KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/március
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Baptiste
FESZTIVÁL
• Fekete Ibolya: Szarajevó, az erdő Halálrutin
• Simó György: Szarajevó, előjel Budapesti beszélgetés Ademir Kenovićtyal
MAGYAR FILM
• Sneé Péter: Egyedül nem megy Beszélgetés Sándor Pállal
• Sneé Péter: Hasonló cipőben Beszélgetés független producerekkel
• Bársony Éva: Füstbe ment tervek Beszélgetés András Ferenccel

• Trosin Alekszandr: Orosz ragtime Moszkvai mozikban
• Kántor Péter: A margón Felhő-Mennyország
• Csala Károly: Egy bohóc mennyországa Beszélgetés Nyikolaj Dosztallal
• Molnár Gál Péter: Távol Pétervártól A Belov-család
• Kövesdy Gábor: Megsértettem Oroszországot Budapesti Beszélgetés Viktor Koszakovszkijjal
• Turcsányi Sándor: Szolgaszemmel A francia kalandfilmekről
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Mindenki más Repklip
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Vézna filozófus Manchesterből Mezítelenül
• Schubert Gusztáv: A Büchner-puzzle Woyzeck
• Hegyi Gyula: Jó éjt, nagy generáció! Jó éjt, királyfi!
• Lukácsy Sándor: A sekély film avagy mit nem mondott Marx? Halál a sekély vízben
• Harmat György: Állami ugatás Kutyabaj...
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Philadelphia
• Mockler János: Kísértetház
• Báron György: Carlito útja
• Reményi József Tamás: A három testőr
• Sárközi Dezső: Mennyei Örömök Klubja
• Kovács András Bálint: Tabuk nélkül – egy férfi és két nő
• Schubert Gusztáv: Jófiú
• Sneé Péter: Sátánfajzat – Warlock 2.

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Halál a sekély vízben

A sekély film avagy mit nem mondott Marx?

Lukácsy Sándor

Krimit írni nagyon nehéz lehet. Gondoljuk csak el: van a világon – mondjuk- ezer tévéállomás, ezek mindegyike naponta sugároz krimit. Itt már minden megtörtént, minden variánst lejátszottak – mit lehet ehhez hozzátenni még, mármint valami újat? Szerencsére azonban, ha már nem lehetséges az újítás, nem is kötelező. Készen vannak a sémák, alkatrészek, panelok, elegendő válogatni belőlük. Indítékra van szükség? Az lehet tetszés szerint örökség, bosszú, maffiás versengés, kémügy, más efféle, véges számban. A szereplő kihúz egy fiókot; biztos, hogy ott lapul benne a pisztoly. Autó robog; előbb-utóbb elüti az áldozatot, vagy lezuhan a szakadékba. Lőni kétféleképpen szoktak: közönséges revolverrel vagy hangtompítóssal. Gyöngyössy Imre és Kabai Barna filmjében ezzel is, azzal is: az egyik csapat hangtompítót használ, a másik durranós fegyvert. Krimit írni voltaképpen nagyon könnyű.

A Halál a sekély vízben készítői azonban nem érték be szokványos elemek összeszerelésével. Megkívánták azt, amit Arany János epikai hitelnek nevezett: a valóságos történeti alapot. Jelen esetben ez az Elbert-sztori.

Elbert Jánost, az ismert műfordítót, 1983 márciusának elején holtan találták Siófokon a partmenta sekély vízben. Hogyan került oda. Hideg volt, fürödni nem akarhatott. Öngyilkosságot követett el? A sekély víz nem éppen biztos mód. Talán belökték a tóba? Ha igen, élve vagy halva? És kik, miért? A rejtélyes eset feltűnést keltett, sokan a KGB kezéről suttogtak. Az áldozat fia nyomozni kezdett, aztán egy szép napon halva találták őt is. A titokzatos ügyről Ungvári Tamás 1990-ben könyvet írt, de a rejtélyt nem tudta megfejteni.

A film megfejti. Persze nem magát az Elbert-sztorit, hanem azt a krimit, melyet a rámájára húztak. A megfejtés azonban új meg új kérdőjeleket támaszt.

A film főszereplője nem békés műfordító, hanem mérnök, aki föltalált valami új gázt vagy ellengázt; ennek titkát akarja megszerezni a KGB. Fenyegetéssel besúgó szolgálatra próbálják rávenni a mérnök feleségét. Első kérdőjel: mi szükség van erre? Egy másik hölgy ugyanis, a feltaláló közvetlen munkatársa, már évek óta a KGB beszervezett ügynöke, s jelentget szorgalmasan. A feleség megfenyegetése kissé körülményesen történik: ijesztő képeket vetítenek le előtte, többek közt egy férfiról, akit lángoló kazántűzbe készülnek dobni – ha nem parírozol, mi erre is képesek vagyunk. Ilyen persze már volt: Malraux egyik regényében kínai forradalmárokat égetnek el kazánban; de – második kérdőjel – minek ekkora felhajtás egy gyönge nő megfélemlítése végett? Miért nem inkább a mérnököt fenyegetik meg? Hiszen már a kezükben van, elrabolták. Őt azonban rémítgetés helyett egyszerűen verik. A KGB-nél, azt hiszem, ez volt a normális módszer, nem a vetítés.

Nem folytatom a kérdőjelek tételes fölsorolását, hosszú lenne. Egymást érik a megválaszolhatatlan miértek – szakmai hibák, mert egy krimiben sok minden megeshet ugyan, de a logika szabályait illik tiszteletben tartani. S illik ragaszkodni legalább a minimális történeti hihetőséghez. Az ugyanis, hogy a KGB-csapatnak magyar főnöke van, Dobos elvtárs, egyszerűen képtelenség. Valamint az is, hogy gonosz tetteikről nyomot hagynak hátra: videó-felvételeket.

A kínzási jelenetnek még nincs vége: a verést fojtogatás egészíti ki, a mérnök fejét egy kád vizébe nyomják. S mivel a KGB-től minden kitelik: a vízben valami undorító ázalék úszkál. Kádban fojtogatást már sok krimiben láttam, nem nagyon eredeti ötlet tehát, de úgy látszik, szükséges, mert ez vizes film. Elvégre a kád vize is sekély víz, mint ahogyan a Balaton vize ott, ahol Elbert – bocsánat, a mérnök – holttestét hamarosan megtalálják. Egy későbbi képsorban a Duna-parton fogják megtalálni a fiú holttestét, kád neki nem jutott. Közben van még egy sekély víz, egy pincében, ebbe is belefullad valaki, de nem tudom megmondani, kicsoda és miért, a vetítés alatt ugyanis a mögöttem ülő hölgyek a film primitívségét viccesnek fogva föl már nyerítettek, mint a csikók, úgyhogy nem minden hangot értettem.

A két jelenet: apa és fiú holttestének megtalálása a sekély vízben és kiterítése a parton, hangsúlyozottan hasonló; különbség mindössze annyi, hogy első ízben hat-nyolc hattyú úszkál a tavon, a második jelenetben pedig csak két sirály röpdös a víz fölött. Ez nyilván valami szimbólum akar lenni, valami nagyon mély mondanivaló; sajnos, nem sikerült megfejtenem, mit mond és mit szimbolizál.

Szívesen írnék ezt-azt a filmről mint filmről, de nem lehet, mert ez csak lefényképezett történet, semmi filmszerű, vagyis képi megoldás. Történet azonban kettő is van: egyrészt maga a krimi, másrészt a keret. A film elején és a végén vidám tömeget látunk: a szovjet csapatok kivonulását ünneplik. (Van néhány 56-os kép is, fölösleges ugyan, dehát ez ma divat.) Kivonultak a szovjet megszállók, vége a KGB-s rémálomnak, kazánnak, kádnak, vízi hulláknak. Ez jó; Dobos, elvtársat azonban ittfelejtették. Sebaj, feltalálja ő magát. Párizsban ő mond emlékbeszédet a tudós mérnökről, akit megöletett; valami zenei főbizottság elnökeként ő egyengeti a mérnök fiának muzsikus-karrierjét, mielőtt az is a vízben leli halálát. A kerettörténet tehát a ma történelmébe ér, és figyelmeztet: Emberek, legyetek éberek! A gyilkosok köztünk vannak! – A képlet ismerős, a szándék úgyszintén. A filmből kilóg a nagy irányzatos lóláb. Lehet, hogy a lóláb miatt készült az egész?

Marx szellemes mondása, a történelem megismétli magát, s ami egykor tragédia volt, második kiadásban komédia, az emberiség nevetve vesz búcsút kellemetlen múltjától. Azt azonban Marx sohasem mondta, hogy a búcsúvétel egy rossz krimi legyen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/03 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1075