KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Rózsa János: Kardos István (1942–2002)

• Tillmann József A.: Áriák alkonya Üvöltéstől operáig
• Korcsog Balázs: Opera + film = operafilm? Képzene
• N. N.: Híres operafilmek
• Térey János: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Harcos Bálint: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Kazovszkij El: Csábopera Kultuszmozi: Fassbinder Querelle-je
TELEVÍZÓ
• Vajda Judit: Ketrecbe zárt valóságok A Nagy Testvér és a többiek
• Vágvölgyi B. András: Big Bra Magyar valóságshow
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Hanyatt a jövőnek Velence
• N. N.: Az 59. velencei filmfesztivál díjai
• Muhi Klára: Filmet kell csinálnod! Velencei rövidfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Tizenegyféleképp 11'09''01 – Szeptember 11.
• Gelencsér Gábor: Ars multiplex Mike Figgis–portré
• Kriston László: Digitális szabadság Beszélgetés Mike Figgis-szel
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Az ördög éve Karlovy Vary

• Szíjártó Imre: Visszafogott himnusz a hazához Szlovén filmek
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A bot másik vége Marx József: Szabó István
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Pirandello-arzenál Jacques Rivette: Ki tudja…
• Muhi Klára: Múlt, félhomályban Erdély Dániel: Előre!
DVD
• Pápai Zsolt: Szélesvászon és egydimenzió Cecil B. DeMille: Tízparancsolat
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Véres vasárnap
• Bori Erzsébet: Szex és Lucia
• Pápai Zsolt: Jelek
• Ardai Zoltán: Gengszterek
• Vaskó Péter: Tudatlan tündérek
• Köves Gábor: A kárhozat útja
• Mátyás Péter: Milliókért a pokolba
• Herpai Gergely: 2020: A tűz birodalma
• Varró Attila: Aki bújt, aki nem
• Kovács Marcell: Mérges pókok

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Kardos István (1942–2002)

Rózsa János

 

Hétfőn este órákat beszélgettünk terveinkről, hogy mihez kezdünk holnap és holnapután, elég volt, ő filmet ír, én rendezek. És másnap, kedden – nem akartam elhinni a hírt. Máig hihetetlen.

A görög drámaírók fantáziáját is próbára tenné az a tragédia sorozat, ami Pityuval, Pityu körül történt. Elvesztette feleségét, felnőtt fiát halálos baleset érte. Ezt soha nem tudta kiheverni. Azután meghalt bátyja, Feri, most nyáron temette édesanyját.

A sors kegyetlen csapásokat mért rá, pedig nem érdemelte. Talán az egyetlen ember szakmánkban, akiről soha, senki egyetlen rossz szót nem mondott. Nem is mondhatott.

Tíz játékfilmet csináltunk együtt. Ha számolni kezdem az együtt töltött időt, órákat, heteket, hónapokat – mintha a testvérem lenne. Nehéz megszokni a gondolatot, hogy nincs többé. Azt veszem észre, hogy magamat, magunkat sajnálom elsősorban.

 

*

 

Kardos István az egyetlen író Magyarországon, aki kizárólag filmet, forgatókönyveket írt. Össze sem tudom számolni, de biztosan több mint harminc játékfilmje meg is valósult. Óriási szám. Bátyjának, Kardos Ferencnek, Lugossy Lacinak, Erdős Palinak és másoknak írt. És a televíziós sorozatok, az iskolatévé, a Családi kör… Dőlt belőle a sztori, áradt belőle az ember szeretete.

Nemzetközi filmfesztiválok tucatjairól hozott haza díjakat. Legjobb film díja, legjobb első film díja, legjobb forgatókönyv díja… Össze sem tudnám számlálni, annyit.

Írók sorát pátyolgatta, önzetlenül segített filmhez rendezőket, kevesen tudtak úgy hozzászólni mások terveihez, mint ő. Évekig vezette a Hétfői Műhelyt, a Mafilm dramaturgiai műhelyét, ahol forgatókönyveket készítettek irányításával, közreműködésével, segítségével. Értéket „termelt”. Valakinek útjában lehetett, mert a műhelyt megszüntették.

Munkahelyén, a Duna Televízióban a dramaturgiát vezette. Pályázatok sorát nyerték el, megpezsdült a filmélet a televízióban, díjakat nyertek a Filmszemléken – ezután elvették tőle a pénzt, amivel a dramaturgia rendelkezett. Nehezen viselte, hogy legutóbb még a szobájából is ki akarták rakni.

Ami a legfájóbb, amit csak mi tudunk, mennyi remek történetet vitt magával. Ömlött belőle a humor, az egyedülálló látásmód, az óbudai téglagyár, ahol gyerekkorát töltötte, az iskola, ahol hosszú évekig tanított, a világ, ahol még írnia kellett volna, de nagyon sokat…

Mint mindenkinek, neki is jól esett az elismerés. Balázs Béla-díjig „vitte”. Fukar volt vele a szakma. Érthetetlen, hogy miért.

Az Objektív Filmstúdió örökös tagja. Ez a cím nem létezik, de őt megilleti.

A Stúdió legelső filmjét, a Pókfocit ő írta, és mindmáig, minden filmünk aktív alkotójának, munkatársának tekintjük. Mindig érdeklődéssel, izgalommal vártuk hozzászólását az ötletekhez, a forgatókönyvekhez. Ha megrekedt a munka, őt kellett megkeresni.

Mostantól kezdve azon gondolkodom: mit mondana a Pityu, ha látná, ha olvasná.

Igazságtalan volt vele a sors. És velünk is, hogy magunkra hagyott.

Sokkal nehezebb lesz nélküle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2733