Láttuk mégHazatérésSchéry András
A giccsalapállásból kiinduló filmcsináló mesterember – esetünkben az annak idején kitűnő filmmel (Az utolsó szolgálat) bemutatkozott Hal Ashby – kettőt tehet: vagy vállalja a giccs ódiumát, vagy pedig kisebbrendűségi komplexustól szenvedve makacsul művészkedik. Ez utóbbi út többnyire bűntudatos giccsbe torkollik. Amilyen a Hazatérés.
A szalmán maradt tisztfeleség – férjét a harctérre vezényelték – beáll ápolónőnek egy hadirokkant-kórházba, ahol egész gondolkodását átformáló szerelem szövődik közte és – természetesen – a legrenitensebb beteg között. (A vöröskeresztes dáma – Jane Fonda neve eleve a Harcos Tisztesség védjegye – tudatos tisztánlátásának kezdetét ebben a filmben egy frizuraváltás jelzi...)
Megvan tehát a klasszikus háromszög, melynek három csúcsfigurája a Háborúhoz – épp csak az időbeli egybeesés okán a vietnami háborúhoz – való viszonyulás egy-egy lehetőségét példázza. A háromszög pedig a giccs szabályai szerint alakul át: két csúcs közel kerül egymáshoz, a harmadik messzire távolodik.
A hadirokkant-kórház is eleve giccsveszélyes helyszín: így hát a rendező a művésziség garanciájaként gátlástalanul lekoppintja a Száll a kakukk... elmegyógyintézetének nem egy motívumát, az érzelmi hatásvadászatnak azzal a viszolyogtató válfajával operálva, amely nyers, olykor kegyetlen naturalizmussal álcázza a legvadabb szentimentalizmust.
„Átpolitizált” giccs pedig attól lesz a film, hogy a jóérzésű néző gátlásaival él vissza, aki a „tisztességes, elkötelezett, haladó, bátor, leleplező” témaválasztás láttán nem tartja illendőnek felkiáltani; a király meztelen.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1726 átlag: 5.64 |
 |
|
