„Téli napsütésnek, asszony szívének ne higgy!” – inti óvatosságra a bolgár ifjakat a népi szentencia. Az együgyű Miron sokáig nem fogadja meg e jó tanácsot, csak akkor „tér észhez”, amikor fellángolása kis híján börtönbe juttatja. (Szép és butuska szeretője ugyanis, hogy váratlanul hazatérő férje gyanúját eloszlassa, erőszaktevéssel vádolja meg az éjszakát nála töltő postásfiút.) A rendező szerencsére még hőseinél is naivabb: mindvégig kételkedik az effajta köznapi bölcsességek értelmében. A parasztdekameronba illő, vérbő példázatot azért látja és láttatja a komikus hatások következetes tompítása, a tempó lassítása, a fényképezés költőietlensége és a szinte hibátlan színészi játék eszköztelensége révén „szomorú történetnek”. Joggal: a megfontolt szerelem a szenvedély paródiája; szánalmas és embertelen.
