KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ítélet: halál

Greskovits Béla

 

Íme, újra egy partizánfilm, frissiben a futószalagról. A lengyel ellenállásról szól, de „lengyeles zamatát” legfeljebb az adja, hogy időnként még a német tisztikar is zsörtölődő „tiszteletkörökre” kényszerül benne a közmondásos lengyel szabadságvágy előtt. Egyébként elejétől a végéig szabványszerű alkotás, lehetne akár jugoszláv is, ha hősei kólót járnának harc után. Talán csak egy kicsit „spórolósabb” az átlagnál. Mert, akárhogy is számolgatjuk, mindössze 15–20 statiszta veri benne a díszlépést – jóllehet több műszakban – a megszállt város utcáin, és bizony magának Heinrich Himmlernek a fogadására annyi egyenruhást sem tud felvonultatni a rendező, mint amennyi egy kisvárosi tűzoltó-szemlére összesereglik. Ráadásul untig ismert díszletek között lézengenek a szereplők, egyetlen eredeti elemmel sem gazdagodik korképünk.

Monthatnánk persze: hagyjuk a külsőségeket, hátha szándékoltan jelzésszerű a korrajz. Csakhogy nem kevésbé érdektelen a film pszichológiai síkja (hogy ne mondjuk: lapálya) sem. A fiatal hős, a partizánok ítéletvégrehajtó osztagának tagja rádöbben: embert ölni viszolyogtató, még ha áruló, kollaboráns is halálraítélt. Csakhogy – tanít a rendező – saját életével jászik, aki sorsdöntő pillanatokban érzeleg, az ellenállás nem gyerekjáték.

Nem bizony, de a filmrendezést sem ártana komolyabban venni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Orzechowski produkciójához hasonló művek serege tanácsolja el az érdeklődőket még a témától is, míg a lengyel ellenállás tényeiről, valódi drámáiról utoljára Wajdától láttunk igaz filmeket. Ilyen helyzetben a kritika sem gyerekjáték, szigorú ítéletre kényszerül. E lengyel filmre vonatkoztatva, az ítélet: silány.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/10 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6956