendező páros nem sorolja elő a leleplező tényeket, magára hagyja nézőit az arccal, csökönyös okossággal ragaszkodik hozzá, szinte sajnálva minden másodpercet, ami az illusztrálás kényszere miatt nem vele telik. Lessük, miként reagál faggatózásukra az ítész, múltjára irányított tekintete mint lágyul el, majd dermed meg ismét, s hogyan jut el a könnyű önfelmentés álságos erkölcsi nyugalmához: „...nagyon sok csúnya dolog történt, mégis úgy érzem, rendben vagyok magammal.” Lehet?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4765