KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/december
DARWIN RÉMÁLMAI
• Beregi Tamás: Majomkönny és spóratánc Darwin rémálmai
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: A svájci óra érdekel Beszélgetés Makk Károllyal
DARWIN RÉMÁLMAI
• Varró Attila: A műfajok eredete Kulturális evolúció
VIKING VÉR
• Kolozsi László: Hideg vér Skandináv bűnfilmek
• Sepsi László: Viking brigantyk Max Manus
• Gorácz Anikó: Izland noir Beszélgetés Baltasar Kormákurral
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: A közelképek koszorús költője Balázs Béla
• N. N.: Balázs Béla (1884 - 1949)
• Gelencsér Gábor: A kíséréstől a kísérletezésig A Balázs Béla Stúdió ötven éve
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Alkonyi őrjárat Velence
DARWIN RÉMÁLMAI
• Győrffy Iván: Lebecsült rokonok Darwin a moziban
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloą Forman cseh tetralógiája – 4. rész
• Szíjártó Imre: Oda is vissza Cseh/szlovák emigránsok
KRITIKA
• Schreiber András: Szerelemrulett Orosz Dénes: Poligamy
• Tüske Zsuzsanna: Csendes terror Szobafogság
• Baski Sándor: Szabad a gazda Az irányítás határai
• Gyenge Zsolt: Madarat tolláról Jacques Audiard: A próféta
KÖNYV
• Novotny Katalin: Alapiskola Mozgóképelemzés
MOZI
• Vajda Judit: A tejesember
• Pápai Zsolt: Az informátor!
• Baski Sándor: Törvénytisztelő polgár
• Schreiber András: O’Horten
• Roboz Gábor: Tiszta napfény
• Varró Attila: Fame
• Teszár Dávid: Astro Boy
• Géczi Zoltán: Paranormal Activity
• Sepsi László: Zombieland
• Csillag Márton: Szuperbojz
DVD
• Pápai Zsolt: A legbátrabb város
• Gelencsér Gábor: Janisch Attila filmjei
• Sepsi László: Pirx kalandjai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Forman

Cseh/szlovák emigránsok

Oda is vissza

Szíjártó Imre

Forman, Němec, Passer, Kadár. A ’68 utáni exodussal a cseh és a szlovák film meghatározó rendezőit veszítette el.

Az emigráció témája a kelet- és kelet-közép-európai országok irodalmában és filmjében folyamatosan jelen van, gondoljunk csak Márai Sándor, Sławomir Mrożek, Manuela Gretkowska vagy Josef ©kvorecky műveire, Gothár Péter Tiszta Amerikájára (1987) és Janusz Zaorski Boldog New Yorkot (1997) című filmjére. Az emigráció azon országok polgárainak meghatározó tapasztalata, amelyekben a hatalom korlátozta a személyes és alkotói szabadságjogokat.

Az emigrációs mozgások iránya 1945 után a dolog természetéből adódóan kelet–nyugati, aminek elsősorban politikai okai vannak, hiszen a polgárok a nagyobb lehetőségeket kínáló országok felé tájékozódtak. Ellenkező utat járt be a cseh Frantiąek Čáp (1913–1972), aki hazájában 1948-ban a a németekkel való kollaboráció, illetve egy zsidóellenesnek minősített 1941-es filmje miatt bíróság elé került, elhagyta az országot, majd Jugoszlávia egyik tagköztársaságában, Szlovéniában telepedett le. A szlovén nemzeti film alapítójának tartják, Vesna (1953) és Ne várd a májust (1957) című vígjátékai a szlovén filmtörténet mitikus darabjainak számítanak.

Az emigráció: kényszerű vagy önként választott kultúraváltás. A kultúraváltás a filmes alkotók esetében ebben az átfogó és általános értelemben nem feltétlenül a filmnyelvben, a kifejezőeszközök használatában érhető tetten, nem mérhető le továbbá törvényszerűen a témaválasztás módosulásaiban sem. Ebből a szempontból mindössze életrajzi adatról van szó, amely ugyanakkor következményekkel járhat a filmek esztétikai minőségeire nézve. Nincs tehát a hatáskeltő eszközök egészére vonatkoztatható emigráns kifejezési mód, formanyelv vagy esztétika önmagában, az életmű logikájától, szerkezetétől elszakítva.

Tanulságos értelmezést ad az 1997-ben kiadott szlovák filmtörténet, amely az emigráció fogalmát kiterjeszti azokra az alkotókra, akik Prágában kezdtek el dolgozni. Ebben az értelemben a Csehszlovákián kívülre és az ország cseh nyelvű részébe irányuló elvándorlás között nincs lényegi különbség: „Az eredmény végső soron ugyanaz – a szlovák térségen kívül végzett tevékenység, bár az utóbbi esetben a csehszlovák filmipar keretei között.” A könyvben a továbbiakban idézőjelesen említett, az ország szlovák részéből Prága felé irányuló emigráció legnevesebb tagjai Ján Kadár (1918–1979) és Juraj Herz (1934). Ján Kadár az 1968-as forradalom után a tengerentúlra emigrált (az USA-ba illetve Kanadába), ahol 1979-ben bekövetkezett haláláig több filmet rendezett, a szlovák filmtörténet gondolatmenete szerint tehát többszörös emigráns. Juraj Herz a ’80-as évek végén hagyta el Csehszlovákiát; Németországban telepedett le.

Filmtörténeti értelemben azok tekinthetők emigránsnak, akiket alkotóként a hazájukban is számon tartanak. Az Ostravában született, a zsidóüldözések elől Nagy-Britanniába menekült Karel Reisz (1926–2002) életrajzi értelemben ugyan emigráns, ám egész életműve a brit illetve az amerikai filmhez kötődik. Hasonló pályát járt be a révkomáromi származású, a szüleivel négyéves korában, 1950-ben Kanadába költöző Ivan Reitman.

A csehszlovák új hullám kiemelkedő képviselői közül négyen kerültek külföldre: Vojtěch Jasný (1925), Miloą Forman (1932), Ivan Passer (1933) és Jan Němec (1936). A szó szoros értelmében közülük csak Passer tagja az 1968-as kirajzásnak, hiszen Jasný 1970-ben, Němec pedig 1974-ben hagyja el az országot; az utóbbi ekkor kapott engedélyt külföldi munkára, majd lemondott a csehszlovák állampolgárságról. Jasný osztrák állampolgárként Németországban dolgozott, majd 1983-ban az USA-ba távozott. Legismertebb külföldi munkája az Egy bohóc nézetei (1975). Passer ugyan több műfajban is kipróbálta magát, de filmjei mindvégig megőrizték a művészfilm csehes ízeit. Němec azok közé az alkotók közé tartozik, akik a rendszerváltás után visszatértek a hazájukba.

A szakirodalomban visszatérő viták folynak az emigráció előtti és utáni életművek megítéléséről. Ez különösen az olyan alkotóknál érdekes, akiknek a pályáján új korszak kezdődik, miközben mindkét életpálya-szakasz egyformán jelentős, ahogy Andrej Tarkovszkij és Forman esetében. Kettejükre különösen érvényes, hogy van ugyan bizonyos folyamatosság, de a két életműszakasz más-más minőséget képvisel. Noha az alkotók többsége elsősorban politikai okokból hagyta el a hazáját, a filmjeikből a legtöbb esetben nem olvashatók ki a politikai-közéleti tiltakozások tartalmai (erre a legjobb példa Roman Polański).

Az emigráció politikai illetv személyes okai ugyanakkor összekapcsolódhatnak. Miloą Forman például már a csehszlovák szellemi élet összeomlását okozó 1968 előtt bizonyíthatóan tervezte, hogy szerencsét próbál a tengeren túl. Egy 1994-es nyilatkozatában így fogalmazott: „Csehszlovákiában mindent elértem, amit elérhettem, ezért Hollywood számomra a következő logikus lépést jelentette.” Forman kitelepülésével kapcsolatban számos leegyszerűsítés el a köztudatban, pályája több pontja a kelet-közép-európai művészsors körüli klisék megerősödéséhez járult hozzá. Az első a menekülő-elüldözött művész sztereotípiája. Forman azonban 1967-ben eredendően legálisan hagyta el az országot, a Paramount és a cseh Filmexport közötti szerződés alapján kezdett el dolgozni az Egyesült Államokban. A legenda része az is, hogy utolsó csehszlovák filmje a Tűz van, babám (1967) az értelmezésekben természetes módon kapcsolódik össze a kényszerű emigrációval – kétségtelen persze, hogy a hatalom nem látta szívesen ezt a maró szatírát. Forman mintha tudatosan távolodna Európától és az európai szerzői film hagyományától. Az Elszakadás (1971) mintha az utolsó cseh filmje lenne, akár a cinema verité módszereire, akár a kamaraformára gondolunk. A rendező egyik vele készült beszélgetésben így fogalmaz: „Filmes ösztöneim túlságosan a cseh gyakorlatban gyökereztek, az amerikai filmmel kapcsolatban pedig a legkisebb tapasztalatom sem volt. A Taking Off után azonban megértettem, hogy ha valóban Hollywoodban akarok forgatni, akkor egyszerűen meg kell változtatnom a munkamódszeremet. Meg kell fékeznem a türelmetlenségemet, és tudatosítanom kell magamban, hogy évekig el fog tartani, amíg magamba építem az amerikai kultúrát.” Forman tudatosan készült arra a szemlélet- és kultúraváltásra, amelyről az emigráció fogalmának meghatározása során beszéltünk.

A Száll a kakukk fészkére (1975) és a Hair (1979) ugyan távolodást mutat a szerzőiség eszméjétől, de az irodalmi adaptáció és a filmes formában előadott musical is teret enged a metaforikus-allegorikus vagy éppen áthallásos értelmezéseknek: a diktátori hajlamú főnővérbe nem nehéz belelátni az államszocialista rendszerek kisebb-nagyobb zsarnokainak alakját. A Hair ugyan pacifikálni igyekszik a virággyermekek lázadását, de a szabadságeszme érvényesülése mégiscsak felkeltette az érdeklődést a film iránt a korabeli szocialista országokban.Formant a nála radikálisabb ellenzékiek otthon maradt vagy éppen emigráns csoportjai gyakran vádolták apolitikus viselkedése miatt, a filmek azonban kiegyenlítő szellemiségük ellenére is a nyugati szabadságjogok himnuszaiként hatottak. Forman tehát első három külföldön forgatott filmjével fokozatosan vált amerikai rendezővé, sikeresen sajátította el a közönségsiker receptjét, miközben úgy tűnhetett, hogy megőrizte érdeklődését és elkötelezettségét a személyes és társadalmi jogokért harcolók iránt. Beilleszkedése az amerikai kultúrába ezzel a három filmmel tulajdonképpen lezárult, ugyanakkor megőrizte személyes kapcsolatait szülőhazájával, másrészt kirajzolódnak a munkásságát továbbvivő vonalak. 1979-ben, rövid prágai tartózkodása során egy beszélgetésben úgy hangsúlyozza békepártiságát, hogy az összecseng a korabeli állami ideológia szólamaival – mindez kapóra jön a hatalmat kiszolgáló sajtónak, Forman viszont magára vonja az emigráció képviselőinek rosszallását. A rendező később azzal magyarázza mondatait, hogy nem akart kellemetlenséget családja Csehszlovákiában maradt tagjainak. Forman pályájában, személyes megszólalásaiban és a munkássága körül támadt vitákban nem nehéz észrevennünk az emigráns lét ellentmondásait, még akkor is, ha messze a legsikeresebb, ha az amerikai társadalomba tökéletesen integrálódott személyiségről van szó. Későbbi filmjeinek már egyre kevesebb érintkezési felülete van az emigráns léttel.

Forman nem tipikus emigránspályát futott be, sorsa különleges az említett cseh rendezők között. Életműve mintha a diaszpóra törekvéseinek összegzése lenne – társai csak részben tudták megvalósítani mindazt, amit Forman filmjeivel és jelenlétével elért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9989