MoziKutyák és titkokSoós Tamás Dénes
Los
Perros – chilei-francia-argentin-portugál, 2017. Rendezte és írta: Marcela
Said. Kép: Georges Lechaptois. Szereplők: Antonia Zegers (Mariana), Alfredo
Castro (Juan), Alejandro Sieveking (Francisco). Gyártó: Cinémadefacto / Jirafa
/ Augenschein Filmproduktion / Rei Cine / Terratreme. Forgalmazó: Vertigo Média
Kft. Feliratos. 94 perc.
Pablo
Larraín munkái és számos témába vágó dokumentumfilm után újabb film készült arról,
hogyan élnek tovább a chilei társadalomban a Pinochet-éra bűnei és bűnösei, de
Marcela Said egy izgalmas feminista csavarral tálalja a témát. Ő nem lázadó
médiamunkások, eltűnt aktivisták, de még csak nem is az emberjogi
visszaéléseket felgöngyölítő rendőrök közé helyezi a filmjét, hanem az elitbe,
amely fenntartója és haszonélvezője volt a rendszernek. Főhőse egy elhidegült
házasságban élő, elkényeztetett nő, akit apja is, férje is lekezel, így nem
csoda, hogy vonzódni kezd a lovasoktatójához – még azok után is, hogy kiderül
róla, a titkosrendőrség egyik vezetője volt a diktatúra alatt.
Said
a cinkos némák felelősségét firtató történetből azonban nem egy szívmelengető,
szlogenfeminista drámát hámoz ki, kudarctörténetének zsákutcáival hangsúlyozza,
hogy nem egy naiv nő politikai öntudatra ébredését meséli el. Mariana ugyan
nyomozni kezd, de ez nála csupán annyit jelent, hogy rendőrökkel flörtöl, és
próbál belőlük némi információt kicsikarni. Impulzív és gyermeteg nő, aki olyan
kiszámíthatatlanságot csempész a filmbe, amellyel a rendező egyszerre tud
beszélni arról, hogyan infantilizálja a patriarchális elit a nőket (Marianát
szinte minden férfi lehülyézi és utasítgatja), és közben mi gáncsolja a nőket
abban, hogy kiálljanak magukért és függetlenedjenek. A hősnőt például a
kényelmessége: hiába dolgozik benne a dac, ha arról kell döntenie, hogy melyik
szabadságot – a gazdagságét vagy a felelős politikai döntésekét – válassza,
akkor hamar visszakozni kezd.
Said következetlen
plánozású, a szándékoltnál talán kissé szenvtelenebb filmjét nehéz szeretni, mivel
érzelmileg nem enged közel a szereplőihez – értékelni viszont annál könnyebb,
mert mindenhol aktuális kérdéseket feszeget. Nem a döntéshozók fekete-fehér
gaztetteit, hanem a rendszert kiszolgáló üzletemberek ritkán emlegetett
bűnrészességét tárgyalja, miközben szimpatikus alapgondolatot fogalmaz meg a
civilek kötelességeiről és megértően rajzolja elénk azokat a jellemhibákat,
vagy akár egymásnak ellentmondó vágyakat is, amelyek megakadályozzák, hogy az
emberek felelősségteljesen cselekedjenek.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
