KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Örökzöld
• N. N.: Tomás Gutiérrez Alea (1928–1996)
MÉDIA
• György Péter: Tedd a magadévá! Média és közszolgálat
• Simó György: A civilizált reklám Beszélgetés Sipos Józseffel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A démon papucsa Cannes

• Bori Erzsébet: Két kutya húzta Az író Tarantino
• Horváth Antal Balázs: Amerika a taccsvonalról Hollywood-alsó
KÉPREGÉNY
• Kertész Sándor: A képregény Griffithe Százéves rokonság
ANIMÁCIÓ
• Karátson Gábor: Halkoporsók Animáció
DOKUMENTUMFILM
• Csejdy András: Kezelt dokumentumok Beszélgetés Domokos Jánossal és Dömötör Péterrel
• Simó György: Kezelt dokumentumok Beszélgetés Domokos Jánossal és Dömötör Péterrel
• Muhi Klára: A kíváncsiság kútja Magyar tarka
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Az élet filmje Virtuális természet
• Dániel Ferenc: A jövő a páviánoké Krízisképek
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Déltengeri presszózene Bukott angyalkák
• Csejdy András: Zoológus pácban Angyalok és rovarok
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Semmihasznák
• Ardai Zoltán: Teljes napfogyatkozás
• Schubert Gusztáv: Jefferson Párizsban
• Simó György: A szikla
• Takács Ferenc: Arc
• Vidovszky György: Leszámolás Denverben
• Boros József: Most és akkor
• Tamás Amaryllis: Legbelső félelem
• Hungler Tímea: Majomparádé
• Simó György: Menekülés az éjszakába

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Dokumentumfilm

Magyar tarka

A kíváncsiság kútja

Muhi Klára

A dús tejhozamú magyar tarka, amelyre Kamondi Zoltán dokumentumfilm-sorozatának ironikus címe utal, a születőben levő magyar kapitalizmus. A puskatartó-készítő, a műkörmös, a műkincsgyűjtő, a pornófilmrendező e kemény világ pionírjai.

Kamondi Zoltán évek óta farigcsál egy televíziós sorozaton. Magyar tarka, ez a címe. Kemény, nyers, darabos, sokszor groteszk és nagyon izgalmas negyven percekből áll. A furcsa címek – Az ábrándos puskatartó-készítő, A pornókirály szíve, Az éneklő lakatosok, A műgyűjtő labirintusa, a Műkörmös rózsaszínben – zavaros, kibogozhatatlan sorsképleteket, sokszor idegen, megközelíthetetlen erkölcsiséget, kusza törekvéseket mozaikolnak elénk, többnyire valami nemzetközi vircsaftot is, ami idefut be, rajtunk vonul át, vagy épp most fog nálunk is lábra kapni. Furcsa, kétértelmű – százértelmű! – portrékat fest azokról, akikkel tegnap még együtt áztunk a nagy szürkeségben, s akik most valahogyan a változások emblematikus figuráivá maszkoltók magukat.

Emblematikus figurák. Mindennek távolról sem politikai tartalma van. Üzleti annál inkább. S mivel pénzt csinálni, a pénzt tisztelni morális vétek volt a múltban, valójában a sorozat üzletemberei a változások erkölcsi zászlóvivői. Kettőzött figyelemmel hallgatjuk credójukat.

Mit jelent számodra az a szó, hogy művészet? – kérdi a puskatartó vállalkozótól Kamondi. – Á, gyanús... nagyon gyanús... – És az hogy filozófia?– Az még gyanúsabb. – És a tehetség? – Azt a szót meg az emberek arra használják, hogy valamit ne kelljen megcsinálniuk. – És a munka? – Hát a munka az, amiben reggeltől estig vagyok. – Amivel kelek, és fekszem.

– Volt-e valamilyen változással a magánéletedre az, hogy pornófilmeket kezdtél el csinálni? – hangzik egy másik kérdés.

Ha nem akarsz válaszolni, nyugodtan passzolhatod a kérdést. – Nem volt. Egyébként passz. Egyébként tényleg nem volt. De különben passz. – így a válasz.

A sorozat a szerkesztői koncepció szerint érdekes foglalkozásokra vadászik. Ám a dús tejhozamú magyar tarka, melyre a cím utal, valójában a születőben lévő magyar kapitalizmus. A puskatartó-készítő, a műkörmös, a műkincsgyűjtő, a pornófilm-rendező pionírjai ennek az igen-igen kemény új magyarvilágnak. Valahogyan, valamiben, valamiként elsők. Egy antihős is van a sorozatban, a fantomkép-rajzoló, aki a múltban bármekkora plakátra percek alatt felfestette Lenint, Sztálint, meg az „aprófantomokat”, s ma, kissé maga is a letűnt kor kísérteteként, bűnözőábrázatokat rekonstruál. Továbbá két eltévedt, vidám, szeretni való népmesealak, Barnáék, az éneklő lakatosok.

Nem precíz mozgóképes szociológia, amit a Magyar tarkában látunk. Formailag, alkatelemeiben meglepő módon sokkal inkább a megvetett tévéshow-kat ismerjük fel a sorozatban. A figurák kiválasztása a legegyszerűbb show-logikával történik. Friderikusz is éppen őket hívná el a műsorába: a titokzatos orosz képügynököt és műgyűjtőt, aki kulturális centrumot szeretne építeni Parádon, s megvett egy fél magyar falut. Az egypetéjű iker lakatosokat, akik énekes karrierről ábrándoznak, s szívesen elhiszik, hogy ők a magyar Pavarotti. Vagy a beruházási előadóból lett pornókirályt, aki megsántult egy műtét során, s a betegágyán eldöntötte, hogy ezentúl emberek nemi aktusait fogja kamerával celebrálni.

S hogyan kell ezeket a show-hősöket meginterjúvolni? Keményen, show-szerűen, a tárgyra térve. Kamondi sokszor olyan arcátlan és kíméletlen, akár Friderikusz. – Viktor, mi a viszonyod a pénzhez? És amikor nem jön válasz. – Nem érted? Hogyan csinálsz pénzt? A pornófilm szereplőtől pedig ugyan mit firtat? Amit a néző nem merne, de tudni szeretné. Hogyan lehet elérni, hogy a férfiember a kamerák előtt is „működjön” ?

Az csak természetes, hogy a műkörmös Mariann-nal megcsináltatja a rendező a körmeit. Kíméletlenül akciózik is, ha kell, becsapja riportalanyát. A fantomképrajzolót sürgős ügyhöz hívatja, megerőszakoltak egy lányt az erdőszélen, le kellene rajzolni az áldozat személyleírása alapján a támadót. S a lány lediktálja hősünknek Vlagyimir Iljics jellegzetes vonásait.

A show alpárian kíváncsi műfaj. S nehéz lenne tagadni, hogy a Magyar tarka voyeurködik, s ugyanerre csábít. – Viktor, döntsd el, melyik autóddal vagy hajlandó ma elindulni. A BMW-vel, a Mercivel, vagy a Jaguárral? Még alig kezdődött el a darab, de ez a showman stílusú indítás már a fotelbe szögezi a nézőt. Mutasd be a lakásotokat – kéri a műkörmös kisfiát S mi megnézhetjük a drága franciaágyat, a bőrgarnitúrát, az osztrák konyhát, azt, hogy milyen színvonalú fogyasztásra telik a műkörmökből. A pornókirályról szóló rész meg ugyan mi mással is kezdődhetne, mint hogy bejön a színbe egy fiú és egy lány, pucérra vetkőznek, s Kovács elkezd rendezni. Levegővételre sincs időnk.

Nem titkolom, kíváncsi lennék, vajon tudatos-e ez a show-álca. Mert persze maga a közeg, a televízió – mivel irtózik a formabontástól – elég erőszakosan hasonít, s mindenkinek a meglévő, kimunkált, jól begyakorolt műfajportékákat kínálgatja. Egy érzékeny alkotó pedig hasonul, de persze ravaszul. Látszólag elfogadja a játékszabályokat, majd kiforgatja, átszabja a lehetetlen műfajruhát, míg végül mégiscsak valami mélység, igazság, valóságos szépség, és felkavaró líra születik. A sokunk számára jó emlékű Közjáték is ilyen formai cselvetéssel operált. Ott a reklám volt a műfajálca.

Kamondi a kikent-kifent showműfajt végsősoron alaposan megcsúfolja. Azzal például, hogy a Magyar tarka az alkati hasonlóságokon túl kifejezetten ronda sorozat. Többnyire fekete fehér, nyersre vágott, gyakran benne maradnak csapó előtti, s utáni pillanatok, bakik, sőt kiborulások, főcímlogója egy húsz év előtti aktuálpolitikai műsorbeharangozót idéz. A rendező e leghamisabb műfajba belebújván valami szivárványos emberábrázolást kerekít.

„Minden ember kút, szédül, aki belenéz” – mondja Büchner. Szédületet gyakran érzünk a Magyar tarkában szemezgetve.

A műkörmösnő... Szőke, harmincas, tudja mit akar, de most mégis, inkább kicsit ideges, rebbenékeny, bánja már, hogy belement ebbe a filmesdibe. Övé az első műkörmös szalon Budapesten. Azt hiszi, Kamondi le akar valamit leplezni körülötte. Jól hiszi, csak nem jó helyen várja a támadást. Kamondi a leggonoszabb ponton támad. Mariann kisfiát, Pétert produkáltatja, zongorázz, stb.... vele csináltatja a riportokat is. A gyerek borzasztóan igyekszik, túlteljesít, Most pedig meghallgatjuk a papát, aki a Sevillai borbélyból ad elő nekünk egy részletet, és nagyon fog nekünk tetszeni... Péter miért ilyen ideges, kérdi gonoszul a rendező? Mert teljesíteni akar, mondja a mama. De az nem baj. Meg kell tanulnia teljesíteni. S mert nem találja a helyét ebben a nemzetközi családban, gondolom én, s vad káoszban kering a fejében a Sevillai borbély, a műköröm, meg a nagypapa, aki a tíz körmével kaparta le az Andrássy úti ávéhás tiszt asztaláról a leltári számot, miközben vallatták. Kamondi a műkörmösnő lelkébe a gyermekével világít bele. Egyébként nem látunk ott semmi különöset, konok, tiszteletre méltó, de prózai érvényesülni vágyáson kívül.

A pornókirály kútja a legdurvább szédület: lángvörös arccal nézem, ahogy Kovács instruálja a szereplőket. S közben azt találgatom, ugyan mennyiért vállalják ezek az emberek, amit látok. Az is igazi kín, ahogy Kovácsné, a kedves, puha hangú feleség, miközben negyven percen át nem oldódó szégyengörcsben áll a kamerák előtt, az ura produktumait értékeli. Vannak köztük helyes darabok... És: Az a jó, hogy az István történeteket ír a dolog köré. Anyuka meg, aki nem engedi bemutatni az arcát: Istvánnak nincsen semmilyen végzettsége, s ugye valamiből élni kell... A szemérmesebb embert megpróbáló dokumentum minden kockája végül abban a kérdésben kulminál, hogy mi vezette ötmillió honfitársa közül épp ezt a hajszálra ugyanolyan alapmagyart (rövidke bajusz, korpulens testalkat, kedves, meleg gombszemek) arra a korszakos döntésre, hogy megteremtse a magyar pornófilmipart. Valaki úgyis megcsinálja, de miért épp Kovács? Kamondit is ez foglalkoztatja, gondolom, ezért köröz értelmetlenül a kórházban – ahol Kovácsban a dolog állítólag megfogant –, mint Frei Tamás az Ebola vírus felbukkanásának színhelyén. Kovács pedig közben már a szerelemről monologizál. Meghatóan, zavarbaejtőn, még hitelesen is.

Az orosz Viktor a legmélyebb kút. Mindig mosolyog. Szótlanul, szlávosan, igazi melegséggel, de azért ravaszul. Érezzük, hogy elmondhatatlan tényekkel van teli az élete. Nem is értem, hogyan ment bele ebbe az egészbe. Kamondi végigfaggatózza a filmet.

Miért vagy itt? – Azért, mert a magyar avantgárd képeit gyűjtöm. – De miért gyűjtöd épp a magyar avantgárd képeit? -Azért, mert itt vagyok.

A viták során még az is elhangzott, hogy az új magyar mindennapok reprezentánsait tulajdonképpen nem is lehet filmre venni, annyira keményen védelmezik sikerreceptjeiket Nos, itt a bizonyság, hogy lehet. A nézőt pedig a kifogások amúgy sem érdeklik, hiszen száz éve az a játékszabály, hogy ami van, az filmezhető.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/08 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=333