KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/november
A 007-ES MODELL
• Huber Zoltán: A kém, akit szeretünk Bond-imázs
KRITIKA
• Alföldi Nóra: Nápoly felett az ég [FEBRUÁRTÓL] Matteo Garrone: Reality
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Bálint: Megtalálni a kulcsot [FEBRUÁRTÓL] Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Haneke poklai Michael Haneke: Szerelem
GENGSZTER-KÓD
• Varró Attila: Vad bandák [FEBRUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok [FEBRUÁRTÓL] Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
TONY SCOTT
• Varró Attila: Robotpilóták [FEBRUÁRTÓL] Kultuszmozi: Top Gun
KRITIKA
• Vincze Teréz: Vicces, de nem nevetünk [FEBRUÁRTÓL] Ulrich Seidl: Paradicsom: Szeretet
A 007-ES MODELL
• Szabó Ádám: Otthagyni a Nőt [FEBRUÁRTÓL] James Bond és a Kényelemhányados
CHRIS MARKER
• Bikácsy Gergely: Utópia-macskák [RÉSZLET] Chris Marker (1921-2012)
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok [FEBRUÁRTÓL] Vancsó Zoltán: Álomvölgy
PSZICHOTHRILLER
• Varga Zoltán: Lélekmélyi alvilág [RÉSZLET] A pszichothriller
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék [FEBRUÁRTÓL] urt Sutter: Kemény motorosok
A 007-ES MODELL
• Hirsch Tibor: Bond színeváltozásai A 007-es szabvány
• Hubai Gergely: Dum-di-di-dum-dum [FEBRUÁRTÓL] Bond-zenék
TONY SCOTT
• Sepsi László: Ellenőrzött vonatok Tony Scott (1944-2012)
CHRIS MARKER
• Bíró Yvette: Az idő spiráljában Chris Marker: Nap nélkül
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A többi néma csend? Krúdy Gyula mozijában
PSZICHOTHRILLER
• Varró Attila: Kettős hatás Amíg alszol
• Csiger Ádám: A könyörtelen színház Az art-giallo
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A dózse rinocérosza Velence
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe 2. rész
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék Kemény motorosok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok Álomvölgy

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bodysong

Győrffy Iván

 

Az eddig csupán rövid kísérleti filmekről és könnyűzenei klipekről ismert angol rendező, Simon Pummel ezúttal nem kisebb feladatra vállalkozott, mint audiovizuális formában megjeleníteni az egész emberi életet, az utóbbi száz év amatőr és profi filmtermésének, híradók és tudományos dokumentumműsorok nyersanyagának, újságkivágásainak, életképeinek és saját digitális trükkjeinek felhasználásával. Segítségére sietett a Grammy-díjas Radiohead komponistája, Johnny Greenwood is, aki az összefércelt filmkockák között klasszikus és modern hangszerszólamokkal, visszatérő és improvizációba torkolló motívumokkal igyekezett összefüggést teremteni. Egyszerre volt nehéz és könnyű a dolga, hiszen az élet és halál, játék és erőszak, szex és étkezés, jelek és álmok és egyéb önkényesen választott, aránytalanul súlyozott kategóriapárokba rendezett képek átkötése logikailag alig működik, viszont további inspirációkra igencsak alkalmas. A filmnek ezért nincs is igazi története: az emberi test által a születéstől a halálig elszenvedett ingereket gyűjti össze, indokolatlanul kevés vágással, gyakori önismétléssel. Emlékeztet Peter Greenaway korai munkáira, ám hiányzik belőle a szuggesztív erő, az átfogó szemlélet. Godfrey Reggio Qatsi-trilógiájával szemben nem a kívülálló, hanem a bennszülött szemével mered a világra, ez a tekintet azonban nem törekszik a mindenhatóságra, szándékosan korlátolt. Kétdimenziós embert látunk: a sejtbiológia és a társadalom emberét, aki nem kapcsolódik a természethez (univerzumhoz), és spirituális kiterjedése sincs. Olyan, mint amilyen embert Georges Vigarello ír le a modern testkultuszról szóló esszéjében: identitását kizárólag a testéből meríti.

A film egyetlen erénye, hogy túlmutat önmagán és a vásznon. Önálló zenei album kapcsolódik hozzá, honlapján pedig egyedi képekre, hangzásokra, interaktív lehetőségekre lelünk, hiszen a film 370 képkockájának teljes háttértörténetét megismerhetjük, és azokat saját ízlésünk szerint újra is rendezhetjük. A Bodysong tehát nem tipikus film: a moziból kilépve kezd egyáltalán élni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1889