KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Halász Mihályról

Kifulladásig

Grunwalsky Ferenc

Szomjas György

 

– Ez csak egy közös monológ lehet... nem vagyunk írók, nem tudjuk... keresgélve, próbálkozva, ahogy elmondjuk: a Muskátlitól a Szaharáig.. ezt te úgy hívod, hogy a vízicserkész nem hagyja a zászlót... Nem tudják, hogy ilyen volt a srác. Hogy ez volt...

– ...Azt mondhatnám, hogy ő a mi generációnk hőse. Maximálisan megvalósította azokat a vágyakat, amiket mi akkor, ott a magunkénak tudtunk, 59-ben vagy 60-ban a Muskátli eszpresszóban, amikor az még két helyiségből állt, csipkefüggönyök voltak az ablakon, és autóbusz járt a Váci utcában. Akkor ott összeverődött egy társaság – akiket Bereményi a hatvanas évek furcsa bolondjainak nevez –, „akiknek egy része elment, külföldön él, másik részéből pedig filmrendező lett”. Ő, úgy érzem, a leghűségesebben, és ami nagyon fontos, talán bárki másnál sikeresebben valósította meg azokat a dolgokat, amikre mi akkor, ott gyülekeztünk. Nem is nagyon fogalmaztuk meg őket, de benne voltak a levegőben, és összetartottak bennünket. Úgy éreztük, hogy nagyon nagy dolgokat fogunk csinálni. Nyilván minden fiatal ember így gondolja, de akkor tényleg lehetett ezt hinni, szinkronban voltunk a korral, egyfajta társadalmi mozgással, enyhüléssel, ma is ebből élünk, ez a hullám visz bennünket. Ma úgy mondhatnánk: marginális társaság volt, egy csomó fiatal srác, akik 56 után váltak felnőtté – egy generáció gyülekezett ott. Később a Csaba világcsavargó lett, van, „aki a TV-ben nyomja”, Georg kísérleti filmes San Franciscóban, vannak, akik hazalátogatnak és megnézik az itthoniak filmjeit...

– …Ennek a csapatnak három nagy élménye volt. Az első, ugye, a rock and roll. A második a képzőművészet. Akkor jelentek meg az első modern albumok, a Miró, a Kandinszkij, a Klee, meg ezek, kapni is lehetett őket az Idegennyelvű Könyvesboltban meg a Lengyel Kultúrában. Fantasztikus reveláció volt, nem is tudtuk addig, hogy létezik ilyenfajta képzőművészet. És akkor, már 61–62 táján megláttuk az első filmeket. A Hamu és gyémánt és a Kifulladásig volt a két meghatározó élmény, én legalábbis így emlékszem. Akkor lett egyértelmű, hogy a film lesz a mi médiumunk, amiben ki tudjuk fejezni magunkat. Így aztán nem volt véletlen, hogy amikor 64-ben eljött a felvételi lehetősége, az egész csapat szinte egy emberként jelentkezett a főiskolára. Nem nagyon hittük, hogy fel is vesznek bennünket, de úgy éreztük, hogy minden megtörténhet, még minden lehet belőlünk...

– …Ő akkor az egyik legvagányabb srác volt közöttünk. Már 62–63-ban mozigépész volt Kecskeméten, onnan járt fel felolvasni a meséit meg a novelláit. Tanyákon vetített 16 mm-es vándorgéppel, vágó volt az Iskolai Filmintézetben, meg nem is tudom, mi minden – rögtön fejest ugrott a dologba, csinálta is azt, amiről mi csak beszéltünk. Ezért mondom, hogy vízicserkész, aki átvág a Szaharán. Én akkoriban megfogalmaztam magamnak, hogy körbe akarom utazni a Földet. Nem utaztam még egészen körbe, az is lehet, hogy egyszer még fogom, már nem olyan fontos, csinálhatok olyan dolgokat, amik ezzel egyenértékűek. De a Misi körbeutazta. Mert az utolsó percig nem adott alább az akkori elképzeléseinkből. Mindig kész volt mindenféle merész vállalkozásra, nemcsak a golyózáporra gondolok, hanem a szakmai kockázatvállalásra, az újításra. Minden új ötlethez azonnal három másik ötlettel csatlakozott, vitte tovább. Az utolsó percig megőrizte frissességét, állandó változtatási készségét, nem lett belőle „ősz hajú mester”, pedig lett volna rá oka: komoly sikereket ért el, gyakorlatilag minden díjat megkapott, amit Magyarországon operatőr megkaphat, sőt megkapta azt a Monte Carlo-i díjat is, ami a dokumentumfilm területén a csúcs, valamiféle Oscar-díjjal ér föl. De minden műfajban volt sikere, mindenki szerette, szerettek vele dolgozni...

– …De hogy lehet az, hogy ehhez képest mégse érezte magát sikeresnek? Most hagyjuk a személyes életút nehézségeit, de szakmailag az volt az érzése, hogy a díjak és minden ellenére sem az. Miért? A vietnami, a laoszi, a szaharai filmjeinek képi ereje kiugró teljesítmény volt. Vagy az etiópiai film, amikor három frontról közelítették meg a harcokat. Több lövést hallott, mint a hivatásos katonák legnagyobb része nálunk. Mi az az exkluzív gondolkodás, ami őbelé is beleette magát – hiszen konfliktust okozott neki –, amely szerint egy bevilágított műteremben leforgatott akármilyen tévéjáték többet jelent, mint az, ha valaki tudja, hogyan kell fotózni egy lövészárokban?...

– ...Azért ő a tévében mint játékfilm-operatőr is elismert volt. A Téli sportért, azt hiszem, díjat is kapott Veszprémben. Inkább az fájt neki egy kicsit, hogy mozis játékfilmet keveset csinált. A Rosszemberek is, a Kopaszkutya is nagyon intenzíven, dinamikusan volt fotografálva, de egyiket sem tudtuk olyanra csinálni, hogy most mint igazi operatőri „nagy dobást” emlegethetnék. A tévében gyakran kapott ajánlatokat játékfilmekre, de egy idő után neki magának nem volt kedve ehhez a műfajhoz. Akkor már jobban szerette a show-műsorokat, úgy érezte, ott nagyobb a játéklehetőség...

– ...Látom magam előtt a képet, ahogy a TV büféjében egy tényleg jól sikerült munka sugárzása után másnap a kollégák keresztülhúznak a büfén, odaintenek vagy futólag megrázzák a kezét, hogy klassz volt, öreg, aztán rohannak tovább. Ennyi jut egy teljesítménynek, mert a szakmai közvéleménynek sokmindent föl kell dolgoznia, és nincs idő disztingválni a biztos középszer és aközött, ha valaki a szívét-vérét adja a munkájába. S tényleg úgy forgatta az anyagait, hogy mindent beledobott. De erre már nem jut jelző... Hiába. Vannak a kritikák, vannak nívódíjak, és van a büfé. De nincsenek barátok, nincs művésztársaság, kávéház, Muskátli vagy, ha az eredeti formához megyek vissza: nincs szalon – rés a társadalmi közlekedés számára, ahol mindegy, hogy egyébként „deviáns” vagy, kapsz egy sarkot az asztal végén. Ahol szóba kerül, kontinuitása van annak, hogy ki vagy te, és hogyan folytatódik a magatartásod vagy bármi, amit próbálsz. Klikkszerű érdekközösségek megpróbálják ezt pótolni, ahol az emberek összetartanak, figyelik és védik egymást, de ez nem olyan egészséges – a szalon és a klikk között döntőek a differenciák. Vagy pedig van a család. De jó, ha tudod, hogy a családod nem a szalonod. Nem szabad tőle várnod a szakmai léted visszajelzését. Nem veheti át ezt a funkciót, mert másra való...

– ...Megvolt benne a sikertelenség érzete. És nem csak a közeg hiánya miatt. Azt hiszem, kötelességünk beszélni arról is, hogy ő marginális alak volt. Épp azért, mert megőrizte a Muskátli mentalitását, a pionírszellemet, a vízicserkészséget. És rettenetesen nehéz dolga van annak, aki nem a szokásos életet éli. Végigdolgoztunk vele egypár évet. Ebben nincs meghatódás, se te, se én nem vagyunk azok az emberek, akik az elmúlástól megdöbbennek. Akik nem tudják, hogy ez megtörténik. Nem ér minket meglepetésként. De be kell vallanunk: úgy teltek el az évek, hogy igazából alig tudtunk róla valamit. Egy évvel ezelőtt, amikor kórházba került, az orvos figyelmeztetett, hogy ez egy zárkózott ember, hogy ő nem tud közel jutni hozzá, mert nem árul el magáról semmit. Lehet, hogy ő sem tudott magáról egy csomó dolgot. Az orrunk előtt játszódott le egy történet, amelyben valaki mindent elért, és közben apátlan-anyátlan árvaként végezte. Azt mondjuk, marginális személyiség volt. Nem a szokott alak. De azért mégis lehetetlen dolog, hogy az ilyen embernek ennyire egyedül kell maradnia. A többiek, a szokott alakok el tudják érni, hogy ne legyenek egyedül. Volt benne valami, amihez nem tudtunk hozzányúlni. Amihez nem jutott el senki. Volt egy sérülés, amiről nem tudunk. Amihez képest kellett összeszednie az energiákat, amihez képest kellett átmenni a Szaharán. Mindent számíts hozzá: a válásokat, a félreértéseket, a szabálytalan életmódot, a kispolgárok lenézését, az alkoholt. Mindenki maga is hibás, ha nem talál hangot a világgal. De azért a világ elég erőszakosan megszabja, hogy hogyan lehet vele hangot találni.

 

Lejegyezte: Fekete Ibolya

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/04 36-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6458