KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/szeptember
POSTA
• Martin Ferenc: A másik oldalról

• Alexa Károly: Tékozló fiúk A nagy generáció
• Szekeres László: Beszéljünk őszintén Vita a filmgyártásról
• Márton László: A kamera jeges gyöngédsége Bolwieser
• Györffy Miklós: Rainer Werner Fassbinder
• Kovács István: Az Ő nemzedékük A „lengyel filmiskola”
• Kovács István: Sírvers Krzysztof Kamil Baczynskinak
• Schubert Gusztáv: A játék merészsége Amatőrfilm-fesztivál
• Baló Júlia: Művészfilmek otthonaiban
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Újra Donaldék
• Nóvé Béla: A hivatalos változat
• Hegyi Gyula: Vabank II.
• Faragó Zsuzsa: A csapat
• Baló Júlia: Maradok hűtlen híve
• Vida János: A Saolin templom szent köntöse
• Farkas Ágnes: Mesebolt
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Népművelés vagy önismeret? Veszprém után
• Kovács András Bálint: Konszolidált fiatalság A Fiatal Művészek Stúdiójáról
VIDEÓ
• Csörögi István: Videoclip vagy amit akartok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hivatalos változat

Nóvé Béla

 

Ha e rovat címe „Láttuk még” helyett netalán „Láttuk már” lenne, úgy Dés Mihály az 1986/6. számban közölt argentin filmszemléje bízvást megjelenhetne ismét, hisz benne Luis Puenzo nagysikerű, tavalyi Oscar-díjas filmjéről méltó és alapos bírálat olvasható. (Ahogyan jó filmeket nem árt megnézni újra – egy-egy jó írás is érdemes a visszalapozásra.)

A hivatalos változatot alkalmasint szintén másodszor láthatják azok, kik a viszonylag szűkebb hazai premiernek számító áprilisi argentin filmnapokon megnézték már. Az újranézés pedig csak méginkább meggyőzhet róla, hogy e politikai hátterű, lélektani filmdráma – mely a falklandi vereség után, a Videla-junta végnapjaiban játszódik – kitűnő színészi alakításai ellenére sem a művészi csúcsteljesítmény erejével hat, hanem önmagán túlmutató szenvedélyes igazával. Mert bár a kissé nehezen bontakozó cselekmény, a színpadiasan komponált jelenetek és párbeszédek gyengéi másodszorra talán szembeötlőbbek lesznek, s a poltikai leleplező filmnek, úgylehet, izgalmasabb változatával is találkozhattunk már; mégis az antik tragédiákat idéző történet fájdalmas szépségével éppúgy megrendít és felemel, mint először látva. Pedig üzenete jobbadán csak ennyi: a jeltelen sírban fekvő, vagy temetetlen áldozatok emlékét nem temetheti be sem önkény, sem önámítás, a bűn és hazugság idővel minden magánidillt kérlelhetetlenül aláás. A túlélés egyetlen érvényes „stratégiája”: megkapaszkodni egymásba, szolidárisán vállalva mások szenvedését, az emlékezet nehéz keresztjét. Csak így következhet el az igazság pillanata, midőn a terror és rettegés gátját, a férfihazugságok kordonát elsodorja az asszonyok és anyák tiltakozása, félresöpri egy magára eszmélő társadalom elemi mozdulata.

„Nem-emlékszem országban három út van...” – dudorássza ártatlanul a főhős kislány, akinek szüleit a diktatúra legyilkolta. – „Egy út visz jobbra, eltévedek rajta. Egy út visz balra...” Argentína 1984-ben a harmadik utat találta meg: azt az utat, amely visszavezet a kollektív emlékezethez, egy társadalom nyílt lelkiismeretéhez. Hisszük, hogy nem fárad el – sokáig kitart rajta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/09 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5725