Streamline Mozi

Jeremy Saulnier: Hold the Dark

Farkas, ember

Roboz Gábor

Az alaszkai vadonban játszódó thriller provokatív műfaji élményt kínál regényként és filmként egyaránt.

Közismert kép, hogy egy kanos kamaszfiú az irodalomkönyvébe rejt pucércsajos magazint, William Giraldi azonban a történelemben talán elsőként dugott gyúrós újság lapjai közé verseskötetet. Egy szerelőkkel és kőművesekkel, teherautókkal és motorokkal, műhelyekkel és sztriptízbárokkal teli – ráadásul, nem vicc, Manville nevű – városban könyvmolyként felnőni túlélőműsorokba való kihívás, pláne anya nélkül és hipermaszkulin férfi rokonok árnyékában, Giraldi pedig testépítőnek is készült, de a szépirodalomban talált magára. Nem csoda, hogy az idén negyvenöt éves, főállásban szerkesztőként dolgozó – civilben amúgy három fiát nevelő – szerző Busy Monsters című debütje főként kritikusoknak szánt erőfitogtatás lett, nabokovosan barokkos és metafikciós pikareszk, az édesapja sorsát bemutató The Hero’s Body memoárja pedig felváltva érzelmes és analitikus összefoglalója saját progresszív férfiképének. Hold the Dark című második regénye már letisztult és filmszerű, érzékenységében Nic Pizzolatto írásait idéző bűnügyi sztorit mesél el, amely még egy önfejűnek megismert rendezőt is képes volt adaptációra csábítani.

Alaszka a rendezőket főként valóságshow-k és családbarát vígjátékok-kalandfilmek készítésére ihleti meg, és a természettel folytatott küzdelem tematikája gyakran még – az Álmatlanság egyedüli említésre méltó kivételével – a kevés itt játszódó bűnfilmet is meghatározza, ám a Giraldi-feldolgozás csak első ránézésre áll be a sorba. A 2018-ban bemutatott thriller szinopszisa ismerős befogadói örömöket ígér: amikor egy Keelut nevű fiktív, hegyvidéki faluban eltűnik egy hatéves kisfiú, édesanyja megkér egy farkasszakértőt, hogy kerítse elő a gyereket az embertelen vadonban, hogy legalább egy holttestet felmutathasson majd a férjének, aki „valamilyen sivatagi háborúban” harcol. A produkció azonban már az expozíció egy-egy rejtélyes mondatával és gesztusával jelzi, hogy a fagyos, de azért közönségbarát thrillerre számító nézőket zavarba hozza majd.

Ami mindenekelőtt a bő kétszáz oldalas alapregénynek köszönhető, a pályája elején operatőrként is aktív Jeremy Saulnier ugyanis éppen azzal betonozta be a nevét az ínyencebb bűnfilm-kedvelők körében, hogy sallangmentes, nyers erőszak-ábrázolással dolgozó, lekerekített zsánerfilmeket készített. A múlt hamvai (Blue Ruin, 2013) bosszú- és a Green Room (2015) kamarathrillerét a vidéki közegen és a minimalista sztorin kívül alig köti össze valami, legfeljebb az a profizmus, ami keveset emlegetett elsőfilmjénél még hiányzott (a Gyilkos mulatság [Murder Party, 2007] haverokkal forgatott, campes thrillerkomédiáját érezhetően kultfilmnek szánták), és ami mostanra alkalmassá tette arra, hogy széles közönségnek adaptáljon egy öntörvényű regényt.

Giraldinál a karakterrajz mellett fontos szerephez jut a tárgyi-természeti környezet és az időjárás plasztikus leírása, és bármennyire is felstilizálja itt-ott a prózáját, és a természet(ellen)es és a sötétség fogalmaira is nagy hangsúlyt fektet (utóbbi kapcsán lásd a duplafenekű címet is), közben hozza a műfajtól elvárt erőszakpillanatokat és fordulatokat is. Saulnier – és a forgatókönyvíró Macon Blair, aki eddig csak színészként közreműködött a rendező munkáiban – szinte szóról szóra átveszi a forrásmű párbeszédeit, és cselekményét is szorosan követi, jó érzékkel rövidítve vagy kiejtve egy-egy jelenetet (főleg flashbackeket), ugyanakkor lefarag a helyi hidedelemvilágra tett utalásokból (bár a lihegős-hörgős énekhanggal legalább felkelti az őslakos rituálék képzetét) és az állat/ember határvonal elmosására vonatkozó gesztusokból. A film dramaturgiáját és karakterábrázolását tekintve Netflix-produkcióhoz képest már-már felforgató vonásokkal is bír: a farkasvadásznak alig van érdemi szerepe, mindhárom főbb szereplő motivációja homályos (sőt a film lényegében hallgat a könyvben kulcsfontosságú anyaperspektíváról), az antagonista morális értelemben szürkezónás figura, és a kétórás film legakciódúsabb jelenete egy közel tízperces lövöldözés a közepén. Az alkotók persze minden merész fogást nem emelhetnek át a regényből: Giraldi a torokszúrással felérő epilógusában kristálytisztán fogalmazhat, Saulnierék azonban egy közel száznegyven millió előfizetős streamingszolgáltató platformján vélhetően kényszerből vezetik fel a csattanót finom utalásokkal, így a Hold the Dark filmváltozatának radikális emberképével a maga teljességében inkább csak a különösen éber vagy az újranézésre hajlandó befogadók szembesülhetnek.

Hold the Dark – amerikai, 2018. Rendezte: Jeremy Saulnier. Írta: William Giraldi regényéből Macon Blair. Kép: Magnus Nordenhof Jonck. Zene: Brooke Blair és Will Blair. Szereplők: Jeffrey Wright (Core), Alexander Skarsgård (Vernon), Riley Keogh (Medora), James Badge Dale (Marium), Macon Blair (Shan). Gyártó: Addictive Pictures. Forgalmazó: Netflix. 125 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 54-55. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13969

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -