|
|
|
KrónikaSergio Leone haláláraFáber András
Mallarmé szép verssorával szólván őt is önmagává alakította az öröklét: nem készíti el már tervezett filmjét, amelyet Harrison Salisbury Kilencszáz nap című regénye nyomán készült leforgatni a Szovjetunióban, s amelynek témája szerelmi történet lett volna a második világháborús, blokádtól gyötrött Leningrádban. Leone úgy marad meg emlékezetünkben – és a filmtörténetek lapjain –, mint egy sajátos populáris filmműfaj, a spagetti-western egyik megteremtője és legnagyobb mestere, aki legjobb alkotásaiban (A jó, a rossz és a csúf, 1966; Volt egyszer egy Vadnyugat, 1968; Volt egyszer egy Amerika 1984) a műfaj csúcsaira tudott emelkedni.
Pedig mélyről jött. Gyermekkora a fasizmus idejére esett; talán innen hozta magával világának két alapvető élményét, talán ebből az időből származik vonzódása a nyomor és az erőszak ábrázolásához; s talán a gyermeki lét mélyén keletkezett rokonszenve a kemény öklű vadnyugati hősök iránt, akiknek világa végső soron néhány egyszerű – és tiszta – erkölcsi kategóriával leírható.
Mélyről jött egy mellőzött színész-rendező és egy sikertelen színésznő gyermekeként is, aki a szakma legalján, az úgynevezett peplumos filmekben kezdte pályáját, mely negyedszázadra terjedt.
Hic sunt leones – írták valaha a térképekre, ahol ismeretlen területek, fehér foltok voltak. Nos, ez a nemcsak nevében, de alkatában is oroszlánszerű olasz rendező több szempontból is idegen vidékre merészkedett: nemcsak a táj, a jellem pusztasága is vonzotta, s mesterségének – művészetének – sajátos vonásai révén a műfaj őshazájában is sikert tudott aratni. Talán arra is képes lett volna, hogy jégszekrényt adjon el az eszkimóknak. A western jellegzetesen leonei stílusára az indulatok és az effektusok olykor paródiába hajló túldimenzionáltsága jellemző, s a néző sokkolása a kegyetlenségek túlzóan naturalisztikus részletezésével, valamint az az irreális időélmény, amit a mozgás hieratikus lelassításával, idegborzoló zenei effektusok megzengetésével ér el.
Manapság kisszerűbb a filmszakma faunája.
Fogynak a nagyvadak. S most megint kevesebb lett egy oroszlánnal.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1176 átlag: 5.49 |
 |
|
|
|
