John Baxter: Steven SpielbergAranypolgárBáron György
Baxter Spielbergje nem irigylendő sikergyáros, hanem tragikus hős, aki egyszerre akar „kint és bent egeret fogni”.
A filmvászon legnagyobb varázslója – ezt a bombasztikus alcímet kapta a magyar keresztségben John Baxter vaskos és alapos Spielberg-monográfiája. Ez nem csak azért méltatlan, mert másfajta könyvet ígér az olvasónak, mint amit kap – amolyan könnyű sikersztorit, regényes sztáréletrajzot –, hanem azért is, mert Baxter (akinek korábban színvonalas Kubrick-kötete jelent meg magyarul) egyetlen pillanatig sem állítja, hogy Spielberg volna a filmvászon legnagyobb varázslója: az ilyesfajta kritikátlan lelkendezés távol áll tőle. Ellenkezőleg: hűvös és tárgyilagos elemzését nyújtja a Spielberg-jelenségnek. Nálunk ez merőben szokatlan. Aki mifelénk filmkészítőről ír monográfiát, az bocsánatosan elfogult, elvégre épp azért választotta az illetőt könyve hőséül. Így lesz a legtöbb portrékötet analízis helyett: apológia. Baxter, a szerencsétlen magyar alcímmel ellentétben, egyáltalán nem esik hanyatt Steven Spielbergtől: sem sikereitől, sem filmkészítői kvalitásaitól. A monográfus hűvös, józan tárgyilagosságával kalauzol minket végig a zegzugos Spielberg-birodalomban, követi a tekervényes életutat, a kezdetektől, az apa nélkül nevelkedő kisfiú történetétől, az új hullámok bűvöletében felnövő cinéphile kamasz első próbálkozásain át, Új-Hollywood egyik megalapítójáig, a játszóteret újrarendező fenegyerekig, a sikerrendezőig, majd az elbizonytalanodó, útkereső, s többnyire kudarcokba futó mai hollywoodi médiacápáig. Baxter Spielbergje nem irigylendő sikergyáros, hanem tragikus hős, aki egyszerre akar „kint és bent egeret fogni”. A modern Hollywood Orson Wellese szeretne lenni, ám – példaképével ellentétben – mindig a siker és a vagyon oldalán köt ki, s végül inkább lesz hasonlatossá azokhoz a stúdiófőnökökhöz, akik Welles munkáit megnyirbálták, tönkretették, őt magát Európába kergették, mint az Aranypolgár zseniális rendezőjéhez. Sorsa jobban emlékeztet Kane polgártárséra, mint Orson Wellesére. Aligha véletlen, hogy egy árverésen csillagászati összegért megvásárolja az Aranypolgár szánkóját, rajta a Rosebud felirattal, s szinte vallásos áhítattal, házi szentélyként őrzi, felakasztva különböző stúdióiban és házaiban.
Árulkodó ez a vonzódás – nem elsősorban a nagy Orsonhoz, hanem a gyerekkor „elveszett paradicsomához”. Spielberg egyszerre kíméletlen üzletember, hidegen számító filmmogul, s ugyanakkor felnőni nem tudó kisgyerek, aki a szobáit ma is csillogó videójátékokkal rakja tele, legsikeresebb filmjeiben a gyerekkori álmait meséli újra, amelyekben közös a vágyódás az elveszett apa-figura iránt. Baxter joggal hasonlítja őt, John Foster Kane mellett, Fitzgerald tékozló hőséhez, Gatsbyhez, aki egyszerre akar híres, sikeres és szeretetreméltó lenni, ám rádöbben, ez egyszerre nem megy. „Azt akarom, hogy az emberek szeressék a filmjeimet – vallja be Spielberg egy őszinte pillanatában –, és szajha leszek, hogy becsábítsam őket a mozikba.”
Már a hetvenes évek elején, amikor első sikeres filmjét, a Párbajt forgatja, pontosan érzi ezt az egész pályáján végigvonuló ellentmondást. Már akkor Orson Welleshez hasonlítja magát, s keserű öniróniával jegyzi meg: „Azt hiszem, sokkal inkább rágógumi-szemlélettel nézem az életet, mint Welles, amikor az Aranypolgárt forgatta.” A vallomás egyszerre becsvágyó és kijózanítóan önkritikus.
Baxter hatalmas apparátussal, lenyűgözően gazdag ismeretanyag birtokában rajzolja meg ezt a különös életutat, mutatja meg ellentmondásait, buktatóit, értékeit és értéktelenségeit, anélkül, hogy bármilyen irányú elfogultságon rajtakaphatnánk. Nem az entellektüelek nyafka sznobizmusával bírálja a szupersztárt, s nem is a hollywoodi bulvárszerzők ájult pihegésével esik hasra vagyonától, hatalmától és népszerűségétől. Ő elsősorban megérteni akarja a Spielberg-jelenséget, s azt, ami mögötte húzódik. „Történelmileg Steven Spielberg és filmjei szükségszerűek voltak – írja. – A McDonalds’ mozi, a Coca Cola filmszínház tömegméretű piacra dobása egy várakozó világ számára ’olyan gondolat, amelynek eljött az ideje’.”
A kötet gondos szerkesztői munkáról tanúskodik, benne a magyar és angol nevek, címek, utalások (több ezerről van szó) pontosak, informatív a könyvzáró filmográfia, élvezetes a képanyag; csak a magyar fordítás – mint az a fenti idézetből is kitetszik – nehézkes néha. Ha valaki meg akarja érteni az újabb amerikai filmipart, a hollywoodi mechanizmus működését, az ottani játszótér játékszabályait, annak megkerülhetetlen forrásmunka John Baxter imponálóan sűrű tényanyagot görgető Spielberg-életrajza.
John Baxter: Steven Spielberg – Bestline Kiadó, 2004. Fordította. Loósz Vera.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1135 átlag: 5.42 |
 |
|
