MoziJunoTüske Zsuzsanna
Juno – amerikai, 2007. Rendezte: Jason Reitman. Írta: Diablo Cody. Kép: Eric Steelberg. Zene: Kimya Dawson és Matt Messina. Szereplők: Ellen Page (Juno), Michael Cera (Bleeker), Jennifer Garner (Vanessa), Jason Bateman (Mark), Olivia Thirlby (Leah). Gyártó: Fox Searchlight Pictures / Mandate Pictures. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 92 perc.
A derült égből villámcsapásként érkező terhesség motívuma nem új keletű a vígjátékok konfliktuskészletében, legyen szó a 90-es évek egyik remekéről, a kisrealista bájú Méregzsákról, vagy akár a tavalyi év kellemes, már-már groteszkbe hajló meglepetéséről, a Felkoppintváról. Az idei leányanya-történet, mely a skálán inkább brit tématársához közelít, elődeinél keserédesebb formában kerül vászonra, az irónia legfinomabb színeivel festve.
Az áldozat ez esetben a tizenhat éves címszereplő, a legnemesebb értelemben vett koravén különc Juno, aki az ugyancsak kívülállónak mondható osztálytársával lezavart szüzességbúcsúztató bulit követően nem csupán kellemes emlékeket, de egy terhességet is magáénak tudhat a tic-tac rajongó hosszútávfutó jóvoltából. Ahogy a végeredmény bizonyossá válik, a lány rövid habozás után úgy dönt, mégsem az ilyenkor általános eljáráshoz folyamodik, inkább megszüli a gyermeket, és keres hozzá egy harmonikus körülmények között élő házaspárt. Látszólag meg is találja a legtökéletesebb alanyt egy gyerek után sóvárgó, kedves, fiatal párosban, de ahogy lassan telnek a hónapok, Junónak rá kell ébrednie, a felnőtté válás nem neki a legnehezebb feladat – ráadásul néha életfogytig tartó folyamat.
Jason Reitman filmjének érzékeny játékossággal felépített apró univerzuma tulajdonképpen a kívülállók birodalma, de a kiváló érzékkel végrehajtott karakterformálásnak köszönhetően a figurák mégsem billennek át a vesztes-csodabogár határvonalon, ehelyett szeretetreméltó, kiforrott alakok maradnak – így lehet a legsárgább futósortot viselő mafla kamaszból érett társ, a kutyabolond mostohából odaadó anya. A rendező előző nagyjátékfilmjével, a Köszönjük, hogy rágyújtott!-tal már bizonyította szatírához fűződő vonzalmát, ami láthatóan nem hunyt ki, csupán az éles vonalakkal felrajzolt színtiszta szarkazmust bársonyos melankólia tompítja ebben a cizellált humorú, szívmelengető alkotásban.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1261 átlag: 5.5 |
 |
|
