KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/augusztus
• Zsugán István: Jelentés egy utóvédharcról Beszélgetés Kovács Andrással
• Bruszt László: Lábbal szavazni Két filmszociográfiáról
• Mész András: 17 – Tizenhét Részletek egy dokumentumfilmből
• Reményi József Tamás: Egy ország sebei Kiküldött munkatársunk beszámolója Tbilisziből
• Székely Gabriella: A vörös kakasok unokái Budapesti beszélgetés Juris Podnieksszel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A nehéz fiúk is táncolnak Cannes
• Bikácsy Gergely: Találkozás dühös angolokkal Párizs

• Schubert Gusztáv: Kelet-európai változat Moziklip
• Nagy Zsolt: Az erőszak apoteózisa Őrült (Mad) Max
• Szilágyi Ákos: Ez a világ csak egy ablak paradzsanov filmornamentikája
• Katanjan Vaszilij Vasziljevics: Paradzsanov-legendák
• Szilágyi Ákos: Paradzsanov-legendák
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Pat Garrett és Billy, a Kölyök
• Ardai Zoltán: Krokodil Dundee
• Nagy Zsolt: Asterix és Kleopátra
• Tamás Amaryllis: Egy nő vagy kettő
• Gáti Péter: Víz és szappan
• Schreiber László: Vetélytársnők
• Kabai József: A cápaetető
• Vida János Kvintus: Árulás és megtorlás
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: A videó mint alternatíva Angol estek a Műcsarnokban
KÖNYV
• N. N.: Francia film-panoráma
KRÓNIKA
• N. N.: Jugoszláv filmhét
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Oly távol és közel

Hegyi Gyula

 

Ha komolyan vennénk, hátborzongatónak találnánk az Oly távol és közel alapötletét. A századelő Angliájában egy lázadó, excentrikus, az illendőnél intelligensebb fiatal lányt családja elmegyógyintézetbe zár, ahol hatvan esztendőn keresztül megszakítás nélkül elmebetegek és ápolók között él. Aztán az otthont felszámolják, a hölgy kiszabadul, az egyik unokaöccséhez kerül afféle „házi kezelésre”. Mit kezdhet az ember az ellopott életével, az értetlen környezete és „szerettei” által elrabolt hatvan évvel? Nem is tudom, melyik tragikusabb: ha az idős hölgy megérti, hogy mosolygó családtagjai és utóbb megkedvelt ápolói éppen csak az életét vették el tőle; vagy ha már fel sem fogja mindezt?

Peter Hall filmje elsősorban azért csalódást keltő, mert nemhogy az idős hölgy, de maga a sztori sem veszi igazán komolyan az ellopott életet, a hatvan évi bezártságot. Úgynevezett „kellemes poénok” követik egymást a filmben; gondoskodó, ám „macho” férj, koravén kisfiú, sznob rokoni társaságban el-pottyantott, polgárpukkasztó megjegyzések mulattatják a nézőt. Kivételt talán csak a Liliant befogadó unokaöcs felesége jelent, aki maga is meglehetősen excentrikus és eredeti fiatalasszony: ám szerencséjére olyan korba született, amikor a társadalom már jóval toleránsabb az önálló akarattal rendelkező nőkkel szemben. A két lázadó – a lázadásért rettenetesen megbűnhődött és az egyelőre félsikerrel lázadó – nő kettőse kétségkívül eredeti ötlet. De ennek drámai súlyát is megy-gyengíti a könnyű szellemességre törekvő poénok és az egészen hollywoodi stílusú, érzelmes befejezés.

Amilyen közel e film elején egy igazi, megrázó élmény ígérete, olyan távolivá válik a film végére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4265