KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/április
ISZLÁM HÁLÓ
• Baski Sándor: Nem lehet kihúzni Arab twitter
DVD
• Tosoki Gyula: Eden Lake – Gyilkos kilátások
• Nagy V. Gergő: A furcsa srác
• Czirják Pál: Ismeri a szandi-mandit?
• Teszár Dávid: Yona, a pingvinek királynője
• Varga Zoltán: Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró
• Pápai Zsolt: A Mephisto-keringő
MOZI
• Alföldi Nóra: A gyerekek jól vannak
• Forgács Nóra Kinga: A HR-menedzser
• Vajda Judit: Kedves szomszéd
• Tüske Zsuzsanna: Hajszál híján úriember
• Sepsi László: Sorsügynökség
• Baski Sándor: A belgrádi fantom
• Pápai Zsolt: Eljő a napunk
• Kovács Kata: Ébredj velünk!
• Kovács Marcell: Ismeretlen férfi
• Parádi Orsolya: Anyát a Marsra
DVD
• Gelencsér Gábor: Az én XX. századom
ALIEN-MOZI
• Sepsi László: Valakik odafent Látogatók az űrből
MAGYAR TABU
• Bori Erzsébet: A velünk élő spicli Magyar ügynökfilmek
TÓTH ÉS TOTH
• Ruprech Dániel: A kétarcú rendező Tóth Endre // André de Toth
ALIEN-MOZI
• Varró Attila: Elidegenedés Testrablók az űrből
• Orosdy Dániel: Figyeld az eget! A sci-fi horror két klasszikusa
KRITIKA
• Kolozsi László: Békaperspektíva A zöld sárkány gyermekei
AUSZTRÁL FILM
• Zalán Márk: A kenguru ugrani készül Ausztrál új hullám
• Szalay Dorottya: A vágy motorja Jane Campion
KRITIKA
• Pálos Máté: Az elcsábított naplója Chloe – A kísértés iskolája
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Empátia és absztrakció Beszélgetés Fillenz Ádám operatőrrel
FILMISKOLA: A ZENE
• Géczi Zoltán: Ördög bújt a partitúrába Alternatív összhangzattan
• Hubay Gergely: A jóltemperált futószalag Így készül a filmzene
MAGYAR TABU
• Barotányi Zoltán: Az ügynök halála és feltámadása Gervai András: Fedőneve: „szocializmus”
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: És mégis mozog Új magyar film
TÓTH ÉS TOTH
• Sólyom András: Kalandtúra ’39 Varsói gyors
AUSZTRÁL FILM
• Szabó Ádám: Kertvárosi holttér David Michod Ausztráliája
ALIEN-MOZI
• Vajda Judit: Twilight Zone Pittacus Lore: A negyedik
ISZLÁM HÁLÓ
• Schreiber András: Perzsa cenzor A Panahi-ügy
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
MOZI
• Varró Attila: A Föld inváziója – Csata: Los Angeles

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Új magyar film

És mégis mozog

Grunwalsky Ferenc

A fiatal magyar filmművészet helyzetéről folyamatosan beszélgetni és vitatkozni kell. Bevezető az „Új magyar film, fiatal filmesek” sorozathoz.

A magyar film jelenérõl és jövõjérõl

A filmtörvény elõtti években olyan vákuum alakult ki a magyar film körül, hogy úgy tûnt, ebbõl a mûfajból talán már nem lesz soha semmi. Abban a helyzetben fontos volt, hogy néhányan elkezdtünk egy diskurzust arról: mi van, mi lehet? Megpróbáltuk felmérni az erõket. Artikulálni, hogy a kor, amelyben élünk, s a technika állapota, mely 100 éve permanensen, rohamosan változik, vajon mit diktál a film számára. Akkor azok a viták, beszélgetések – utólag látszik –, komoly lendületet adtak a kétezres évek fiatal magyar filmmûvészetének.

Most talán megint elõtte vagyunk egy korszaknak, amelyben apálya lesz a magyar filmnek. Félõ, hogy ismét lesznek elveszett nemzedékek is. De talán megint segít a közös diskurzus, a mûfaj helyzetének közös végiggondolása.

A Széchenyi Akadémia nyilvánossága elõtt a kétezres évek fiatal filmes tehetségeivel gondolkodhatunk együtt a jövõ magyar filmjérõl.Lesz-e? Milyen lesz? Kell-e majd valakinek?

A vitákról

Vajon mi mûködteti a magyar filmmûvészetben azt a belsõ kényszert, hogy egyszer csak fel kell mérni, meg kell beszélni, ki kell mondani a dolgokat? A többi mûvészeti ágban, például az irodalomban, ugyan vannak néha ilyen hullámok, gyûjtõpontok, vita egy-egy csoportosulás körüli, de ismeretlen ez a körülbelül öt-tízévenként jelentkezõ lázas számvetési kényszer, aminek a filmben nálunk ma már jó fél évszázados hagyománya van. Ez a „vitassuk meg, beszéljük át, gondoljuk végig, nézzünk körül” hangulat. Ami nem pusztán intellektuális jelenség, s azt hiszem, folyton ismétlõdni fog. Akkor is, amikor mélypont van, amikor a mûfaj épp szétesik, s akkor is, amikor fénykor van, amikor valamitõl összeáll. Mert van egy belsõ kohézió, ami a folyton változó szereplõket ezekre a tisztító vitákra rákényszeríti.

A permanens válságról

Azt kérded miért, mi van emögött? Magának a filmnek a természete. A filmnek, mely egyszerre ipar és mûvészet, s talán valamennyi mûvészeti ág közül a legkiszolgáltatottabb. Kiszolgáltatott a technikának és kiszolgáltatott a kornak. S e kettõs kiszolgáltatottság miatt tulajdonképpen permanens válságban van. Nem tud megnyugodni. Folytonosan újra kell definiálnia önmagát, újra kell definiálnia viszonyát a hagyományhoz, a múlthoz és a jelenhez, miközben nem tudjuk, létezik-e valamiféle „közös tudata” a filmeseknek? S ami ugyanilyen érdekes, létezik-e vajon közös akarata? S ehhez képest vajon mi indít el egy-egy újabb nemzedéket? Egy létezésbeli változás a társadalomban, a változó viszony a hagyományhoz, vagy pusztán a folyton megújuló technika?

A film komplexitásáról

Egy fiatal pályakezdõ számára a film végtelenül komplex fogalomként jelentkezik tehát, akár mint gondolkodási, akár mint készítési forma, akár mint életpálya. „Filmmel fogok foglalkozni, a filmbõl fogok megélni, a film tesz majd engem ismertté.” – Ez mind felmerül a filmes pálya választása során. S a pályán ennek a komplexitásnak az a következménye, hogy hamar kiderül, egy ponton túl nélkülözhetetlen a többiekkel, például a társmûvészetekkel való kontaktus. Nélkülözhetetlen a világ stílusával való kontaktus, a létezés „modorával”, manírjaival való kontaktus. (Triviális példával: nem csak azt kell tudnod, mit mondhat a színészed, de azt is, hogy mit hordhat, milyen lehet az öltözéke, sminkje, hajszíne.) S ha mindezt érzed és veszed, munkáiddal alkalmazkodnod kell ahhoz a permanens közvetítési forradalomhoz is, a mozgóképet hordozó felületek forradalmához, ami ma már szinte lekövethetetlenül gyorsan változik.

A „közvetítés” forradalmáról

10-15 évvel ezelõtt mindenki azt hitte, hogy a mozi versenytársa a televízió. Ma már ez a problémafelvetés elavult. A mozi versenytársa a „bárhol történõ képfogyasztás”, és a „mindent képben való fogalmazás”. Ez viszont a mozit is arra kényszeríti, hogy többet bízzon a képre, többet a pillanatnyi hatásokra, mind eddig bármikor, mert senki sem garantálja, hogy a nézõ végignézi a mûsort. Öldöklõ harc indult a figyelemért. Mert a figyelem – bárkié, bármilyen felületen –, ma már csak részleges, töredezett. Az új típusú képfogyasztó csak belekóstol a dolgokba, aztán rohan tovább. A közönség elvárásai a film iránti mára gyökeresen megváltoztak. Egy tízéves film hovatovább nézhetetlenül unalmas. A filmben az elévülési idõ mindig is gyorsabb volt, a filmmûvészettel szemben különösen kegyetlen az idõ – hiszen elavul a hajviselet, megváltozik az utcakép, még az emberek arca, alkata is változik –, de az utóbbi évtized „közvetítési forradalma” mindezt megsokszorozta. Azt is mondhatnánk, a film pörgése egyre közelebb kerül az „éppen most”-hoz. Egyre szorosabban érintkezik a divattal, a népszerû kultúrával, a szélsebesen változó közösségi formákkal.

A filmezés ma már nem intellektuális tevékenység

Fél évszázaddal ezelõtt Herskó János, az egyik legjelentõsebb magyar filmpedagógus a filmezést még intellektuális tevékenységként tanította nekünk. Filmezni annyi, mint folytonosan reflektálni a minket körülvevõ világra, kamerával írni, protestálni, gondolkodni, analizálni, kritizálni, hadakozni a hatalom ellen. Szabadságharcot vívni mások helyett. Ma a figyelemért folytatott harc következtében a filmesek az elõkelõ „alkotó” pozíciójából egyre inkább átkerülnek a szórakoztatóipar, az élvezetet adni tudó ipar, a stand up comedy készítõinek elegyes táborába. Ennek következményei beláthatatlanok. Ezzel párhuzamosan megszûnt az a fajta konfrontatív és analitikus, filozófiai és szociológiai iskolákra alapuló társadalmi párbeszéd vagy vitakultúra is, ami a modernizmust jellemezte, s amiben a filmmûvészet annyira élenjárt, mert ezt a politika közben letörölte a tábláról. Ma egyszerûen csak belsõ erõk, és nyers hatalmak küzdenek egymással, amit lehetetlen a régi módon, kritikusan, filozofikusan ábrázolni, s aminek legfontosabb törésvonalait az emberek elõl elfedi a szórakoztatóipar. A filmnek ma ahhoz kell alkalmazkodnia, amiben a nézõ otthon érzi magát, amit az emberek fogyasztanak. És meg kell hagyni, az emberek olykor egészen vakmerõ dolgokat is fogyasztanak.

Egyedül nem megy

Azt mondtuk, a film önnön lényegénél fogva determinált arra, hogy lépést, és stílust váltson. Alak- és tempóváltásait a világ mozgása radikálisan kikényszeríti. Ami a világban trend, stílus, tempó, hangulat, az a képvisszaverõ- és közvetítõ felületek végtelen megsokszorozódásának köszönhetõen mindenütt szinte kötelezõ. A szakma permanens megújulása ebbõl következõen elkerülhetetlen. A változásokat azonban nem lehet egyedül végrehajtani. Össze kell fogni hozzá producernek, pénznek, írónak, gondolatnak, színésznek, iparnak, dizájnnak. Ugyanakkor a változásokat a filmben nem lehet kikényszeríteni. Sem a politikának, sem semmiféle ideológiának. Mert a film közelebb van a társadalomhoz, mint azt bármely politikus el tudná képzelni, a társadalom tudatalattiját tapogatja le, szüntelenül. A jó film szinte a bõrön, az idegrendszeren keresztül hat, nem a témájával, vagy a problémafelvetéseivel. Ezért érzem oly fontosnak, hogy bemutassuk, hogyan születik egy-egy fiatal nemzedék, mit kell bennük meglátnunk, észrevennünk, hogy ráébredjünk, „Hohó, már megint egy picit megváltozott a világ!”.

A világállapotról

Végül érdemes fölvetni, mert tagadhatatlanul igaz, hogy a világ élesedõ, durvuló konfliktusai elõtt mintha tanácstalanul állna tulajdonképpen az egész társadalom. S hogy szélesebb körû, klasszikus, analizáló társadalmi, értelmiségi vita ma már nem tud kialakulni. Ma ahány ember, annyiféleképpen gondolkodik, mert annyiféle érdek által determinált. A közönséget szétdobta a differenciált fogyasztás és médiaérdeklõdés. Ráadásul nem tudni, mi változik igazából, nem tiszták a hatalmi viszonyok sem, és a média, mint „negyedik hatalmi ág” nem segít a legfontosabb kérdésekben eligazodni. Az értelmiség, benne az alkotó filmes értelmiség közéleti szerepe addig volt tiszta, amíg világosan látszott, mire tör a hatalom. S azzal Te szembe mentél, vagy sem, ábrázoltad, vagy sem, de tudtad a helyed a sakktáblán egy fekete-fehér helyzetben.

E pillanatban sehol sem látszanak világosan a hatalmi konstellációk, hogy mivé alakul a politika, mivé alakul a gazdaság helyzete, milyen egyáltalán a politikai hatalmak természete.

A hollywoodi filmben ezeket a változásokat mindig jól lehetett követni. A Rambóban tudod ki a hõs és ki az ellenég. Ma már Hollywood sem lát tisztán. Mert nagyon kérdéses, ki kivel áll szemben, milyen folyamatok zajlanak a háttérben gazdasági, politikai vagy épp maffia-viszonylatokban, az emberiségnek milyen átrendezõdése történik, faji, vallási, ökológiai és minden egyéb szempontból. Ebben a helyzetben szinte képtelenség elvárni, hogy egy alkotó mindennek a mélyére lásson. Annyit tehetsz, hogy arra reflektálsz, amit érzel magad körül. S hogy azon a nyelven beszélsz, amit a közönséged jól megért. Arról a fiatal nemzedékrõl is, melyet figyelmükbe ajánlok, a legtöbb, ami elmondható, hogy megérkezett a jelenbe. A többit mondják el õk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/04 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10580