KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tizenötéves kapitány

Tamás Amaryllis

 

A fáma szerint a tizenéves Jules Verne egyszer egy Indiába induló hajóra szegődött, hogy bejárja az emberi szabadság egyetlen és utolsó színterét: az óceánt. Apja az utolsó pillanatban szedte le a háromárbocosról, hogy a jogi pályára irányítsa. Később mégis sokat vitorlázott, saját hajóján járta a Földközi-tengert.

A tizenötéves kapitány Verne kalandos „ifjúsági” regényének 1986-os, hagyományos feldolgozása. A nagyüzemileg működtetett tömeges turizmus, a komputeres hajótervezés évtizedeiben felfoghatatlan minisztériumnak tűnik a néhány emberöltőnyivel ezelőtti hosszú, tengeri utazások és szárazföldi kalandozások néha kegyetlen, néha felejthetetlenül szép élményeinek átélt és túlélt valósága. Fantáziánkat meghaladja a Verne-hősök „szenvedni lehet, feladni nem” életkaland létformája. Irigyen bámuljuk, hogy a szinte teljes életüket idegen vizeken, kikötőkben élő kereskedő halászok – köztük egy tizenötéves hajósinas, Dick Send – egy másfajta tér- és időélménnyel – miként veszik tudomásul az ember illetékességét saját sorsa, élete irányításának tekintetében, és miként ragaszkodnak ehhez az egyedüli illetékességhez. Kóbor parti szelekkel dacolva, áramlásokat meglovagolva, kizárólag csillagnavigációs számításokra és eszközökre támaszkodva meghiúsítani a gazfickó Negoro ármánykodásait – Dick számára ez a valós élet egy szelete – nem vérszegény „szeleburdi vakáció” anyu, apu, kis-testvérek és a pszichológiai tanácsadó égisze alatt...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4994