KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Bódy/Jeles konferencia
• (X) : Katapult Film Szinopszis-pályázat
ANTONIONI
• Kovács András Bálint: Az eltűnés mestere Antonioni és a modernitás
BULVÁRKÓRHÁZ
• Mihancsik Zsófia: Betegségügyek Beszélgetés a Sickóról
• Schubert Gusztáv: Fesd feketére! Sicko
• Barotányi Zoltán: Kórház utca Egészségügy a kereskedelmi tévékben
• Darab Zsuzsa: Vér, cukor, szex, mágia Kórházi tv-sorozatok
VÁMPIROLÓGIA
• Kovács Ilona: Árnyékvilág Kis vámpirológia
• Varga Zoltán: Búcsú a vérszopkóktól Vámpírok a modern horrorfilmben
SODERBERGH
• Pápai Zsolt: A kaméleon színe Steven Soderbergh
LYNCH
• Janisch Attila: Belvilág Birodalom Inland Empire
• Strausz László: Lynch Peaks A tévénézők lázadása
MOZIPEST
• Teszler Tamás: Kísérleti láncolat Toldi mozi
FESZTIVÁL
• Wostry Ferenc: Spanyolok a spájzban Miskolc: Cinefest
HATÁRSÁV
• Simonyi Balázs: Tíz csőre töltött 35 mm-es A Magnum és a mozi
KRITIKA
• Muhi Klára: Épphogy csak érintsd! Iszka utazása
• Báron György: Szerelem, szabadság... A Nap utcai fiúk
• Kolozsi László: Csak oda Megy a gőzős
• Baski Sándor: Ha ölni kell Flandria
LÁTTUK MÉG
• Vajda Judit: Csendkút
• Vaskó Péter: A Bourne-ultimátum
• Ádám Péter: Színes fátyol
• Géczi Zoltán: Halloween
• Csillag Márton: A másik én
• Klág Dávid: Frank & Wendy
• Tüske Zsuzsanna: 1408
• Pápai Zsolt: Agyő, nagy Ő
• Varró Attila: Invázió
DVD
• Pápai Zsolt: A forrás
• Kovács Marcell: Az idő urai
• Alföldi Nóra: A hírhedt
• Tosoki Gyula: A kolostor

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Megy a gőzős

Csak oda

Kolozsi László

Különvonat hordozza körbe a szent nemzeti ereklyét, míg el nem akad a mélymagyar futóhomokban. Koltai örökmeséje.

 

A magyar mozi mitológiájának fontos eleme a vasút, a vonat, a 424-es csattogása. A meseautók mellett a vonatok is ott robognak a Horthy-korszak mozgóképes univerzumában; aztán évekig hegyek-völgyek között zakatolt a vonat, arról képzelődtünk, hogy a vas és acél, a robusztus lokomotívok országa lehetünk. A magyar filmnek a vonat olykor csak fontos epizodistája (a Szerelmesfilmben, vagy a Szerencsés Dánielben), de megesik, hogy a középpontba kerül, hogy a vonat viszi a prímet; de legalább egy kiszuperált szerelvény vagy egy fővonalról leszakadt állomás. Főszerepet osztott rá Zsombolyai János (Kihajolni veszélyes), Simó Sándor a Viaduktban, Palásthy György a Retúrban, és nem egyszer Szőke András is, ami – valószínűleg – annak köszönhető, hogy numero kettes főhőse, vagyis Badár Sándor, a régi, tolatásokkal zsúfolt időben, a szentesi vasútállomáson emelgette a tárcsát.

Sejteni lehetett, hogy előbb-utóbb Koltai Róbertnek is a vasút felé visz az útja, hogy rátalál a saját vágányára, hiszen ő volt az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb magyar vasutasfilmben – az Indul a bakterházban – az állomásfőnök, és az az örökre nyomot hagyó alakítás kiköveteli a folytatást.

A Megy a gőzös nem Mihályfy Sándor filmjének egyenes ági leszármazottja, de kétségtelenül rokon: több és kevesebb is annál. Több, mert Mihályfy tévéjátékot készített. Nem nagy műgonddal, nem ügyelve a részletekre (ugyanakkor éppen ez a sutaság volt a mű egyik erénye); Koltai operatőre, Gulyás Buda gondosabb, a jelenetek ügyesebben megkomponáltak. Koltai Róbert filmje színes, szélesvásznú: a falu, ahol forgatták, nem a kultikus mű lepukkant, elfeledett települését idézi, nem az André Kertész-képeken megörökített valódi, hanem a harmincas évek propagandafilmjein látható falvakat. A szöveg, a Megy a gőzös forgatókönyve is jóval stilizáltabb, mint az Indul a bakterházé; rafináltabb. Nincs egy teremtett lélek sem a műben, aki úgy beszélne, ahogy körülbelül egy évszázada egy falusi, vidéki ember beszélhetett, mindenki Grecsó Krisztián nyelvén szólal meg.

Végre, gondoltam, végre valaki nem csak toldoztatja, foltoztatja filmjét egy vérbeli íróval, hanem rá is bízza a mű-egészt, mert ilyen, a Presszó, vagyis Németh Gábor óta nem történt. (Bár a Presszót is éppen azért bírálták, akik bírálták, mert minden főhőse az író stílusában nyilatkozott). Grecsó – harmadik regénye jelent meg a közelmúltban – bátran kijelenthető: az egyik legjobb tollú fiatal szerző; ismeri a kisvárosi miliőt, le tudja festeni jellegzetes alakjait, a kocsmák és a fészerek, a pitvarok, a tornácos házak, és az úrikaszinók világát egyaránt, de nem olyan nyers, nem olyan vad és elementáris erejű, mint Rideg Sándor. Ahogy a ma élő legnagyobb parasztíró, Oravecz Imre figyelmeztet rá – az Ondrok gödrében – parasztnak születni kell. Grecsó finomabban ír, mint Rideg, megfontoltabban, szövege azért (csak azért) nem modoros, mert következetesen tudja ezt a kitalált beszédmodort a film utolsó – nem titok: boldog – pillanatáig fenntartani.

A Megy a gőzös: mese. Mese a legkisebb béresfiúról, akinek helyén van az esze, aki lóvá tudja tenni a pöffeszkedő, sorsukat megérdemlő helyi potentátokat. A film a legismertebb mese-struktúrára lett felhúzva. És azt az igen helyes gondolatot hivatott közvetíteni, hogy a jó elnyeri jutalmát: a talpraesett, jószívű legény túljár a kapzsik, a jellemtelenek eszén. Tulajdonképpen az Indul a bakterház is erre a kaptafára készült, de a különbség mégis majdnem akkora, mint amekkora különbség van a két színész, Olvasztó Imre és Szabó Tamás között. Nem Olvasztó Imre a jobb színész. Ő ezzel a körmönfont szöveggel nem birkózott volna meg – mégis, az ő alakítása a maradandóbb, az ő kelekótyasága és fineszessége a hitelesebb; a jelenléte frenetikus. A poénjai ülnek. Olvasztó Imre ugyanis parasztfiú. Nyegle, vad parasztfiú. Szabó Tamás pedig csak eljátssza, hogy az.

A Megy a gőzösben a rossz elnyeri méltó büntetését (Döbrögit kikacagják és elűzik) – az Indul a bakterházban a rosszak, a hazug és csaló brigantik világa (az állomás) össze is dől. És a győztes, a legkisebb béresfiú kacag a romok felett.

Koltai Róbert ismét a régi nagy szórakoztató filmekhez hasonló művet alkotott; szórakoztató (de helyenként megbotló) epizódokkal. Olyan filmet, ami a Horthy-korszak nagy rendezőinek sípjelére indult, hogy a régi, már kicsit rozzant vágányokon haladva elérjen a nézők szívéig.

Mind Grecsó Krisztián, mind Koltai, mind a szereplők – kiváltképp a mellékszerepben ismét remek Lázár Kati, Csuja Imre és Gesztesi Károly – megérdemelné, hogy minél többen váltsanak jegyet rá. Csak oda. Remélve, hogy – a szívmelengető – mesék boldogságából nincs visszaút.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9174