KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Dobrányi Géza (1921-1990)

Lőrincz József

Részlet Lőrincz József operatőr búcsúztatójából.

 

Nincs közöttünk olyan, aki ne volna adósa. Ha az elmúlt évtizedekben valamire vitték a magyar operatőrök, akkor abban a Magyar Filmlaboratóriumnak és személy szerint Dobrányi Gézának igen nagy része van.

Még köztünk vannak, szerencsére, néhányan olyanok is, akik tanúi lehettek, amint az első magyar színesfilm elkészítésénél bábáskodott. Ők mesélik nekünk, fiatalabbaknak, hogy a Ludas Matyi éjszakákon át nem engedte haza Dobrányi Gézát: személyesen kívánt jelen lenni az első hazai színes játékfilm laborálási munkáinál...

Nemzetközi tekintélyként ismerték el külföldön is: nagy filmnyersanyag-gyártó cégek vezető munkatársai is figyeltek szavára egy-egy nemzetközi tanácskozáson, vitás kérdésekben nem mellőzték a véleményét. S ebből a tekintélyből sok haszon származott az egész magyar filmgyártásra is. De mi, operatőrök, idősebbek és fiatalok, hazai földön vagy külföldön munkálkodó filmkészítők korántsem csak szakmai tekintélye miatt szerettük és tiszteltük őt. Vitákban békéltető volt, mindenkivel szót tudott érteni, és ővele is mindenki szót értett. A mérleg nyelvének szerepét játszotta sok elkeseredett összeszólalkozásban, érdekek összecsapásában. S ami szinte páratlan tulajdonság: az érdekek között biztos érzékkel, hibátlan erkölcsiséggel tudott igazságot tenni.

A fiatalabbaknak már nem, de az idősebb kollégáinak még tanára is volt ő a főiskolán. Én személyesen úgy emlékszem vissza rá abból az időből, mint két-három kivételes tanárom egyikére. Arra figyelmeztetett, hogy még valamikor a főiskolás évek alatt sajátítsa el az operatőri mesterségre készülő fiatalember mindazt, amit a pályán majd megkövetelnek tőle. Azt mondogatta: „Nem szeretném, ha majd ezekkel a problémákkal kellene foglalkoznunk, amikor évek múlva összehoz bennünket a sors a laborban. Lesz ott majd épp elég egyéb gondunk...” Megvolt a képessége, hogy mindig szem előtt tartsa a jövőt.

Azt szeretnénk, ha az a szellem, amit ő képvisel, mindörökre itt maradna köztünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4712